November végén Európában is meg fog jelenni a Nintendo következő generációs asztali konzolja, a Wii U. A gép két kivitelben lesz kapható: 299 euróért a 8 GB-os Basic csomagot kapjuk meg, míg 349 Euróért a 32 GB-os Deluxe kiadás üti a markunkat. Láthatóan a konzol nem egy olcsó darab, de összevetve a riválisok áraival, nagyjából annyiért lesz kapható, mint annak idején az Xbox 360, s jóval olcsóbban, mint a PlayStation 3, sőt ha kicsit még jobban visszatekintünk a múltba és számításba vesszük az inflációt, akkor a Wii U a hatodik legolcsóbb konzol az ipar 35 éves szegmense során megjelent 27 gép közül. Jobban belegondolva tehát mégsem olyan nagyon vészes ez az árazás -- a Ubisoft vezérigazgatója azonban másképp gondolkozik.

Yves Guillemot a GamesIndustry International stábjának elmondta: nem elégedett a Wii U árával, s azt reméli, hogy csökkenteni fogják az árát. A cég első embere sokkal jobban szereti, ha egy új konzol olcsón kerül a piacra, kiemelte azonban: a Wii U-val kapcsolatban nem szabad elfelejteni, hogy a perifériájával mi mindent hoz a játékiparnak, egy iPadhez viszonyítva olcsón.