A Netflix még 2018-ban hozta el nekünk a Valós halál néven futó (és Richard Morgan azonos című könyvén alapuló), cyberpunk sorozat első évadát, mely bár nem lett olyan hegyomlás szerű siker, mint mondjuk a tavalyi Vaják, azért a maga nemében kifejezetten szórakoztatóra és izgalmasra sikeredett. Ezért is kapták fel sokan a fejüket, mikor a streaming szolgáltató január vége felé derült égből villámcsapásként bejelentette, hogy érkezik a második évad, ráadásul kifejezetten hamar, egész konkrétan február 27-én, csütörtökön, azaz holnap.

altered-carbon-kisokos-02.jpg

De vajon mit érdemes tudni a Valós halál háttérvilágáról? Kicsoda Takeshi Kovacs, miért olyan veszélyes ember, és miért ilyen magyaros a vezetékneve? Mi történt az első évadban, és hol tart most a sztori? Ezekre a kérdésekre (és még jó pár másikra) adjuk meg a választ jelen cikkünkben, melyben a Valós halál háttérvilágát, szereplőit és eddigi cselekményét mutatjuk be.

Figyelem! Témájából kifolyólag a cikk erősen spoileres, kérlek, ennek a tudatában olvassatok tovább.

altered-carbon-kisokos-03.jpg

A Valós halál háttérvilága

A Valós halál jövőképében az emberiség már nem csak kirajzott a csillagok közé, hanem a halált is legyőzte útközben, hála egy hihetetlenül modern eljárásnak, melynek segítségével digitalizálható az emberek tudata. Az így halhatatlanná tett elmét bármilyen testbe le lehet tölteni az úgynevezett tudattok segítségével, ennek hála pedig a halál sem végleges, csak addig tart, amíg új „burkot” nem kap az ember. Persze ennek a technológiának is megvannak a korlátai: ha a tudattok megsemmisül vagy a tudat digitális lenyomatát törlik, akkor az áldozat valós halált hal, amiből nincs visszatérés.

Vérbeli cyberpunk jövőképhez méltóan azonban a halhatatlanság ezen formája csak azoknak elérhető, akik képes megfizetni, ez pedig brutális mértékben kiszélesíti a társadalmi szakadékokat. A gazdagok évszázadokig vagy elméletben akár örök időkig élhetnek klónok és a tudatukról készült biztonsági mentések segítségével, míg a szegények maximum ünnepnapokra vagy fontosabb eseményekre tudják feltámasztani a szeretteiket, akkor is valami lecsúszott drogos vagy egyéb szerencsétlen testébe száműzve.

altered-carbon-kisokos-05.jpg

Ezt az egyre növekvő egyenlőtlenséget vette észre Quellcrist Falconer is, aki felkelést robbantott ki a kolonizált világokat magába tömörítő Protektorátus ellen, tiszta szívéből vallva azt, hogy az emberiségnek nem való a halhatatlanság. Az ő elit követői közül kerültek ki az úgynevezett Küldöttek, az ismert világ legveszélyesebb és leghalálosabb katonái, akik speciálisan kondicionált elméjüknek hála bármilyen világon és bármilyen testben bevethetőek voltak, alig pár perccel azután, hogy elméjüket letöltötték az új burkukba.

Azonban hiába a Küldöttek kivételes ereje és Quell küldetéstudata, a felkelést végül leverték, a lázadókat pedig az utolsó emberig levadászták, így végül semmi sem állíthatta meg az új világrend kiépülését. Aki meg tudta fizetni, abból matuzsálem lett, aki addig él, ameddig csak akar, mindenki más pedig pontosan addig létezhet, amíg van rá pénze. Így lehet, hogy a Valós halál kicsit a távolabbi jövőbe kalauzol el minket, mint azt a zsánerétől megszokhattuk, de ha a felszín alá nézünk, ez a sorozat bizony ízig-vérig cyberpunk, annak minden témájával és mondanivalójával együtt.

altered-carbon-kisokos-04.jpg

A Valós halál főszereplője

A Valós halál főszereplője Takeshi Kovacs, a félig japán, félig magyar származású zsoldos. Kovacs a Földtől nyolcvan fényévnyire található Harlan Világáról származik, egész pontosan Új Pest városából. Gyerekkora alsó hangon is problémás volt: az apja folyamatosan verte az anyját és őt is, mikor pedig ezt megelégelve megölte az öreget, a hatóságok azonnal őrizetbe vették. Legnagyobb szerencséjére azonban felfigyelte rá a CTAC, a Protektorátus elit, gyorsreagálású kommandója, és hamarosan már ő is az ismert űr leghalálosabb katonái közé tartozott.

