Disney Dreamlight Valley – Rengetegen merültek el a mesevilágban
A pár napja korai hozzáférésben megjelent szimulátort már több mint egymillió játékos próbálta ki.
A pár napja korai hozzáférésben megjelent szimulátort már több mint egymillió játékos próbálta ki.
Megérkezett az ingyenes battle royale 19.2-es frissítése, ami a McLaren kollaboráció mellett javított animációkat is hozott.
A Duality Games 2018-ban bejelentett játéka rövid ízelítőn mutatja be a ránk váró borzalmakat, a megjelenés jövőre esedékes.
Kövek helyett ezúttal kockák jelentik a szuperhősök hatalmát, akik az első és második Season után immáron egy bejáratott brandben csapnak össze.
A Ubisoft soron következő Assassin's Creed játéka bevallottan a régebbi részekre fog hasonlítani, az akrobatikus mozdulatok például a Unity-ből lesznek átemelve.
Valószínűleg a Cobra Kai sikerei miatt a Sony Pictures bejelentette az új filmet, ám azt még nem tudni, hogy kapcsolódni fog-e a Netflix szériájához.
Nagy múlttal rendelkező sztár csatlakozott a Sony adaptációjának stábjához.
Exkluzív játékmód helyett ezúttal be kell érniük egy egyedi operátorral a Sony konzolokkal rendelkező játékosoknak.
A miHoYo a Demon Slayer és God Eater animéket is jegyző Ufotable csapatával együttműködve ülteti képernyőre a népszerű RPG-t.
A Firesong nevű csomag Galen dzsungelekkel borított szigetére invitálja a kalandvágyó játékosokat, ahol egy régi történet végére is pont kerül.
A Sony megerősítette, hogy az első generációs VR készülékük játékai nem kompatibilisek az új eszközzel.
Az idei év egyik nagy meglepetése, a Norco eddig csak a PC-s Game Pass-nek volt a része, hamarosan viszont a konzolosok is megkapják.
Listába szedték, hogy a keresések száma alapján mely jövőre érkező alkotásokat várják leginkább a játékosok, jobbára természetesen AAA címek kerültek fel.
Ha egy eléggé titokzatos figura arra kér, hogy egy jelöletlen borítékot adjál oda valakinek Londonban, de a nevét nem árulja el, csak kacsint egyet, nem gyanakodnál egy pöttyet?
Ritmikus akciójátékok, túra a Föld középpontja felé és csillagközi időhurok – ez várt ránk ezen a héten a PS Store-ban.
Bully Maguire ugyan a harmadik Pókember filmben hagyta lezser táncmozdulatait, ő maga viszont átugrott a játékba.
A játékhoz érkezett egy új módosítás, mellyel sokkal brutálisabb eredménnyel járnak az elsütött varázslatok.
Színpárosító FPS, szuperhősjáték a Hands of Fate alkotóitól, és az ős-kalandjáték visszatérése.
Szerzőinknél a hétvége sem telhet játék nélkül, és páran most meg is osztják veletek, hogy mivel töltik a hétfő előtti csendet.
Hivatalossá vált a 2005-ös kultfilm folytatása, Keanu Reeves mellett a rendező, Francis Lawrence is visszatér.
Ahogy azt már hónapokkal ezelőtt bejelentették, tegnap megérkezett az időhurkos játék PS5 és Xbox Series X/S frissítése, ami egyben az utolsó nagyobb adalék is.
18 karakterrel indul a Capcom verekedős játékának legújabb felvonása, de a későbbiekben természetesen új arcokkal is bővül a csapat.
Újabb, a természetet a középpontba állító társasjáték, amely lényegében a Cascadia és a Calico szerelemgyereke is lehetne. Igen, akár minőség terén is.
A többek között a Dark Souls-t és Resident Evilt is az asztalokra varázsoló Steamforged Games dolgozik az adaptáción, hamarosan indul a Kickstarter-kampány.