Bright Memory: Infinite – Ekkor indul az akció
Az egyetlen fejlesztő által készített látványos FPS-re már nem kell sokat várnunk, legalábbis PC-n.
Az egyetlen fejlesztő által készített látványos FPS-re már nem kell sokat várnunk, legalábbis PC-n.
A Forgive Me Father során ólom általi feloldozásban részesíthetjük az összes istentelen szektást és rémet, aki az Ősi Istenek oltárán áldoz.
Az Activision megosztotta a sorozat idei menetrendjét, köztül a Call of Duty: Warzone új térképének érkezését.
A BANDAI NAMCO Entertainment örömmel jelentette, hogy továbbra is szépen fogy a Tales of-sorozat legújabb epizódja.
Az Electronic Arts új előzetesen mutatta be lövöldözős sorozata új részének néhány helyszínét.
A Stoic Studios egy szivárgás szerint ezúttal kifejezetten a Microsoft konzoljára fejleszti újdonságát.
A Madarak a dobozban hatalmas siker lett. Ezúttal egy börtönből szabadult nőt alakít a Netflix filmjében Sandra Bullock.
A WolfEye Studios felfedte, mikor számíthatunk az Arkane Studios társalapítójának vadnyugati kalandjára.
Érdekelne az Assassin’s Creed Valhalla háttérvilága, netán csak úgy maga a skandináv mitológia? Egy nagyméretű album és Neil Gaiman is a segítségedre lehet.
A Ubisoft legújabb pénzügyi beszámolójában tért ki a sorozat legfrissebb részének sikereire.
Lee Cronin bejelentette, hogy véget ért az új Gonosz halott film forgatása. Néhány véres fotót is közölt a munkálatokról.
A játék új átirata a Connect előadás keretében került bejelentésre számos más újdonság kíséretében.
A francia cég bejelentette, hogy több címe is csupán a következő pénzügyi évben fog megjelenni.
A többek között a közösségi oldal mögött álló cégóriás a korábbi jelentéseket megerősítve új néven folytatja.
Az Entropiq gárdája zsebelte be a negyedik meghívót a 2021-es V4 Future Sports Festivalra.
Hat ingyenes játékot kapnak a PS Plus előfizetők, ezek közül háromnak a PS VR rajongói örülhetnek.
A zombik, a rendőrpajtik, a képregényhősök, a világvége és az akciófilmek után Edgar Wright valami egészen újba kóstolt bele.
A Riot Games bejelentette, hogy a League of Legends világát felölelő animációs sorozat, az Arcane 11 darab teljes értékű dalt fog kapni
Az Epic Games Store ezúttal is egy horrorjátékot ad ingyenesen, de hát ez nem meglepő a halloween küszöbén.
A 25. évforduló alkalmából ingyenesen beszerezhető lesz a Rise of the Tomb Raider, illetve két másik Tomb Raider jövőre kijön Switch-re.
Az Activision-Blizzard vezérigazgatója, Bobby Kotick korábban rekordösszegeket tett zsebre, de most hajlandó lemenni a minimálbérre.
Traileren mutatkozott be Elmcreek, a Farming Simulator 22 három térképének egyike.
A Blizzard teljesen magába olvasztja a Vicarious Visions-t, a stúdió még a nevét is elveszti.
A Sony negyedéves pénzügyi jelentéséből kiderült, hogy a PS5-ből több mint 13 millió példány fogyott el, de még a PS4-re is van kereslet.