PC-n mindig is nagyon fontos volt az a szempont, hogy miként hűtsük a gépünket. A vízhűtés (liquid cooling) a számítógépes rendszerek egyik leghatékonyabb hőelvezetési megoldása, amely különösen nagy teljesítményű konfigurációk esetén kínál jelentős előnyöket. Működési elve azon alapul, hogy a folyadék – ami jellemzően desztillált víz és különböző adalékanyagok keveréke – lényegesen jobb hővezető és hőszállító képességgel rendelkezik, mint a levegő. A vízhűtés még manapság is olyan téma, amivel inkább azok szoktak foglalkozni, akik maguk építik a gépüket vagy legalábbis megválogatják, hogy miket vásárolnak hozzá. A vízhűtéses rendszer fő elemei közé tartozik a vízblokk, amely közvetlenül érintkezik a hőt termelő komponenssel (például a CPU-val vagy GPU-val), a pumpa, amely biztosítja a folyadék áramlását, a radiátor, ahol a felmelegedett folyadék leadja a hőt a környezetnek, valamint a csövezés és a tartály. A hő a processzorról vagy más alkatrészről a vízblokkba, onnan a folyadékba, majd a radiátoron keresztül a levegőbe jut, így zárt körben folyamatosan elszállításra kerül. Nagyon leegyszerűsítve a dolgot, a vízhűtés egyik legfontosabb előnye a magasabb hőkapacitás és hővezetési hatékonyság – és ezek fontosabbak, mint gondolnád!
A víz magas fajhője lehetővé teszi, hogy jelentős mennyiségű hőt vegyen fel anélkül, hogy gyorsan felmelegedne, így stabilabb hőmérsékletet biztosít a gépünk számára. Ez különösen fontos modern, több maggal rendelkező processzorok és nagy teljesítményű videokártyák esetében, amelyek intenzív terhelés (például mikor ultra-magas felbontásban fut a Cyberpunk 2077) alatt jelentős hőtermeléssel járnak. A stabilabb hőmérséklet nemcsak a teljesítményt segíti fenntartani, hanem hozzájárul az alkatrészek hosszabb élettartamához is. Az alaplap szempontjából a vízhűtés több közvetett, de jelentős előnyt biztosít. Először is, a hatékonyabb hőelvezetés csökkenti a CPU környezetében kialakuló hőterhelést, ami tehermentesíti az alaplapi VRM (Voltage Regulator Module) áramköröket.
A VRM feladata a processzor számára szükséges stabil és megfelelő feszültség biztosítása, és ezek az áramkörök nagy terhelés mellett komoly hőt termelnek. Ha a környezeti hőmérséklet alacsonyabb, a VRM komponensek hatékonyabban működnek, csökken az elektromos ellenállásból adódó veszteség, és mérséklődik a hosszú távú degradáció kockázata. Másodsorban a vízhűtés gyakran lehetővé teszi a házon belüli légáramlás optimalizálását, és a zajszint csökkenése sem utolsó szempont – mivel a vízhűtés hatékonyabban vezeti el a hőt, alacsonyabb fordulatszámú ventilátorok is elegendőek lehetnek a radiátoron, így csökken a rendszer által termelt zaj szintje. A vízhűtés tehát felettébb klassz dolog, amely az alaplap és a teljes rendszer hosszú távú stabilitását is támogatja.
Az ASUS-nál több olyan szuper párosítást is találhatsz, amelyek különböző kategóriákban kínálnak ideális választást! Nézzünk is meg ebből néhányat:
Mindennapi használat mellé:
- Alaplap: PRIME A620AM-K
- Vízhűtés: PRIME LC 240 ARGB
A PRIME olcsó, megbízható, csendes és a könnyen telepíthető PRIME hűtés mellé még diszkrét RGB világítást is kapsz! Nézzük elsőként az alaplapot! Megbízható AMD A620A chipsettel és CPU-ba integrált videokártyával rendelkezik, 2 darab DDR5/CUDIMM memóriafoglalattal, valamint 6 darab USB 2.0, és 6 darab USB 3.0 porttal. Vízhűtésként tökéletes mellé az ASUS Prime LC 240 ARGB, amely 2 darab 120mm-es vezérelhető ARGB világítású és PWM sebesség szabályzású ventilátorral, 240mm-es radiátorral és szintén vezérelhető ARGB világítású és végtelen tükör fényhatású CPU vízhűtés blokkal lett felszerelve. Különlegessége, hogy a CPU hűtőblokk külső lencse mintázata cserélhető.
