A logikai játékok palettája aránylag széles, mert sokszor más műfajokkal ötvöződve találunk rájuk. Ennek megfelelően a legtöbbször a kalandjátékok, a point and click címek vagy a platformerek játékelemeit felhasználva igyekeznek a játékost számítógép elé láncolni, hogy gyakran csak a Fűrészbe illő nehézségű feladványaikat megoldva szabadulhassunk tőlük. Azonban ezen a héten a puzzle játékok egy szűkebb csoportjából állítottam össze a listát, olyan játékokra koncentrálva, amelyekben a hangsúly a kifejezetten fejtörők által állított kihíváson van. Kezdődjön a játék!

5. The Room

Az iOS-en és Andoriodon megjelent The Roomot interaktivitása különbözteti meg a legtöbb logikai játéktól. A program 3D-s világában a rejtvények megoldása közben gyakorlatilag minden apró mozzanatot teljesen valószerűen kell végrehajtanunk. Kezdve egy kulcs elfordításától, vagy egy levél kibontásától egészen odáig, hogy a készüléket mozgatva változtatjuk a kameraállást, hogy láthassuk az adott kirakós egy részletét. Éppen ezért nagyszerű, mert maximálisan kihasználja az érintőképernyők adta közvetlen, valósághű irányítás lehetőségét.

Ezt a magával ragadó élményt még jobban felerősíti a történet titokzatos alaphelyzete, és a kísérteties hangeffektek. A játékmenet egész hosszában egyedül vagyunk egy szobában, ahol pusztán a helység középpontjában álló tárgyat látjuk, miközben a környezetünk teljesen sötét. Ezt kihasználva figyelmünket lekötő részletes fejtörőket, mesterien hintette meg egy horroros érzettel a játékot készítő Fireproof Studios csapata.

Mindezek ellenére a The Room listámon csak az ötödik helyet foglalja el, mert pár óra alatt végigjátszható, ami még egy mobilos cím esetében is rövid, ráadásul a csekély játékidőt úgy próbálták kitolni, hogy a megoldáshoz vezető részleteket nagyon apró és néhol nehezen észrevehető helyekre tették, nem kis frusztrációt keltve ezzel.

theroom3.jpg

4. Angry Birds

A név, amit szinte minden okoskészülék-tulajdonos ismer. Nem is csoda hisz a Rovio sikersorozata igyekszik mindenhol ott lenni, azonban a rengeteg rész közül a játék eredeti kiadása került fel listámra. Ennek oka az, hogy ez a legkönnyebben hozzáférhető és egyben legtöbb kihívást tartogató verzió. Gyakorlatilag bárki nekiülhet, és amint letöltötte az áruházból belekezdhet a játék történetét alkotó madarak és malacok háborújába. Az irányítás azonnal elsajátítható, a cél pedig egyszerű: semmisítsünk meg minden ellenfelet a malacok királyságából.

Páran, gondolom, felemelt szemöldökkel olvassák ezt, és felteszik a kérdést „hol van ebben a logikai kihívás?”. Nos, az első pár gyakorló szintet követően megkapjuk a választ: a történetben előre haladva nehezedik a pályák felépítése, és bővül kilőhető madár-arzenálunk. Egy igazán nehéz szinten meg kell terveznünk, hova lövünk, milyen szögben, és mindezt persze a támadó szárnyasok sorrendjének megfelelően. Szóval, nem csak az ügyességen, hanem a lehetőségek okos használatán is van hangsúly. A játék során több mint 500 csatát kell így megvívnunk, 10 különböző képességekkel felruházott csirkefogót használva.

Viszont az Angry Birdsnek is megvan a maga madárijesztője, mégpedig, hogy a játék végén szándékosan olyan nehezek a pályák, hogy a többség szinte csak az áruházból megvásárolható, aránytalanul nagy segítségek révén győzhet, így legtöbbször a Rovio a nyertese a logikai párbajnak.

angry-birds1.jpg

3. The Even More Incredible Machine

A The Incredible Machinet leginkább azok ismerhetik, akik a 90-es évek előtt születtek, a program ugyanis nem mai gyerek, 1992-ben jelenet meg, majd egy évvel később jött ennek a kibővített változata, a Sierra kiadásában, The Even More Incredible Machine néven.

