A Watch Dogsból 4 millió ment el világszerte, annak ellenére is, hogy a sajtó értékelései nem szárnyalnak valami magasan. Hiába, a hype-vonat messzire robogott a játék bemutatkozása óta eltelt két év során, sokan pedig szívesen felugrottak rá, csak hogy részesei legyenek a „next-gen álom” nevű, különös, illékony jelenségnek. Napestig sorolhatnánk a Ubisoft ígéreteit a programmal kapcsolatban (melyek 90 százaléka elhangzásukkor sem hangzott valószínűnek), de nem tesszük, hanem inkább megnézzük, ti, olvasók mit mondtok a Watch Dogsszal kapcsolatban.

Watch Dogs vélemények – tetszik

Bence012 rögtön az első kommentben megfogalmazta, amit sokaknak máig nehezére esik:

„Nagyon jól összerakott játék újító játékelemekkel. Nem egy hiper-szuper világmegváltó játék, mint amennyire hype-olták, de ettől független jó.”

A PC Guru Online fórumának egyik vissza-visszatérő nagy örege, DantesHUN is Bence012 véleményén van: a játék jó, nem kiváló, igaz, ez nem jelenti azt, hogy ne érné meg az árát, sőt.

„Nehéz ezt röviden összefoglalni. Messze nem hibátlan. Az érdekes grafikai, fizikai megoldássokkal együtt kissé bugos, néha, lehetne optimalizáltabb, az irányítás sem túl jó, és tényleg sok negatívumot fel lehet sorolni. De ezzel együtt a város tele van tennivalóval, hatalmas poén feltörni az emberek telefonjait és lehallgatni, mit beszélnek. Ezen felül van egy rakás őrült minijáték. Sok mellékküldetés. Mindenfélét lehet gyűjtögetni. A város hangulatos nagyon, de egy idő után unalmas lesz sokaknak. Az biztos, hogy nem tökéletes, és messze nem a legjobb játék amivel játszottam, sőt bizonyára még az idei mezőny legjobbja se lesz. De mindennel együtt megéri az árát, nagyon jó játék. Csak túl kell lépni zavaró apróságokon, és elmerülni a játékban. Mászkálni az utcán, felfedezni magunknak a várost.Ez hatalmas élmény. Még csak az első pár óra telt el, és szinte alig néztem meg valamit a városban, mert ha kitűzök egy célt, hogy ezt kipróbálom, útközben találok másik három dolgot, ami eltérít, és inkább azzal foglalkozom. Ez pedig nagy pozitívum.”

A hype-ra reagált hozzászólásában Ellis is; szerinte a Watch Dogs legnagyobb buktatója a körülötte keltett médiafelhajtás, ami ugyan jót tett az eladásoknak, de sajnos teljesíthetetlen elvárásokat támasztott a játékkal szemben.

„A témához hozzászólva: 3-4 óra játék után úgy gondolom, hogy teljesen másképp állnának a játékosok a programhoz, ha a Ubisoft nem azzal töltötte volna az elmúlt 1 évet, hogy elhitesse, ez mekkora nextgen *****aság lesz. A hackelés tényleg egyedi ízt kölcsönöz a Watch Dogsnak (mint a harcművészet a Sleeping Dogsban), de minden más unalomig ismert elem, amit a fejlesztők innen-onnan (AC, Far Cry 3, Saints Row, meg persze GTA) lopkodtak össze. Ha kicsit szerényebben tolták volna a marketinget, akkor más lenne a hozzáállás a játékosok részéről. Amúgy a Watch Dogs egy korrekt, élvezhető játék, 8 pontos game, de semmi forradalom, meg egyéb hangzatos baromság.”

shotgun07 egész kis kommentcunamit zúdított a PC Guru Online-ra a Watch Dogsszal kapcsolatban, és bár szívesen beilleszteném ide minden szavát (tényleg), azért a többieket is hagynom kell érvényesülni. Így álljon itt egy részlet, ami azért jól összefoglalja az írottakat.

„Pár óra játék után az eddigi tapasztalat lényegében pozitív. Az autós rész a leggyengébb pont szerintem, sajnos meg sem közelíti a GTA 5-öt, nehézkes a kormányzás, a fizika messze nem olyan élethű, és a törések is lényegesen szegényesebbek, arról nem is beszélve, hogy a követő rendőrök úgy mennek, mint egy űrhajó, milliméterre mögöttünk, minden kanyart pontosan lekövetve, csak a hackelésre van építve a lerázásuk, ami szerintem nagy hiba. Illetve mesterkélt, hogy egy kereszteződés lámpáját feltörve nem a normál mederben haladnak tovább, hanem mindenki kövér gázt ad, hogy látványosan menjen bele a másikba, ne csak úgy simán. Az autós rész tehát messze nem százas, de elviselhető, és hát lássuk be, ezt nem autós, hanem hackelős játéknak hirdették, az pedig rendben is van. (…) Egy nap játék után a vélemény még mindig pozitív, sőt, talán egyre pozitívabb. A játék kicsit olyan, mintha a GTA és a Hitman keveredése lenne, néha a sétálás közbeni zene meg tiszta Mass Effect. Jó hangulata van.”

