Több, mint 30 éve vívják örök háborújukat a Warhammer-univerzumban az űrgárdisták, az Eldák, az Orkok és a világ többi élőlénye… A Warhammer 40,000: Darktide hamarosan megjelenik PC-re és Xbox Series X-re, hogy egy újabb fejezettel gyarapítsa a háborús évek krónikáját, így Dan Abnett, a játék társírója, az unvierzum számos regényének szerzője válaszolt most néhány kérdésre.

  •  Légy oly kedves, mondj magadról pár szót!

Regények, képregények és játékok írója vagyok. Marvel-képregényekkel kezdtem a pályafutásom, azóta pedig rengeteg nagy cégnek – Marvel, DC Comics, Dark Horse, 2000AD – dolgoztam. A galaxis őrzői című Marvel-munkám a filmek alapja lett. Több mint ötven regényt írtam, melyek között voltak Doctor Who-, Torchwood-, Primeval-, Tomb Raider- és Warhammer-címek, ezek közül sok bestseller lett. Játékok közül pedig az Alien: Isolationt és a Shadow of Mordort említeném. Szeretem, amit csinálok, és szerencsés vagyok, hogy azzal foglalkozhatok, amit szeretek.

(Fénykép: Dan Abnett, a képet az interjút biztosító PR-ügynökség bocsátotta rendelkezésünkre.)

darktidedanabnett.png

  • Mikor kerültél először kapcsolatba a Warhammerrel és mikor kezdtél el rajta először dolgozni?

Már ismertem a Games Workshop termékeit: rajongója voltam a papír/toll alapú szerepjátékoknak, és amikor meghívást kaptam a Warhammer-univerzumba, a könyvkiadói részlegen, már jó rálátásom volt a világ hangulatára. Rengeteg regényt, képregényt, novellát írtam, és ahogy a siker nőtt, képes voltam tágítani a világ kereteit a könyveimben. Az Inquisitor és az Imperial Guard regények a 40K világának új aspektusait mutatták be, és a Horus Heresy-könyvek kulcselemei is tőlem származnak: ezek adják a teljes világ háttérmítoszát.

fatsharkw40darktide01.png

  • Mit szeretsz a Warhammer 40,000-ben?

Azt, hogy egy nagyon gazdag univerzum. Hihetetlenül sötét, éppen ezért nem olyan hely, amelyben szívesen élnél, de van egy epikus, romlott, csodálatos hangulata. Semmi máshoz nem lehet hasonlítani. A Birodalom hatalmas, ősi, stagnáló, amit áthatnak a babonák és a különböző hitek. Ugyanakkor állandóan háborúban áll, erős és ragadozó idegen fajok, valamint a Warp pokoli ereje ellen küzd. A legjobb az, hogy bármit meg lehet benne tenni: a rövid történetektől kezdve a fikciós detektívregényeken át a mítoszokig bármit meg lehet írni. Ez egy hihetetlen nagy tér, amely tele van ötletekkel, lehetőségekkel, ráadásul szuperül is néz ki. De ami igazán meghatározza, az a nyomasztó sötétsége.

  • Ha valaki meghallja a Warhammer 40,000 kifejezést, egyből az űrgárdisták jutnak az eszébe. Amikor először hallottad, hogy a Darktide nem az űrgárdistákra fókuszál, hanem egy csapat szedett-vedett emberi karakterre, mi volt az első reakciód?

Az űrgárdisták egy ikonikus, nagyon erős, poszt-humán katonai egység, amely azonban ritka az univerzumban. Ugyanakkor az emberek nagyon sokfélék. Az űrgárdisták jelenléte remek kiindulópont lehet bármely könyv vagy játék számára, de sokkal jobban megérted a Warhammer világát, horrorját, ha azt az egyszerű emberek szemszögéből vizsgálod. Így tettem a Gaunt sorozatban és az Eisenhorn-ciklusban is, mert ez nagyon jutalmazó. Ez a helyzet a Darktide-dal is. Az emberi szívre helyeztük a hangsúlyt a kozmikus csodák, a túlélés és a horror közepette. Emberként sebezhető vagy, minden az akaratról, a bátorságról, az elkötelezettségről és a koncentrációról szól. Nem vagy halhatatlan, sebezhetetlen, nem viselsz erőpáncélt. Csak te vagy és a sötétség, és ez adja a Darktide hihetetlen játékélményét.

fatsharkw40darktide03.png

  • A játékosok szempontjából mi az előnye az emberi nézőpontnak?

A nagyobb gazdagság, a több karakter, a több részlet. Ki kell találnod, hogy működnek a dolgok és ezeket kezelned kell. Meg kell ismerned, milyen az élet a Birodalom nagy többsége számára. A veszélyek és az intrikák is. Ez megnöveli az izgalmat, hiszen emberként nincs ötleted, hogy mivel fogsz szembenézni. Emiatt sokkal nagyobb lesz a kötődésed a karakterekhez, akikkel együtt kell működnöd a túlélés érdekében.

  • Mi volt a legnagyobb kihívás ebben a feladatban?

Hogy érthető és valódi legyen. El lehessen hinni, hogy ez egy olyan világ, melyben emberek élnek, társadalommal, kultúrával. Ugyanakkor úgy kellett megcsinálni, hogy a szereplők ne haljanak meg az első öt percben.

  • Mondj valamit a Tertium Hive-beli életről!

Sok tekintetben ez a birodalom többi kaptárvárosára hasonlít. Ősi, egyes részein hanyatlás, más részein jogtalanság uralkodik, túlnépesedett és megkötik a birodalmi ellenőrzés szabályai és ediktumai. Emellett és ezt nem tudom eléggé hangsúlyozni – hatalmas: a mérete egy országé, egy kontinensé. Emberek milliárdjai élnek benne, az utcák sokaságán és a mélyebb szinteken pedig bárkibe és bármibe bele lehet futni. A legmagasabbra nyúló, gazdagon díszített épületektől – ahol az arisztokrácia él – az indusztriális területeken át egészen a legmélyebben fekvő szintekig, elhagyatva és elfeledve ez egy olyan hely, ami tele van részlettel, veszéllyel, csodával és titkokkal. Ezeket a legsötétebb sarkokban is meg lehet lelni: vannak köztük sötét históriák, elfeledett technológiák, vagy éppen olyan dolgok, melyek a birodalmi társadalom struktúráját veszélyeztetik. Ezért jött el az ítéletvégrehajtó, ezért választott ki téged a feladatra. Erről szól a játék.

  • Mit tudsz ajánlani azoknak, akik csak most ismerkednének meg a Warhammer 40,000 világával?

Maga a játék, az alap szabálykönyvek és kódexek remek kiindulópontul szolgálnak, ahogy a fikciós könyvek is. Rengeteget lehet olvasni, és bárhol belekezdhetsz. Ajánlhatom a saját könyveimet? Az Eisenhorn-trilógia egy itéletvégrehajtóról és a Birodalom mindennapi életéről szól, ez jó lehet a kezdőknek. Ha a világ mitológiája érdekel, akkor ott van a Horus Heresy-széria. Ha a katonai élet érdekel, akkor vedd meg a Gaunt Szellemei című gyűjteményt. Ha az eseményeket egy űrgárdista szemszögéből akarod vizsgálni, akkor a Dark Imperium-regényeket ajánlom, melyek bemutatják ezen háború-szaggatta világ jelen eseményeit…

Köszönjük az interjút és sok sikert kívánunk a továbbiakban!