A bevezető utolsó mondata azért nem teljesen igaz, hiszen folyamatosan hallunk Spector munkálkodásáról, csak még eredményt nem láttunk belőle. A kapcsolódó anyagoknál ezeknek utána olvashattok – a szakállas zseni ugye megalapította a Junction Point stúdiót, ahol a Ninja Gold című mókát hegesztették, majd egy éve, a tavalyi E3-on jelentették be, hogy a Disney felvásárolta őket, és ezentúl a Miki egeres cégnek is fejleszteni kell, saját projektjeik mellett, amelyekről azonban tényleg semmi konkrétum sincs.

Spector saját blogján most kiszivárogtatott egy érdekes hírt: ő és csapata keményen dolgozik a Disney Feature Animation és a Pixar embereivel valamin, amiről semmi többet nem árulhat el. Miután a Pixar legújabb filmje, a döbbenetes Wall-E már megkapta a maga játékadaptációját, három dolog lehetséges: vagy egy teljesen új, mozikhoz nem kötődő dolog (ez szinte kizárt), vagy a régebbi anyagok feldolgozása (szintén nem esélyes), vagy a soros Pixar-mozik egyike. Ezek között van a jövő májusban mozikba kerülő Up, mely egy öreg világjáró és egy kisfiú kapcsolatát mutatja be, illetve a 2010 tíz júniusában várható Toy Story 3, aztán jön a newt, a The Bear and the Bow, a John Carter on the Mars és a Verdák 2 (Cars 2). Ha engem kérdeztek, egy Toy Story 3, sőt, akár egy komplett trilógia is izgalmas lenne Spector tolmácsolásában. Jó pár Pixar-adaptációt kipróbáltam, egyik sem volt épp maradandó alkotás, bár a célközönséget kielégítette -- jó lenne egy igazi, ötletes, fordulatos feldolgozás, épp olyasmi, amire csak egy Warren Spector szintű tervezőmágus képes...



A végére egy kis színes, ha már Spector blogjánál tartunk: a dizájner elárulta, hogy legutóbb épp a Professor Layton and the Curious Village című Nintendo DS mókát tolta végig (egy remek kalandjáték), bár a fél fogára sem volt elég, és közben rendületlenül tépi a virtuális húrokat a Guitar Hero: On Tour „színpadán” (szintén NDS cím), melynek első két szintjét már kivégezte, és a Hard fokozaton is jól áll. No és persze megint neki akar állni a Legend of Zelda: Link to the Past végigjátszásának, mert már nagyon „viszket neki” -- korábbi hírünkben is olvashattátok (lásd oldalt), hogy Spector nagy Zelda-rajongó, és ez a cím az ő tízes ranglistáján a negyedik helyen áll.