Mint ahogy azt a Bethesda november közepén jelezte, a Wolfenstein 2: The New Colossus első DLC-je a tegnapi napon megjelent, és immár mindenki számára elérhető. A The Adventures of Gunslinger Joe című kiegészítő Joseph Stallionról szól, aki egykor igazi sztárirányító volt, azonban a náci megszállás után már egyáltalán nem alakult ilyen jól az élete, és most készen áll, hogy megfizessen mindenkinek, amiért elvették tőle az amerikai álmot. Maga a karakter amerikai focis múlttal rendelkezik, és ezt mutatja a Ram Shackle nevű képessége is, melynek a segítségével könnyedén vágtathatunk keresztül a nácik hordáján.

Ez azonban csak az első kiegészítő a sorban, a Bethesda korábbi nyilatkozatai alapján még kettő csomagra számíthatunk a jövőben. A The Diaries of Agent Silent Death megjelenésére január 30-án érdemes számítani, míg a sort záró The Deeds of Captain Wilkins még nem kapott megjelenési dátumot, ezzel a DLC-vel kapcsolatban csak annyi biztos, hogy jövő márciusban érkezik majd.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!