Fiatalkorát egyik bevetésről a másikra utazva töltötte, végzett számtalan célponttal és végrehajtott rengeteg kényes feladatot a Protektorátus nevében, mikor azonban kitört Quell forradalma, ő is a lázadók oldalára állt, és végül egy lett Falconer Küldöttei közül. Egy szerencsés véletlennek hála még a lázadás leverését és a Küldöttek kiirtását is sikerült túlélnie, azonban bajtársai így is egytől-egyig a Protektorátus megtoló csapásának áldozatává váltak, Kovacsnak pedig nem maradt választása, különleges képességeit kamatoztatva a bűn útjára lépett.

altered-carbon-kisokos-01.jpg

A Valós halál első évadának rövid összefoglalója

A Valós halál első évadának elején Takeshi Kovacs csak egy egyszerű zsoldos, aki tudattokok ellopásából próbálja eltartani magát Harlan Világán, azonban egykori bajtársai a CTAC-től lenyomozzák és megölik. Mivel részt vett Quellcrist Falconer lázadásában, Kovacsot terroristaként tartják számon, és esélye sem lenne új burkot kapni, egészen addig, míg a Föld egyik matuzsáleme, a San Franciscóban lakó Laurens Bancroft, ki nem vásárolja, hogy oldjon meg egy enyhén szólva is szokatlan ügyet.

altered-carbon-kisokos-09.jpg

Bancroft ugyanis nemrég megölte saját magát, méghozzá a tudattokja szétlövésével, azaz valós halállal. Mivel a tudatáról 48 óránként biztonsági mentés készül, és klónja is akad bőven, ezért természetesen az eset nem került az életébe, most viszont meggyőződése, hogy valaki meg akarta ölni, és mivel a rendőrség öngyilkosságként kezeli a halálát és már le is zárta az aktát, ezért kénytelen külső segítséghez folyamodni. Tekintve, hogy ha nem vállalja el a megbízást, azonnal elveszti a frissen kapott testét, Kovacs természetesen rábólint az ajánlatra, és nyomozni kezd.

Kezdetben még nagyon úgy tűnik, hogy Bancroft tényleg a saját kezével vetett véget az életének, hiszen a széfet, ahol a gyilkos fegyvert tárolták, csak ő és a felesége tudja kinyitni, azonban Kovacs hamar kénytelen rájönni, hogy a helyzet ennél jóval összetettebb. Nem sokkal a megérkezése után bérgyilkosok támadnak rá, akik új teste ellenére névről ismerik, később pedig többek között elrabolják egy kegyetlenül megkínozzák a virtuális valóságban, majd arra kényszerítik, hogy küzdjön meg a saját klónjával.

altered-carbon-kisokos-07.jpg

Végül pedig, mikor Kovacs már azt hiszi, hogy a helyzet nem is lehetne bonyolultabb, előkerül a húga, Rei, akiről azt hitte, hogy a többi Küldöttel együtt meghalt, és bevallja, hogy ő rendezte meg Bancroft halálát, hogy a bátyja újra testet kaphasson. Ahhoz azonban, hogy ezt megtehesse, rengeteg emberen kellett átgázolnia és rengeteg életet kellett tönkretennie, mikor pedig kiderül, hogy eredetileg Quell Küldöttjeit is ő árulta el, Kovacsnál betelik a pohár és ellene fordul.

A végső leszámolásra a két testvér között Rei a város fölött lebegő bordélyházában kerül sor, ahol hosszas küzdelem után Kovacs végül legyőzi a húgát. Hogy mentse az életét, Rei az utolsó pillanatban bevallja, hogy Quell még él, azonban a tudattokját elrejtette, hogy rajta kívül senki soha ne találhasson rá. Ez azonban nem hatja meg Kovacsot, aki végez a nővel, utána viszont felkerekedik, hogy az ismert világokat bejárva ő maga kutasson Quell után a holnap érkező második évadban.

altered-carbon-kisokos-10.png