Már a menü is erősen sejteti, hogy itt aztán tényleg hihetetlen építményekkel fogunk találkozni. Minden szinten kapunk egy könnyen érthető feladatot, a megoldást pedig ránk bízza a játék. Küldetéseink között szerepel például egy dinamit meggyújtása, lufik kidurrantása és akváriumok összetörése. A szinten elhelyezett tárgyakat nem mozgathatjuk, viszont felhasználhatjuk őket, és hozzájuk építhetjük szerkezeteinket. Az általunk letehető tárgyak listája bowling golyóktól, ollóktól és pisztolyoktól kezdve, egészen a macskákig, majmokig és törpe emberik terjed.

A TIM, kiegészítővel együtt, 160 elgondolkodtató pályából áll, temérdek játékidőt biztosítva, azonban a gyakorló szintek befejeztével hamar felugrik a nehézség, sok fejvakarást okozva a játékosnak. Kaptunk továbbá egy pályaszerkesztőt is, amin barátainknak készíthetünk furfangos feladványokat.

Listámnak azért elengedhetetlen része a The Even More Incredible Machine, mert olyan mai indie és mobiljátéknak szolgált alapvetésül, mint a Cut the Rope, a Bad Piggies és a World of Goo. Így szellemi hagyománya alapján mindenképp elismerésre méltó ez az öreg, és olykor nehéz pixelhalmaz.

the-even-more-incredible-machine3.jpg

2. The Bridge

A The Bridge tökéletes híd a rideg számítás és a művészi értékek élvezete között. A két egyetemista által iskolai feladatként készült játék 2D-s világában fokozatosan nehezedő feladványokat kell megoldanunk, bár minden szinten annyi a célunk, hogy megszerezzünk egy kulcsot, és kinyissuk vele a pályán található egyetlen ajtót.

Ez persze túlságosan egyszerű lenne, így a fizikán alapuló rejtvények megoldása során oda kell figyelnünk, hogy a pálya forgatása közben nehogy kirepüljünk a világból, vagy egy akadályként elhelyezett hatalmas golyó nehogy kilapítson bennünket. Időnként nehéz fejtörők ellenére a program szerencsére következetés és igazságos marad végig --- amennyire persze egy művészies és egyedi fizikáz alapuló világ következetes lehet.

A játék legnagyobb kirakósa a főhős rejtélyes története, ha jobban oda figyelünk, felgöngyölíthetjük az őrületbe süllyedésének történetét. A The Bridget mégis művészien megalkotott világa, csodálatos háttérzenéje, illetve emlékezetes logikai feladványai emelik a listám második helyére.

the-bridge4.jpg

1. Portal 2

A Valve kiadásában megjelent Portal 2 ma az egyik legnépszerűbb képviselője a 3D-s logikai játékoknak. Sikerét többek közt érdekes történetének, kihívó, de teljesíthető, logikai feladványainak, illetve a PC játékok világába hozott innovációjának köszönheti.

Már elődje is felkeltette a játékosok figyelmét vicces párbeszédeivel és a portal-fegyverrel -- az FPS-ek történetében talán ez az első olyan játék, amiben a kezünkbe adnak egy olyan fegyvert, ami nem arra van, hogy kioltsuk ellenfelünk életét, hanem, hogy teleportáló kapukat nyissunk vele. A megfejtendő rejtvényekben fokozatosan sajátítjuk el a fegyverünk csínját-bínját. Különlegessége, hogy a játék végén is olyan kihívások elé állít, amire először azt mondjuk „ezt lehetetlen megoldani”, aztán mégis csak kimászunk a csávából.

A Portal 2 szerintem azért a legjobb logikai játék, mert a maga kategóriájában páratlan az érdekes és vicces történetvezetése, illetve kiegyensúlyozott, változatos logikai feladványai, valamint a teljesen új élményt biztosító kooperatív rejtvényfejtésével.

portal22.jpg

Egyetértetek a listával, esetleg ti más játékokat tettek volna fel rá? Osszátok meg velünk a kommentekben.