C&C3: Kane's Wrath dátum?
Habár jelen információk birtokában igencsak örülnünk kéne, azonban mi bölcsen cselekszünk, s egyelőre egyszerűen és finoman közüljük a világnak: pontosan mikor is érkezik a C&C3: Kane's Wrath. Meglenne a pontos dátum?
Habár jelen információk birtokában igencsak örülnünk kéne, azonban mi bölcsen cselekszünk, s egyelőre egyszerűen és finoman közüljük a világnak: pontosan mikor is érkezik a C&C3: Kane's Wrath. Meglenne a pontos dátum?
Eljött hát a pillanat, és november 2-án késő este elérhetővé vált a Need for Speed ProStreet demonstrációja, így végre saját gépünkön is tanúi lehetünk, milyen érzés élesben elfüstölni a gumikat az eszeveszett futamok rajtjánál...
1997-ben a pécsi Centrum Áruház rendszeradminisztrátoraként a műszaki osztályon, zárás előtt és után a kollégákkal egy kiállított Nintendo 64 körül csoportosultunk, és egymás kezéből vettük ki a kontrollert. Az izgalom oka a Turok volt, egy remek és látványos akciójáték...
Néha bizony a spekulációra is adni kell, hiszen enélkül olyan unalmasak lennének a mindennapjaink. Az Elder Scrolls szériának is kijutott ebből, természetesen a legnagyobb örömünkre.
A gyermek, mely kilóg a sorból. Talán így lehetne leginkább jellemezni az Empire Earth 3 című felvonást. De a nagy jellemzés előtt emésszük meg, hogy itt a demonstráció.
Március elején adtam hírt arról (lásd a kapcsolódó hírben), hogy az Ubisoft megbízására a rutinos Steve Barnes regénytrilógiát készít a francia kiadó montreali stúdiójának legfrissebb sikercíméből, az Assassin's Creedből. Nos, jelentem, a projektből nem lesz semmi...
Egy fiatal, ambiciózus moszkvai fejlesztőcsapat - amely a nagy orosz 1C Companynak is besegített már -, Cats Who Play fedőnév alatt egy csodálatos látványvilággal bíró, újszerű akció/kaland játékon dolgozik...
Jönnek, özönlenek az aranylemezek, özönlenek a demonstrációk, ember legyen a talpán, aki - őszi szünet ide vagy oda - időt tud szakítani mindenre, amelyre kíváncsi. Ilyenkor vagyunk mi, játékfanatikusok, nagy gondban...
Szociopatákból sohasem elég - tudjuk mi ezt jól a szerkesztőségben, hiszen rajtunk kívül köztudottan mindenki helikopter, azonban még mi is örülünk annak a hírnek, amely most érkezett meg egy elhízott postagalamb segítségével.
Egyre több és egyre biztatóbb információ lát napvilágot a Command & Conquer harmadik részének első küldetéslemeze, a Kane's Wrath kapcsán. A konkrét játékmenetet érintő újdonságok helyett azonban ezúttal "csak" két új színészről szól a fáma.
A BioWare mostanság erősen borzolja kedélyünket, jómagam és a beszélgetésekből úgy tűnik, a PGO szerkesztőségének jó része is osztja ezt az érzést nehezen tudom túltenni magam azon a megmásíthatatlan tényen, mely szerint a zseniális kanadai banda immár az Electronic Arts leányvállalata. A mostani hír ennek fényében is érdekes.
Még tavaly év végén, illetve idén májusban is hírt adtunk arról, hogy a Marvel és a SEGA hosszú távú, exkluzív együttműködési megállapodást kötött, melynek értelmében olyan Marvel sikercímek, mint a Captain America, a Thor, a Hulk, illetve az Iron Man a japán vállalat gondozásában kerülnek képernyőnkre, következő generációs körítéssel.
Láttunk belőle több tucat fotót, több gigányi mozgóképet, és olvastunk róla ki tudja hány ezer karaktert. Megérkezett a lenyűgöző demonstráció is - egy szó, mint száz, mindent megtettünk, amit csak lehetett a témában. Mi is, és a fejlesztők is...
Ha volt valaha igazán véres akciójáték, melyből csak úgy áramlott az erőszak és a botrányos környezet, az bizony a Postal volt. A folytatások sem maradtak el a nagy elődtől, eljött azonban az idő egy kis vérfrissítésre.
Volt belőle demó és számtalan kép, sokan pedig úgy döntöttek: megér egy próbát a legújabb, szám szerint milliomodik Syndicate-klón. A kis túlzással a Gangland egyeneságú folytatásának tekinthető szoftver becsapódott a tengerentúli üzletek polcaira...
Évek óta vártunk rá. Úgy hittük, a játék grafikájával meg fogja változtatni a történelmet. Szerkesztőségünk tagjai (tisztelet a kivételnek - ]{r.) odáig voltak érte. Eljött hát az idő, hogy végre te magad is kipróbáld a Crytek legújabb játékát. Eljött a Crysis demó ideje!
Nehéz lenne bármit is mondani a The Witcher játékkal kapcsolatban, így a célvonalban. Az utóbbi pár év legjobban várt szerepjátékában a Diablo találkozik a Baldur's Gate-tel, keveredik a klasszikus történetmesélős kaland és az adrenalint pumpáló akció.
Imádjuk, istenítjük, és éppen ezért talán egy kicsit haragszunk is a Blizzardra: az elmúlt évben kétszer harangozták be mindent átütő stílussal legjobb stratégiai játékuk, a StarCraft folytatását, azóta pedig úgy fukarkodnak az információkkal, hogy azt elviselni is nehéz.
Igaz lenne a hír, miszerint fél éven belül bárki elindíthatja az ő saját kis evolúciós folyamatát? Egy apró molekulából robbanásszerűen elindul majd az élet, mely utat tör magának. A végcél a csillagos ég...
Az RF Online című online játékmenetre kihegyezett alkotás egyre csak csillog és villog. Vajon minek köszönheti a hirtelen jött sikert? Természetesen az ingyenességének.
Nathan pajtás 19 évet ugrott az időben, hogy fényes grafika és játékmenet mellett használja újra bionikus karját. A kérdés csupán az, elviszi-e a hátán a főhős a történetet?
Bár most jelent meg a világsikerű D&D játék második részének első, zseniális küldetéslemeze, az Atari nem pihen: az első rész alá már sikeres modult gyártó Ossian Studiost bízták meg egy melóval, amelynek befejezése a közeljövőben várható.
Az osztott képernyőt remélhetőleg a második részben felváltja egy normálisabb megoldás, ha elég sikeres lesz a játék, de addig is lássuk mit kínál a játék rendes többjátékos lehetősége - merthogy az előzetes információkkal ellentétben mégis lesz a programban igényesen összerakott multiplayer!
Ki korán kel, aranyat lel, tartja a mondás, ám ezúttal egy aranyat érő javítást találhatnak a szemfüles olvasók, akik nem mellesleg már beszerezték a Pro Evolution Soccer 2008-at.