Hardsongoku nem foglalkozott a reklámokkal, annak várta a játékot, ami végül lett, ez pedig elég ahhoz, hogy élvezze a Watch Dogs nyújtotta opciókat. Megfelelő grafika, hatalmas tartalom, klassz robbanások, mi kell még?

„Én nem másztam bele a hype-ba, de vártam azért a játékot. Véleményem szerint fantasztikus lett. Hihetetlenül megleptek a lehetőségek, és az első közlekedési lámpa hackkelésemnél, amikor összecsattantak az autók, kikerekedtek a szemeim, és kiröppent a számon hogy ’aztap*csa!!!!’. A fedezékrendszer kissé fura, de megszokható. Mindegyik autónak más a menettulajdonsága. Az autóban elbújós dolog meg különösen tetszett. A takedownok is nagyon jól meg vannak csinálva, és ha ügyesek vagyunk, akár gyilkolás nélkül is megoldhatunk pár missziót. A grafika tetszetős, arra teljesen megfelel, hogy élvezzük a játék effektjeit. Sőt, engem magával ragadott, hogy a robbanások életszerűre sikerültek. Nagyon sok content van benne, ami jó sok órára leköti a játékost. Negatívumként talán azt tudnám megemlíteni, hogy rengetegszer jelenik meg, hogy valahol bűncselekmény készül, és egy idő után már idegesítő, hogy üldöznek a zsaruk, és felugrik a figyelmeztetés, hogy mindjárt történik valami. Azt hiszed, valami életbevágó infó, de nem az, te meg a menekülés helyett arra a bigyóra figyelsz.”

Persze olyan kommentelő is akadt, akinek minden hiba ellenére is „Év játéka” esélyes alkotás a Watch Dogs: enzob95 szerint ugyanolyan jó programmal állunk szemben, mint a GTA-k, és mint ilyen, a Watch Dogs közel tökéletes pontszámot érdemel.

„Néhány óra után azt kell mondanom, hogy nem csalódtam! Remek szórakozás, elég kihívás van benne. Egy kicsit érződik, hogy a Ubisoft kötelezte a fejlesztőket, hogy cross-gen legyen, de annyi baj legyen. A grafika gyönyörű, a hangok nagyon jók, PS4-en nagyon szépen fut. Ha tényleg franchise lesz belőle, akkor nagyon ígéretesnek néz ki! Nálam 9,5/10, van olyan jó, mint a GTA.”

Watch Dogs vélemények – nem tetszik

A negatív hangvételű kommenteket (meglepetés, nem sok ilyen született) kezdjük egy viszonylag finom darabbal, amit az időnként PGO-ra is író HOBA-nak köszönhetünk. Szintén hosszú szöveg, így csak egy részét emelem ki – igaz, ennyi bőven elég, hogy leessen, mi baja HOBA-nak a Watch Dogsszal.

„A nagy GTA-killer, mi? Számomra csupán egyvalamiben szárnyalhatta túl a Watch Dogs a GTA 5-öt, ugyanis 2 óra alatt többet fagyott le, mint a GTA Online 2 hét alatt.

És igazán ne mondja senki, hogy a játékot nem szabad összehasonlítani bármelyik GTA-val, amikor elkerülhetetlenül és akaratlanul is kibukik az emberből: ez bizony nincs annyira jó, mint a GTA V. Nagyon nincs. De ha nem is feltétlenül a Rockstar last-gen remekművével állítom szembe a Watch Dogsot, akkor is lerí róla, hogy olyan, mint a Ubisoft istállójából kikerült programok többsége: van egy kiváló ötlet mögötte, a felütés eredeti, aztán erre ráömlenek a (játékiparban is) idejétmúlt, bosszantó és nevetséges klisék akár a történetmesélést, akár a játékmenet felépítését tekintve.

Szerintem ami miatt a Watch Dogs hamar elbukik, az a tartalom. Oké persze, ott az érdekes, különleges, bizonyos elemeiben egyedi multi, de amúgy mint sandbox játék, nem nyújt sokat. A minijátékok bár nagyon is jópofák, csak ideig-óráig szórakoztatóak, a többi offline tevékenységre pedig ugyanez igaz. A klisés, rövid és játékelemeit tekintve nem is annyira szórakoztató sztoriszál végigpörgetése mellett ez pedig nem éppen kellemes attribútuma a programnak.”

A fentieknél kicsit jobban csalódott a Watch Dogsban a programot régóta váró SirFindley, aki még szabadságot is kivett Aiden kedvéért. Sajnos nem úgy néz ki, hogy megérte -- és a magam részéről nem gondolom, hogy később beleszeretett a sztoriba.

„Ma eljött végre a megjelenés napja, ki is vettem a mai napot, és nyitáskor beszereztem az előrendelt játékot. Megpróbáltam hanyagolni a gameplay-eket, amik napokkal ezelőtt már terjengtek az interneten -- és sikerült is annyira, hogy telepítés közben tűkön ülve vártam, hogy végre elkezdhessek játszani vele.

