• Lassan újrakezdődhetnek a Vaják második évadának a munkálatai
  • Ennek kapcsán a sorozat showrunnere a történetről beszélt
  • Mely ezúttal már nem fog ugrálni az időben

A Vaják a tavalyi év egyik legkellemesebb meglepetése volt, mely javarészt hűen és nagyszerű minőségben adaptálta Sapkowski regényeit, akadt azonban egy kisebb problémája is: a története három idősík között váltakozott folyamatosan, és ez olyan szinten összezavart néhány nézőt, hogy a Netflix végül egy teljes interaktív térképet készített azzal a céllal, hogy gyorsan és egyszerűen el lehessen magyarázni, mi mikor és hol történik az első évadban.

Nagyon úgy néz ki azonban, hogy a folytatáshoz már nem feltétlen lesz szükség ilyen segédeszközre. A Vaják showrunnere, Lauren Hissrich, ugyanis nemrég elmondta, hogy a második évad végig egy idősíkban játszódik majd, hiszen a három főszereplő, Ciri, Yennefer és Geralt, már találkozott egymással. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen lineáris lenne a sztori: Hissrich szerint pár visszaemlékezésre így is mindenképp érdemes lesz számítani, ezek azonban már nem lesznek olyan zavaróak, hiszen a fő cselekmény ezúttal nem fog három idősíkra tagolódni.

vajak-masodik-evad-hirosszesito-01.jpg