Rasszista volt a rendőr, kirúgták
Egy amerikai rendőr rasszista megjegyzésekkel illetett egy másik játékost az Xbox Live rendszerén keresztül. Az egészről felvétel készült.
Egy amerikai rendőr rasszista megjegyzésekkel illetett egy másik játékost az Xbox Live rendszerén keresztül. Az egészről felvétel készült.
Ismét késik a Project CARS. A fejlesztőknek még egy kis időre van szüksége, ezért csak május közepén állnak rajtvonalhoz.
Frissítve! - A NeoGAF egyik tagja vette észre, hogy Xbox One és Xbox 360 konzolra teljesen ingyen vihetők a Titanfall letölthető tartalmai.
A StarLadder elintézi, hogy Ukrajna helyett Romániában legyenek a DotA 2 versenyek döntői, ezáltal a vízumproblémák is megoldódhatnak.
Kilenc hét kemény küzdelem után hamarosan elérkezünk az EU LCS döntő mérkőzéséhez, amit Madridban fognak megtartani.
Nyilvánosság elé került két új lap a Blackrock Mountainből, a Hearthstone következő kiegészítőjéből.
A GTA Online Heists DLC sokaknak egyszerűen nem működött úgy, ahogy kellene. Félhetünk a PC-s átirattól?
Az Uncharted 4: A Thief’s End idén már nem, csak valamikor jövő tavasszal fog megjelenni. Több időre van szüksége a csapatnak.
Az Obsidian a Pillars of Eternity Kickstarter-sikerének köszönheti, hogy egyáltalán még létező stúdió. Nahát.
Adam Sandler új filmje, a Cipőbűvölő egyszerre szeretne gondolkodtató fantáziafilm és visszafogott vígjáték lenni, ez azonban nagyon nem megy neki.
A minap élesedett az Elite: Dangerous Wings 1.2-es update, amely új hajókat, új kommunikációs interfészt és sok más újdonságot hozott.
A mai nap folyamán jelent meg az öreg kontinensen a The Evil Within című horrorjáték első sztori alapú DLC-je, a The Assignment.
A Konami elárulta, hogyan működik a mentések importálása a Metal Gear Solid 5: Ground Zeroes és a The Phantom Pain között.
Március 16-ig minden olyan Xbox One felhasználó, akinek Gold előfizetése van, ingyen játszhat a Dragon Age: Inquisitionnel.
Lehetséges, hogy a következő Total War játék nem a pletykált Warhammer-feldolgozás lesz, hanem a Medieval 3.
Június 15-e után nem jelenik meg több játék a PlayStation Mobile platformon, szeptemberben pedig a szerverek is leállnak.
Az 11 bit csapata a This War of Mine DLC-jével segíti a War Child alapítvány működését.
A Dontnod Entertainment készen áll arra, hogy elkészítse a Remember Me folytatását, de a Capcom még nem adott zöld utat.
A 90-es évek egyik legjobb sorozata, a Descent visszatérésre készül. Már lehet pénzt adni a Descent: Underground fejlesztésére.
Megjelent a Dying Light új, keményebb kihívást nyújtó nehézségi szintje, valamint új tartalmak vannak úton, köztük vezethető autók.
A The Sims 4 hivatalos infógrafikonja szerint simjeink cirka 105 millió alkalommal "wohoo"-ztak a takaró alatt. Szép teljesítmény, nem mondom!
Legalábbis a Final Fantasy XV kreatív igazgatója, Tabata Hadzsime szerint. Úgy véli, utoljára a 3D-be lépés volt olyan jelentős, mint a PS4.
A Total War-sorozat alkotói egy videóban foglalták össze a széria elmúlt 15 évét, megszellőztetve közben a Total War: Warhammer ötletét.
Jaj, majd elfelejtettük, pedig fontos: mától vásárolható meg az Assassin's Creed: Rogue PC-s változata.