Az első dolog, ami erősen mellbevágott, az a rendszerkövetelmények durvasága. Olvastam előre, hogy milyen is lesz, de általában valahogy mégis elfutottak a játékok magas beállítások mellett 1080p-ben, 30 fps körüli sebességgel. Elindítottam a játékot, azonnal fel is vittem szokás szerint magas részletességre -- és kaptam egy diavetítést. Levittem közepesre, így 25-30 fps, ami nekem már elég. Viszont elég csúnya is. Na jó, azért nem csúnya, de ha azt nézzük, hogy a Battlefield 4, a nagyon durván modolt Skyrim, AC4, Wolfenstein: The New Order, stb. lazán elfut magasan, és nem csúnyább ennél, akkor azért kicsit elgondolkodom, mennyire végeztek jó munkát a motor fejlesztői. (…)

Én egyelőre 7,5 pontot adnék a 10-ből, de ha a sztori megfog, lehet ez 9 is. Nálam az számít a legtöbbet.”

MartianManhunter sem döngölte földbe a Watch Dogst, ámbár zavarta, hogy a hangzatos ígéretekből annak rendje és módja szerint semmi sem lett. Mondhatni kaptunk egy újabb tipikus Ubisoft-játékot.

„Az én véleményem az, hogy a hype miatt mindenki egy újabb GTA-szintű durranást várt. Hát, nem lett az, de azt is elmondhatom, hogy a GTA V közelébe sem ér a játék, DE és most jön a de, nem lett rossz! Nem lett rossz, de a beharangozott dolgoknak eleget tenni nem igazán lehetett. Vegyük sorban, a WD-ben nagyon jók a sandbox elemek, a város random eventjei, a hackelés kicsit új ízt ad a megszokott játékmenetnek. Ami nem tetszik igazán az a grafika. A nappali fakó színvilág nagyon ki tud zökkenteni az élményből, ami a remek fizika, víz- és széleffektek sem segítenek. De ha ezen sikerül túltenni magadat, akkor minden bizonnyal jól fogsz szórakozni, hiszen a játék az AC-ből, a Splinter Cellből, és a GTA elemeiből van összegyúrva gyakorlatilag, plusz egy csipetnyi újdonság ugye a hackelés. Ha az előbbi címeket szeretted, akkor a WD is tetszeni fog, de azért valljuk be, nem ez lesz az év játéka.”

Másoknak nem a betart(hat)atlan ígéretek, hanem a játék sterilitása szúrja a szemét. vytasz is közéjük tartozik, és bár a nevem nem sikerült lebetűznie a kommentben, azért meg kell hagyni, jól megírta a frankót.

„Volt szerencsém ismerősnél kipróbálni, aki ezért a semmiért hajlandó volt pénzt fizetni és gondoltam leírom néhány tapasztalatom. A legjobb szó a játékra, tényleg az amit Chocho mondott. Steril. Egyszerűen nem annyira rossz a grafika, de nem is jó. A színek meg az egész összhatás egyáltalán nem késztet arra, hogy na most bejárom az egész mapot, semmi felfedező ösztön nem indult be bennem. Az autók irányítása igazából nem katasztrófa, ide bőven elég, csak azért tényleg vicces, hogy mint egy nagy doboz, úgy viselkedik. A rádióban a zenék viszont hangulatosak. Azon viszont röhögtem, hogy a verdák első fényszórója nem képes semmi vetett árnyék létrehozására, még ha magunk is megyünk el este előtte, de az otthonukban lévő projektor fénye már rólunk a falra vet árnyékot. És még nem is rosszat, mivel kéttónusú. Ami még vicces, hogy az összes póznát le lehet darabolni egy kocsival ( még a pózna is nevetséges módon ér földet, 4-5 darabba törik. mint a kinder bueno) de egy vékony fa megfogja a kocsit. Visszatérve a kocsira, a törés se vészes annyira, csak megint mosolyra fakasztott, amikor a lövésnyomok rajta egyik másodpercről ( jó sok volt, vagy egy tárnyi lövés) a másikra eltűntek. A látótávolság semmitmondó, üres, a város olyan hatást kelt, mintha nem lenne élet benne, csak kirakatbabák, akik mozognak. Első benyomásom ez volt, és habár nem annyira gagyi, mint egy Just Cause, de nem is IGN-es Editors Choice. Személy szerint ha megvettem volna, nekem 1 óra után törlés a sorsa.... Nagyon, de nagyon nem ilyennek harangozták be. A grafika még nem is lenne rossz, csak ne lenne olyan semmilyen, üres, túl megjátszott szájbarágós története.”

Zárásként pedig álljon itt Chance cinikus, de épp ezért piszkosul vicces hozzászólása:

„Nyomogatod a Q-t. (hekkeeesz) Aztán ha megunod, letörlöd és el is felejted. Semmi újat nem tud nyújtani az eddigi sandboxoknál. Pedig volt benne lehetőség...”