Júniusi játékmegjelenések – Új Star Wars móka, Elden Ring és Destiny 2 kiegészítők
Júniusban nem feltétlenül fogunk a gép előtt ragadni, de egy-két címet érdemes lehet kipróbálni majd.
Júniusban nem feltétlenül fogunk a gép előtt ragadni, de egy-két címet érdemes lehet kipróbálni majd.
A Tomb Raider: The Legend of Lara Croft idén ősszel érkezik meg a Netflixre – látványos előzetest kaptunk hozzá.
Két pókos horrorfilm is riogat mostanság, amelyek külföldi premierje igen közel volt egymáshoz – én most az emlékezetesebbet vettem elő.
Többek szerint a film el van átkozva és a legutóbbi eseményeket látva egyre inkább kezdünk hinni ebben a felvetésben.
Júniusban sem fognak unatkozni azok, akik a Max mellett tették le a voksukat – számtalan izgalmas műsor közeleg.
Érkezik a Batman Ninja vs. Yakuza League, ami ismét csemege lehet a Denevérember rajongói számára.
A Little Nightmares 3 mégsem idén jelenik meg, pedig a rajongók már nagyon régóta várnak rá – a fejlesztők szomorú hírt hoztak.
Egyelőre keveset tudni a titokzatos projektről, de egy-két infó már napvilágot látott.
Mint kiderült, John Krasinski a Disznó című dráma miatt figyelt fel Michael Sarnoskira, akinek így lehetősége adótott megrendezni a Hang nélkül előzményét.
Vezeték nélküli, retro, szerkeszthető a kiosztása, és piszok jól néz ki. Mi kell még?
A tavaly januárban balesetet szenvedett színész a Collidernek adott interjúban beszélt arról, hogy szívesen visszatérne a Mission: Impossible-széria világába.
Számos remek vígjáték látott napvilágot az elmúlt évtizedekben, szóval most felsorolnánk néhány olyan darabot, amely könnyedén képes mosolyt csalni az emberek arcára.
Noha az előzetes várakozásokkal ellentétben végül nem egy PlayStation Showcase-zel kedveskedett nekünk a Sony, azért így volt néhány érdekesség a cég prezentációján.
Maga Chris Hemsworth lehet a crossover-film főszereplője, amiben végre összetalálkozik a két különleges világ.
Készül az előzménysorozat és ha a Warneren múlik, akkor Zack Snydert is visszacsábítják a rendezői székbe.
Végre megkaptuk az első rövid előzetest a filmből, a látottak alapján pedig ismét egy méltó adaptáció elé nézhetünk.
2014-ben jelent meg a Ubisoft hatalmas hype közepette beharangozott open-world játéka, ami sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Készül az AZ előzménysorozata Welcome To Derry címmel és a gyilkos bohóc szerepében ismét a népszerű színész tűnik fel.
Jon Turteltaub rendező elárulta, hogy már elkezdték írni a forgatókönyvet és több mint valószínű, hogy a harmadik rész tényleg összejön.
A Bloober Team által fejlesztett Silent Hill 2 remake két mellékszereplője is igencsak máshogy néz ki az eredetihez képest.
Véget ért a forgatás, érkeznek szépen a képek – először láthatjuk például James karakterét élőszereplős formában.
Nincs már messze a The Final Shape megjelenése, most pedig kiderült, hogy PC-n bőven kell neki majd a hely.
Egy mesterséges intelligenciára szakosodott cég olyan streaming-platformot akar indítani, amin mi magunk alkothatunk sorozatokat.
Júniusban viszont új Metal Gear Solid 3 Remake trailerre számíthatunk!