Blizzard veteránokkal alakult új stúdió
Az Uncapped Games első játéka egy akciódús valós idejú stratégiai játék lesz.
Az Uncapped Games első játéka egy akciódús valós idejú stratégiai játék lesz.
Ugyan a megjelenése még odébb van, most újabb bepillantást nyerhettünk a Blizzard sorozatának következő fejezetébe.
Elért a nullához a csapat titokzatos Nine Eyes TV aloldalának visszaszámlálója.
A Watch Dogs: Legion Bloodline több klasszikus karaktert is visszahoz, a fejlesztők pedig bemutatták, mi zajlott a kulisszák mögött.
„Szeretném, ha olyan emberek is megnéznék a Tobi színeit, akik semmit nem tudnak a témáról” – a film rendezőjével beszélgettünk.
A Deathloop PC mellett csak újgenerációs konzolokra jelenik meg, mert a PS4 és az Xbox One visszafogta volna nagyon.
A Black Geyser: Couriers of Darkness egy magyar fejlesztésű PRG, most pedig az is kiderült, pontosan mikor jelenik majd meg.
Ismét eltelt egy hónap, így ideje megnézni, hogy melyek voltak június figyelemre méltó megjelenései a magyar PS Store-ban.
A Sony nemrég hivatalosan is leleplezte a PS Plus júliusi ajándékait, a felhozatal pedig elég erősnek mondható ebben a hónapban is.
A Tell Me Why egész júniusban szabadon vihető volt, azonban pár órán belül véget ér a hónap és ezzel együtt az akció is.
Mától láthatjátok az USA alapításáról készült szatirikus animációs filmet, de érkezik egy mexikói-amerikai maffiasorozat is.
A Guild Esports nemrég közzétette az elmúlt fél évre vonatkozó üzleti jelentését, ez alapján pedig komoly veszteséget termeltek.
Visszatér Daniel Radcliffe és Steve Buscemi, illetve más érdekességek is várnak titeket júliusban az HBO GO műsorán.
A Persona játékok elég nagy megbecsülésnek örvendenek a világ minden tájékán, ennek megfelelően pedig el is fogyott belőlük pár millió.
A Housemarque csapata tegnaptól kezdve a Sony belsős stúdiója, az így jött plusz erőforrásokat pedig nagyobb címekre fogja fordítani.
Liam Neeson életveszélyes akcióra indul, ám ezúttal olyan akadályokba ütközik, amiket még ő sem sejtett előzetesen.
Befutott a PC-s tesztszerverekre a játék új verziója, ami a Taego térkép mellett számos új mechanikát is hozott.
Pár éve alapított stúdiójának falai közt két nagy projekt is készül.
A PowerA komolyan veszi a kiegészítő hardverek, mint például a gamepadek piacát. Xboxon teszteltünk egy új kontrollert, ami az ára alapján kitűnő alternatíva lehet mindenkinek.
Megérkeztek az első képek a Tőrbe ejtve 2 görögországi forgatásáról. Finoman szólva parádés a netflixes krimi szereposztása.
Ezt az álmát már régóta dédelgette, de hamarosan végre meg is valósulhat.
A hatvanas évek átalakuló, polgárjogi küzdelmektől színes világába kalauzol minket a Maffiózók előzményfilmje. Befutott az első előzetes.
Az új partnerkapcsolat lehet, hogy ismét lángra lobbantja egy új Silent Hill reményének szikráját.
Vin Diesel megerősítette, hogy csak idő kérdése, mikor forgatják a Riddick 4-et, ami alapján egy új játék is készül majd.