Top 5 logikai játék
A nemrég megjelent The Witness felébresztette bennem a puzzle játékok iránti nosztalgiát, így összeszedtem, hogy mely játékok forgatták meg leginkább agyunk fogaskerekeit.
A nemrég megjelent The Witness felébresztette bennem a puzzle játékok iránti nosztalgiát, így összeszedtem, hogy mely játékok forgatták meg leginkább agyunk fogaskerekeit.
Ezen a héten a Top 5-ben olyan kiváló játékokat szedtünk össze, amelyek nem az Egyesül Államokban játszódnak.
Rengeteg nagy érdeklődésre számot tartó program érkezik 2016-ban, most pedig megpróbáltuk összeszedni azokat, melyeket talán túlságosan is nagy médiafigyelem kísér.
2016-ba lépve úgy döntöttünk, hogy áttekintjük, melyik öt független játékra lesz érdemes odafigyelni idén.
Az e heti listán szereplőik nemi szerepét lebecsülő, vagy éppen a szexualitást helytelen módon ábrázoló programok kaptak helyet.
A Vault-Tec óvóhelyei a biztonság ígéretével csábítanak, ám a zárak kattanása után gyorsan kiderül, hogy szörnyű kísérleteknek adnak otthont a bunkerek.
Megjelent az új Need for Speed, így a heti Top 5 listát ezen játékok alapján raktuk össze. A sorozat átlépte a felnőttkort, ünnepeljünk!
Ezen a héten az angol régészleány, Lara Croft kalandjaiból készítettünk Top 5 listát. Nektek melyik a kedvenc Tomb Raider játékotok?
Az ünnepi szezon dömpingjében nehéz választani, de itt egy lista, ami talán segít dönteni abban, melyik játékot vedd meg.
Egyre több fejlesztő vállalja be, hogy kiadói megkötések nélkül, a játékos közösség anyagi hozzájárulásával készíti el álmai projektjét, mi pedig összeszedtük az eddigi legjobb így készült alkotásokat.
A Star Wars: Battlefront bétatesztelésének alkalmából, íme az az öt legjobb játék, ami a Star Wars-univerzum alapján készült.
A Top 5 rovat legújabb részében a szörnyek tengerére evezünk, és megpróbálunk kifogni öt emlékezetes rémpofát.
Ezen a héten öt olyan játékbefejezés szedtünk össze, amelyek miatt könnyen bosszankodhat egy gamer.
A héten jelent meg az Avalanche Studios akciójátéka, a Mad Max, ennek kapcsán pedig összeállítottuk a legjobb nyitott világgal rendelkező programok listáját.
A Metal Gear Solid 5 megjelenésének apropóján összeszedtük az öt legjobb lopakodós játéksorozatot.
Összeszedtünk néhány sci-fi témájú játékot, melyeket kiemelkedőnek tartunk. Itt a legújabb TOP 5 lista!
A Top 5 rovat legújabb fejezetében szereplő öt játékban egy a közös: mindegyikben a háborúk borzalmait élhetjük át.
Top 5 rovatunk új részében öt olyan ígéretes játékot mutatunk be, amiket időközben töröltek, és már nem játszhatunk velük soha.
Újabb hét, újabb Top 5-ös lista. Ezúttal a legkülönösebb, legfurcsább gyűjtői kiadásokat kerestük elő a szekrényből. Meg fogtok lepődni, miket találtunk!
Összeszedtük nektek azt az öt, az év elején megjelent játékot, amiket semmi esetre sem szabad kihagynotok.
Azt hiszed, a Batman: Arkham Knightnak kell erős PC? Gondold újra: ez az ötös a maga korában szinte teljesíthetetlen elvárásokat támasztott.
Összeszedtünk olyan női játékfőszereplőket, akik ilyen-olyan okból kifolyólag a legjobbak az egész videojáték-világban.
Listában szedtük össze nektek, hogy kik voltak a GTA-sorozat eddigi részeinek legjobb főszereplői.
A pletykált The Legend of Zelda tévésorozat apropóján íme pár játék, amiből remek tévéműsorokat lehetne készíteni.