A Valve írója szerint csak a Kickstarter-projektek 60 százaléka fog elkészülni
Szinte nem telhet el egy olyan hét, hogy ne hallanánk egy ígéretes Kickstarter-projektről, ám a Valve írója szerint ezek közül nem mind fog megvalósulni.
Szinte nem telhet el egy olyan hét, hogy ne hallanánk egy ígéretes Kickstarter-projektről, ám a Valve írója szerint ezek közül nem mind fog megvalósulni.
Peter Molyneux független stúdióját érdekes stratégiával vezeti: csupán egyetlen teljes értékű játékot fognak kiadni.
Hihetetlennek tűnhet, de már a 18. kiegészítő készül a töretlen népszerűségnek örvendő EVE Onine-hoz.
Bár a nyílt világban játszódó MGS-nek még nincs hivatalos platformlistája, egyre több jel utal rá, hogy a játék PC-re is meg fog jelenni konzolok mellett. Jó lenne, hisz az MGS2 óta nem volt személyi számítógépes Snake-kaland.
Új Far Cry 3 videó, Carmageddon Max Pack a GOG-on, Flood a Halo 4-ben, Injustice gyűjtői kiadás, Silent Hill: Book of Memories demó -- és még sok minden más.
Bár még meg sem száradt a tinta a PC Guru következő számának Borderlands 2 tesztjén, a Gearbox már most a harmadik részt tervezi, mely egy rakás kimaradt ötlettel érkezhet, valamikor a jövőben.
A hétvége mindig a pihent agyú marketingesek kedvenc időszaka, mert ilyenkor olyasmire is kattintunk, amire nem lenne szabad. Vigyázat, csak óvatosan, az új PlayStation 3 modell japán reklámja nem gyenge idegzetűeknek készült!
A Sonyt meglepte, hogy a külsős cégek nem nagyon támogatják a PlayStation Vitát, de azon dolgoznak, hogy ez változzon.
Megérkezett a Total War: Rome II második hivatalos videója, a Steamen pedig egész héten át tartó akció van a sorozat játékaira.
A Konami szeretné, ha Kodzsima Hideo készítené el a következő Silent Hillt, a Metal Gear-széria kitalálója pedig hajlik is a dologra.
A Konami bemutatta, hogy mit kapnak, azok, akik a Metal Gear Rising: Revengeance vagy a Zone of the Enders HD Collection gyűjtői változatát veszik meg.
A lapleadási hajrá miatt rendkívüli időpontban, pénteken jelentkezik a Gondolatok a könyvtárban rovat, melyben ezúttal -- ironikus módon egy hozzászóló javaslatára -- a kommentelők típusaival ismerkedhettek meg. Mert hisz kommentelni, véleményt nyilvánítani, okoskodni mindenki szeret, pláne, ha mindezt névtelenül, egy hangzatos álnév és képecske mögé bújva teheti meg. Ahogy a fanboyok fajtáinak megkülönböztetésekor, úgy most is figyelmeztetnünk kell benneteket: ha továbbolvasva magatokra ismertek, az nem a véletlen műve.
Reggie Fils-Aime állítja, hogy Mijamotó nagy munkában van, és egészen elképesztő dolgot készít a Wii U-ra. Mi tagadás, a konzolnak kellenének igényes húzócímek.
A Rare a világ talán legelkótyavetyéltebb tehetséggyűjtője, melynek pár kiábrándult és kilépett tagja visszasírja a múltat: legszívesebben a Banjo sorozathoz csinálnának szellemi folytatást.
A Titan munkacímen futó projekten akkora csapat ügyködik, amekkorát csak a legnagyobb kiadók engedhetnek meg maguknak. Elméletileg jövőre jelenik meg.
Kodzsima Hideó a Eurogamer Expón beszélt a készülőfélben lévő MGS-moziról, melynek munkálataiba ő is szervesen belefolyik. Egy biztos: Hugh Jackman nem lesz Snake, viszont az alkotók már tudják, ki játssza majd a szuperügynököt.
Dean Hallt nagyon bántja, hogy két barátja Görögországban rekedt. Nem akar mást, mint itthon látni pórul járt kollégáit, akiket kémkedéssel vádolnak a görög hatóságok, és 20 évnyi börtönnek fenyegetnek.
A Dishonored háromrészes websorozata hamar véget ért, és a harmadik, befejező rész is ugyanolyan komor, sötét hangulatú anyag lett, mint az első kettő. Vajon a játék is ugyanilyen baljós sztorit kap?
Egy játék rendelkezhet az adott évben elérhető legmodernebb technikával megalkotott látványvilággal, mesterein megkomponált zenével, izgalmas, szórakoztató játékmenettel és odafigyeléssel megírt történettel, ám az egész valahogy nem áll össze, ha egy jellegtelen főszereplőt kell irányítania a játékosnak. Akárcsak a filmek és a sorozatok esetében, úgy a játékokba is egy szimpatikus központi karakter kell, akit a végigjátszás során meg tud kedvelni a játékos, s a végére már neki szurkol. Nézzük hát, hogy melyik volt a közelmúlt öt legjobb főszereplője, akik megfeleltek ennek a feltételnek.
A Windows 8-at egyre több játékipari szereplő támadja. Most a Mojang alapítója, Notch is felszólalt a rendszer ellen, mely árthat a PC-s játékoknak -- legalábbis szerinte az MS új operációs rendszere a teljes számítógépes játékvilágot tönkreteheti.
JohnBart kolléga imádja a különböző szimulátorokat, és a kamionok különösen közel állnak a szívéhez. Annyira, de annyira közel, hogy az Euro Truck Simulator 2 tesztelésében is szerepet vállaló szakértő egy különleges trailert is készített a programhoz -- kamionszerelmesek előnyben!
Az Obsidian rejtélyes Kickstarter-projektje átlépte a kétmillió dolláros álomhatárt. Mindezt úgy, hogy a játékról alig tudunk valamit, azon felül persze, hogy RPG lesz. Hát igen, ennyit jelent egy igazi húzónév.
PC-re és konzolokra is kiadásra kerül a Mass Effect Trilogy, mely az első három részt foglalja magába egy szép, igényes díszcsomagolásban. A pakk még ősszel boltokba kerül, méghozzá egyetlen játék áráért.
Egy friss üzleti jelentés szerint a brit játékipar összesített értéke hatalmas, ami magába foglalja a 28 ezer benne dolgozó angol állampolgárt és az őket összefogó 200 céget. A brit szórakoztatóipar 40,2 százalékát a játékok teszik ki.