Alkalmi gamereknek:
- Alaplap: TUF GAMING B850-PLUS WIFI
- Vízhűtés: TUF Gaming LC III 360 ARGB LCD
A TUF Gaming ár/érték arányban kiváló, illetve gaming funkciókat is tartalmaz és RGB világítás is jár a TUF Gaming hűtéshez. Az alaplap egyértelműen a modern gamerek és a teljesítményorientált felhasználók számára lett kitalálva, szóval azoknak, akik akár felső kategóriás PC-vel szeretnének bekapcsolódni a 2026-os év játékdömpingjébe. Memória terén négy DDR5 memóriafoglalat található rajta, de emellett beépített Wi-Fi 7 és a Bluetooth 5.4 is jár hozzá. A párjának szánt ASUS TUF Gaming LC III 360 ARGB LCD vízhűtés a ROG-hoz hasonlóan igencsak mutatós, ugyanis 2.8" méretű IPS LCD kijelző is található rajta, amin képeket, animációt, hardver információkat és pontos időt jeleníthetünk meg.
Profi gamereknek:
- Alaplap: ROG CROSSHAIR X870E HERO
- Vízhűtés: ROG Ryuo IV 360 ARGB
Egyértelműen a prémium ROG a legjobb választás, méghozzá spéci Ryuo hűtéssel kombinálva. Utóbbihoz beépített AMOLED LCD-kijelző is jár! Alaplap fronton AMD X870E chipsettet kapsz, CPU-ba integrált videokártyával, valamint 4 darab DDR5/CUDIMM memóriafoglalattal, hűtés szempontjából pedig a roppant menő dizájnt kapott Ryuo IV 360 ARGB tisztességesen teszi a dolgát akár a legújabb játékok maximumra húzott grafikája mellett is, sőt, ARGB világítás is jár mellé!
Ha a PC-d a munkahelyed:
- Alaplap: PROART X870E-CREATOR WIFI
- Vízhűtés: ProArt LC 360
A professzionális szoftverekhez optimalizált, rendkívül megbízható ProArt és a roppant csendes ProArt hűtés lehet a legjobb választás. Az alaplap AMD X870 chipsettel, CPU-ba integrált videokártyával, illetve 4 darab DDR5 memóriafoglalattal rendelkezik. A minimalista, letisztult dizájnt kapott vízhűtés emellett 3 darab 120mm-es Noctua NF-A14 IndustrialPPC 2000 PWM ventilátorral, 360mm-es radiátorral és szintjelzős CPU hűtőblokkal lett felszerelve.
A vízhűtés tehát nem valamiféle varázslat, hanem nagyon is hasznos hűtési rendszer, amelyből – mint láthatod – többféle kategóriából lehet válogatni az ASUS-nál. A hatékonyabb hőelvezetés, az alacsonyabb üzemi hőmérséklet, a csökkentett zajszint és a jobb túlhajtási potenciál mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az alaplap komponensei kisebb hő- és elektromos stressz mellett működjenek. Ennek eredményeként nő a rendszer megbízhatósága, javul a teljesítmény fenntarthatósága, és hosszabb élettartam érhető el még intenzív használat mellett is. Mivel a többség még mindig videojátékok futtatására használja a PC-jét, érdemes lehet elgondolkodni azon, hogy a legújabb és legszebb címek (mint például a Resident Evil Requiem) mellé milyen komponenseket választunk a gépünkbe. Mázli, hogy az ASUS-nál mindent megtalálhatsz!
Borítókép forrása: ASUS