Ekkor leplezik le új játékukat a Subnautica alkotói
Már nem kell sokat várnunk, hogy közelebbről is megismerkedjünk az Unknown Worlds következő címével.
Már nem kell sokat várnunk, hogy közelebbről is megismerkedjünk az Unknown Worlds következő címével.
Rövidesen elnyeri teljes formáját a Crema szörnyecskékkel teli alkotása, ami most új előzetessel jelentkezett.
A Warner Bros. verekedős játéka nemrég mindenki előtt megnyitotta kapuját, és rengetegen éltek is a lehetőséggel.
Egy neves kiszivárogtató azt állítja, hogy hamarosan bejelenthetik a klasszikus túlélőhorror-sorozat új darabját.
Akadnak emberek, akiknek nem számít a pénz, ha kedvenceikről van szó – a Zelda-sorozat egyik példányánál pont erre láthattunk példát.
Születésnapja alkalmából képeken tekintjük át Anna Kendrick Alkonyattól egészen az HBO reklámarcáig terjedő pályáját.
A téma körül még mindig igen nagy a visszhang, a Maxis pedig sosem mert beleállni a dologba, ezért most a moddereken volt a sor.
A játék mindig is egyjátékos címként volt ismert, legalábbis egészen idáig.
A Deadpool 2 rendezője újabb akcióparódiával borzolja a kedélyeket. Sajnos ezúttal megfáradt forgatókönyvből dolgozott.
Mellette pedig Lamorne Morris és Richa Moorjani is szerepet kapott az FX antológiájában.
Semmi sem mutatja be jobban a tegnapi Nemzetközi Macskanapot, mint egy félelmetes orosz mítoszon alapuló rémisztő cica.
Táncolni és űrrepülni tervez Tom Cruise, de a Trópusi vihar nosztalgia sem csillapodik. Összegyűjtöttük a színész tervezett produkcióit.
Ezra Miller még mindig nem bír magával, folytatódnak ugyanis balhéi, amelyek március vége óta tartanak.
A found-footage horror franchise következő része, a Paranormal Activity: The Other Side nincs is már olyan messze.
A játék június 23-án érkezett meg, de teljes katasztrófaként – most elmondták azt is, hogy miért kellett idő előtt kiadni.
Már háborognak a különféle fórumokon, ugyanis kiderült a Guilty Gear harcjáték-sorozat egyik visszatérő szereplőjének nemi indentitása.
Chad Stahelski rendező elárulta, hogy áll a John Wick következő epizódja és miként zajlik az alkotás első fázisa.
Hamarosan újabb részleteket tudhatunk meg a Nintendo festékkel lövöldözős sorozatának új felvonásáról.
A vártnál később fog csak befutni az Embark Studios eredetileg idénre tervezett első projekte.
Nem a rajongók az egyetlenek, akik örülnének, ha új formában térne vissza a vadnyugati klasszikus.
A FromSoftware közkedvelt klasszikusa ezúttal a stúdió legutóbbi alkotásában köszön vissza.
Egymásnak esett a két felejthetetlen, páncélruhás hős MacrosRC munkájának köszönhetően.
A Stockholm-szindróma krónikásai újabb erotikus tartalmú epizóddal készülnek. Magyar feliratos előzetest kapott a 365 nap harmadik része.
Szívesen a polcunkon tudnánk ezt az elképesztő rajongói alkotást, amit a FromSoftware játéka ihletett.