A Sony miatt késik a Black Myth: Wukong Xbox konzolokra szánt verziója?
A Windows Central jelentésében olvashatjuk el a cég reakcióját, ami ugyan nem tér ki a gyengébb Xbox konzolra, de felveti az esetleges exkluzivitás lehetőségét.
A Windows Central jelentésében olvashatjuk el a cég reakcióját, ami ugyan nem tér ki a gyengébb Xbox konzolra, de felveti az esetleges exkluzivitás lehetőségét.
A Rock Paper Shotgun jelentéséből derült ki, hogy az Embracer törölt egy projektet, amely száz évvel a Red Faction: Guerilla eseményei után játszódott volna.
A Pocketpair közösségi menedzsere egy elég sokatmondó tweetben adta a rajongók tudtára, hogy a Palworld végre tiszteletét teheti a Sony masináján.
The Thing: Remastered üzletfejlesztési igazgatója egy interjú során elmagyarázta, hogy a technológia fejlődésének köszönhetően a korábban lehetetlennek tűnő dolgokat is sikerült megvalósítani.
A népszerű zenész-színész szerint végre megvalósulhat az 1995-ben indult franchise 4. része, bár eléggé neheztel a stúdióra, amiért ilyen nehezen haladnak a munkálatok.
Óriási sikernek örvend a Pixar legújabb animációs filmje, ami kevesebb mint két héttel a debütálását követően elért néhány fontosabb mérföldkövet.
Maga az Arrowhead Game Studios CEO-ja, Johan Pilestedt árulta el, hogy a stúdió megalkotta a viccnek indult ruhadarabot, ám egyelőre még senki sem aggathatja magára.
Egy tehetséges játékos a Larian Studios díjnyertes CRPG-jének karakterkészítőjében álmodta újra a BioWare játékának már bemutatott szereplőit.
A The Witcher 3: Wild Hunt nagysikerű kiegészítőjét jegyző CDPR gratulált a FromSoftware-nek, amiért csillagászati értékeléseket zsebelt be az Elden Ring expanziója.
A The Hollywood Reporter közzétett egy új cikket, amely több kulisszák mögötti információt is felfed a rebootról.
A filmstúdió nem hajlandó fizetni a film marketingjéért, ezért a rendezőnek magának kell állnia az egészet.
A mai napon már bárki ellátogathat az Árnyékbirodalomba, ennek örömére pedig rengetegen tértek vissza a FromSoftware díjnyertes akció-RPG-jéhez.
Ahogy azt már napokkal ezelőtt bejelentették, nemrég végre felfedte magát a Beyond Good & Evil 20th Anniversary Edition, melynek megjelenése itt van a küszöbön.
Vadonatúj – és elég elvont – horrorfilmmel áll elő a filmstúdió, akik az Örökséget és a Pearlt is elhozták nekünk.
Tombol a nyár, megjött a kánikula és a forróság, viszont ezzel együtt egy új leárazás is indul a PlayStation Store-ban.
Simon Stalenhag művéből a Netflix készít adaptációt, igazi sztárparádé bevonásával - ehhez pedig a büdzsé sem túl szerény.
A közelgő folytatásban állítólag a legnagyobb, eddig filmre vitt akciójeleneteket csodálhatjuk meg.
A gamer asztalok elsődlegesen kényelmes használatuk, részletes és egyedi kialakításuk, valamint számos extra dizájn elemük és funkciójuk miatt annyira népszerűek manapság. A kiválasztáskor tehát ezen szempontokra kell odafigyelnünk, hogy az egyedi igényeinknek megfelelő darabot találjuk meg.
Kitört a fociláz, a nagy sportesemények környékén pedig jellemzően fellendül a kereslet a televíziók iránt is. De milyen tévét vásárolnának a magyarok, ha nem lennének anyagi korlátaik, és ehhez képest milyen készülékkel rendelkeznek most?
Brazíliában már megkapta a korhatár-besorolását a Respawn Entertainment tavaly megjelent játékának PS4-re és Xbox One-ra szánt változata.
Az évekig a BioWare kötelékében álló Mark Darrah elismerően nyilatkozott az ősszel érkező akció-RPG-ről, ami szerinte áthidalja a szakadékot a harcrendszer és a történetmesélés között.
A vitrinek mindig is kettős célt szolgáltak: praktikus tárolóként és egyben dekoratív bútorként funkcionáltak. A 18. századi üvegezett szekrényféléktől indulva a 19. században már önálló bútordarabként léteztek, ekkor jött divatba a finom tárgyak és díszes porcelánok bemutatása.
Mel Gibson maga rendezi a Halálos fegyver széria legújabb felvonását és most mesélt egy kicsit a készülő produkcióról.
Shawn Levy ugyan meglehetősen óvatosan fogalmazott a saját Star Wars projektjével kapcsolatban, annyi viszont biztos, hogy még mindig meg akarja valósítani a vízióját.