• Itt a Wonder Woman 1984 első trailere
  • Melyben régi és új arcok egyaránt feltűnnek
  • A premier június 5-én esedékes

A Wonder Woman az elmúlt évek egyik legsikeresebb DC mozijának mondható az Aquaman mellett, mely annak idején meggyőzte a kritikusokat és a kasszáknál is remekül teljesített, így nem is lehetett kérdés, hogy bizony érkezni fog a folytatás. A Wonder Woman 1984 a címének megfelelően pár évtizeddel előrébb hozza a film cselekményét a ’80-as évekbe, az első trailer alapján pedig panaszra nem lehet okunk.

wonder-woamn-1984-001.jpg

A körülbelül kétperces videóban a főszereplő mellett feltűnik pár régi arc, azonban az igazán érdekes az új ellenfelek felbukkanása, akikből ezúttal kettő lesz Cheetah (Kristen Wiig) és Maxwell Lord (Pedro Pascal) képében. Előbbi lényegében Wonder Woman nemezise a képregények alapján, míg utóbbi a készítők szerint egy mindenre elszánt üzletember lesz, aki remek kórképet fest majd a ’80-as évek üzleti szférájáról.

Nektek hogy tetszik az első trailer?