Itt a Halo Infinite hivatalos gépigénye
Akár már most elkezded felkészíteni PC-det, hogy készen várja Master Chief visszatérését.
Akár már most elkezded felkészíteni PC-det, hogy készen várja Master Chief visszatérését.
Még idén mozikba kerül az évek óta várt szatirikus kémthriller. Friss előzetes érkezett és hivatalos plakátot is kapott a produkció.
Igazán hangulatos előzetest kapott a Warhammer-univerzumot tovább bővítő körökre osztott szerepjáték.
Egy teaser már érkezett a Shazam 2: Fury of the Gods-hoz, pedig a jövőre esedékes film forgatása még be sem fejeződött.
Két újabb gyerekkori kedvenc is csatlakozik majd a rajzfilmhősök őrületes összecsapásaihoz.
Az A Viking's Tale során négy klánnal küzdünk meg a minél nagyobb dicsőségért, egy pörgős, kártyás blöffjátékban.
A Reply Game Studios ismét betekintést engedett Briar és Lute akcióban bővelkedő kalandjába.
Az Elysium Game Studio lerántotta a leplet az Unreal Engine 5 motorral életre keltett futurisztikus játékáról.
A streaming szolgáltató fontolgatja már egy ideje, hogy játékokkal is bővíti kínálatát, most pedig megtette az első lépéseket.
A Microsoft leleplezte, hogy milyen címekre számíthatnak az előfizetők a következő hónapban.
A zárt béta még idén év végén elindul.
Végre kiderült, hogy a korai hozzáférés után mikor érkezik meg Gato Studio alkotásának teljes verziója.
Ahol minden fontosabb tettünknek következményei lesznek.
Nem baj, ha nem megy a parkolás, a Happy Volcano játékában még kevésbé fog.
A Resident Evil által inspirált játékban nem csak a lövészárkok rejtik a borzalmakat.
A BitNine Studio alkotásában egy feljesztő segítségére siethetünk a tökéletes játék megalkotásában.
A Gamescom Awesome Indies Showcase keretében új előzetessel jelentkezett a cyberpunk roguelite.
A Penitent One visszatér egy új DLC-ben, ami felvezeti a sequel eseményeit.
Bár nem sok hír érkezik róla, de a Scorn elvileg még idén megjelenik.
A Dark Pictures trilógia harmadik része október végén érkezik.
És mindezt egyetlen fejlesztő hozta össze!
A horror rajongók, a családi mozira vágyók, a vígjáték kedvelők és a művészfilm iránt érdeklődők is választhatnak a friss premierek közül.
A multira kihegyezett sárkány-csatákat még idén ősszel elkezdhetjük.
Újra együtt dolgozik A boszorkány rendezője és főszereplője: igazi horrorklasszikust remake-el Robert Eggers és Anya Taylor-Joy.