• A Bethesda megosztotta a Starfield hivatalos idővonalát
  • A rajongók pedig elkezdtek spekulálni
  • A Föld sorsa ugyanis továbbra sem került bemutatásra
  • Szeptember 6-én fut be az év egyik legjobban várt játéka

Már csak pár hét, és kiderül, hogy mit tud felmutatni a Bethesda ennyi év fejlesztés után, szeptember 6-án debütál ugyanis a Starfield, avagy az űrben játszódó Skyrim – persze ez azért erősen sarkított megfogalmazás, hiszen ennél sokkal többet fog nyújtani a program. Például több mint ezer meglátogatható planétát, melyek nagy része természetesen csak néhány randomgenerált sziklából áll majd (éppen ezért a nyersanyag-gyűjtés szempontjából kaphatnak fontos szerepet), de még így is a nyakunkba vehetünk négy nagyvárost, amiket egyébként meglehetősen kreatív módon mutatott be a stúdió. Könnyedén feltűnhet azonban, hogy egyik település sem a Földön található, sőt, szeretett sárgolyónk jobbára egyáltalán nem kerül említésre a játék kapcsán, így felmerül a kérdés, hogy vajon milyen sorsot szán a Bethesda az emberiség bölcsőjének.

starfieldtimeline.jpg

A stúdió nemrégiben közzétette az RPG hivatalos idővonalát, amin jól látható, hogy fajunk 2050-ben látogatta meg először a Marsot, 2100-ban pedig már kifejezetten otthon érezte magát az űrben. 2160 alapították meg New Atlantis-t, vagyis az Egyesült Kolóniák (United Colonies) fővárosát (és egyben a csapat eddigi legnagyobb települését), a Föld viszont látványosan hiányzik a pontokba szedett történelemóráról, így a Reddit lelkes közössége egyből elkezdett spekulálni a bolygónkkal kapcsolatban. Egyesek szerint a planéta lakhatatlanná vált egy természeti katasztrófa vagy háború (ha ez lesz a forgatókönyv, akkor szeretettel várjuk a Fallout utalásokat) következtében (ez egyébként elég népszerű felállás a sci-fi műfajban), míg mások azt gondolják, hogy a Bethesda szimplán csak nem akart egy ennyire zsúfolt helyszínen dolgozni. Olyan felhasználó is akad, aki úgy véli, hogy örök rejtély marad a dolog, bár ez azért elég lusta megoldás lenne. Akárhogy is legyen, a Földet valószínűleg csak "űrnézetben" fogjuk látni (a térképen állítólag szerepel, tehát furcsa lenne, ha teljesen kihagynák) – persze ki tudja, Todd Howard szereti a meglepetéseket.