Apex Legends – Jó eséllyel kiszivárgott a Switch-verzió megjelenési dátuma
Hamarosan végre a Nintendo konzoljára is megérkezik a játék.
Hamarosan végre a Nintendo konzoljára is megérkezik a játék.
A mai napon korai hozzáférésben megjelent az Everspace 2, ami ennek örömére egy ütős előzetest is kapott a készítőktől.
Az első előzetesek alapján a The Shore egy kifejezetten erős hangulatú horrornak tűnik, amire már nem is kell olyan sokat várnunk.
Február elején érkezik az Apex Legends következő, szám szerint nyolcadik szezonja, ami most egy hangulatos előzetest is kapott.
Az Elite Dangerous: Odyssey fejlesztői elindítottak egy izgalmas játékot, ahol a nyertesek neve bekerül a program világába.
Az Acer Predator termékvonal lassan tinikorba ér, azonban a Helios-sorozat alig pár éves múltra tekint vissza. A fejlődés ennek ellenére töretlen.
Elkezdtek szivárogni az első pletykák a következő Assassin’s Creed kapcsán, bár természetesen ezeket érdemes fenntartásokkal kezelni.
Soha nem látott felvételek Tiger Woods-ról és egy keserédes vígjáték az újrakezdésről – új premierekkel indul a hét az HBO GO-n.
A tavaly megjelent Maneater kapcsán a Tripwire Interactive művészeti vezetője megerősítette, hogy már dolgoznak a kiegészítőkön.
Akár filmsorozattá is kinőheti magát a Heart of Stone. Az egyik legnevesebb hollywoodi színésznővel készül a Netflix kémthrillere.
Befutott a Hitman 3 megjelenés előtti utolsó előzetese, ami roppant hangulatosan mutatja be, mi minden vár ránk a játékba.
Bár innentől kezdve már nem csak az EA készít Star Wars játékokat, úgy tűnik, ez nem vette el a kiadó kedvét egy Battlefront 3-tól.
Az ingyenesen elérhető csatorna a következő napokban is sportműsorokkal és közvetítésekkel vár benneteket.
Adjunk a népi manikűrnek: indítsuk a vészterhesnek ígérkező 2021-et egy könnyen játszható, aránylag korrekt grafikájú, tulajdonképpen egészen szórakoztató, kattintásvezérelt stratégiai játékkal.
Az új San Diego-i részlegnél állítólag egy új Uncharted készül.
Egy fejlesztő nagyban dolgozik a játék "demake" változatán, melyről számos videót is közzétett a Twitteren.
Eközben a játék eladásai már 2.5 millió felett járnak.
A felhők felett játszódó Cloud Climber ingyen elérhető a Steamen.
Sokadvirágzását éli az online akció-RPG.
Az eredeti tervekkel ellentétben mégsem 4 részes sorozatként fogják bemutatni az újravágott változatot.
1996 januárjában, tehát épp negyedszázada jelent meg minden idők egyik legnagyobb kultjátéka, a Duke Nukem 3D.
Néhány nap múlva a Control is elérhető lesz PC-n.
Itagaki Tomonobu kész ismét játékot készíteni.
Első körben PlayStation platformokra érkezik a játék.