Átugorhatatlan reklámok jöhetnek az Instagramra
Több felhasználó már beszámolt róla, hogy ilyenekkel találkozott, az Insta szóvivője pedig megerősítette, hogy valóban tesztelik a funkciót.
Több felhasználó már beszámolt róla, hogy ilyenekkel találkozott, az Insta szóvivője pedig megerősítette, hogy valóban tesztelik a funkciót.
A Prime Video kínálatában lesz látható a hat epizódból álló produkció, melynek már a premierdátuma is megvan.
A Patch 7 keretében végre megérkezik a hivatalos modtámogatás a Larian Studios díjnyertes CRPG-jébe, így a konzolosok is feldobhatják az élményt.
A Warhorse Studios műhelyében készülő nyílt világú RPG producere a Game Access során elárulta, hogy a Microsoft gyengébb konzolja miatt végül vissza kellett venniük az elképzeléseikből.
A Sony bejelentette, hogy egy adapter segítségével PC-n is használhatjuk majd a PS VR2-t, méghozzá nemsokára!
Neil Druckmann egy interjúban a stúdió további projektjeiről mesélt.
A Team Asobi ismét megerősítette, hogy a szeptember érkező platformer lesz a csapat eddigi legnagyobb játéka, amelyben a PlayStation összes ismert figurája feltűnik majd.
Pénteken startol el a nyár egyik legnagyobb videójátékos eseménye, melynek keretében a Sonytól is számíthatunk néhány újdonságra.
Daniel Richtman szerint a Toranagát alakító Szanada Hirojuki is szerepelhet Chad Stahelski adaptációjában.
Két pókos horrorfilm is riogat mostanság, amelyek külföldi premierje igen közel volt egymáshoz – én most az emlékezetesebbet vettem elő.
Többek szerint a film el van átkozva és a legutóbbi eseményeket látva egyre inkább kezdünk hinni ebben a felvetésben.
Vezeték nélküli, retro, szerkeszthető a kiosztása, és piszok jól néz ki. Mi kell még?
A tavaly januárban balesetet szenvedett színész a Collidernek adott interjúban beszélt arról, hogy szívesen visszatérne a Mission: Impossible-széria világába.
Noha az előzetes várakozásokkal ellentétben végül nem egy PlayStation Showcase-zel kedveskedett nekünk a Sony, azért így volt néhány érdekesség a cég prezentációján.
Végre megkaptuk az első rövid előzetest a filmből, a látottak alapján pedig ismét egy méltó adaptáció elé nézhetünk.
Single-player játékhoz PlayStation Network felhasználói fiók? Ajjajj...
Origins alcímmel érkezik az Omega Force nagy múltú sorozatának következő felvonása, amely a stúdió vezetője szerint visszatér a franchise gyökereihez.
A Grinding Gear Games ARPG-je is tiszteletét tette a State of Play-en, a konzolos verziók bemutatása mellett pedig arra is fény derült, hogy mikor indul a kaland.
A filmes kedvcsináló mellett a Firewalk Studios multiplayer FPS-ének játékmenetét is megcsodálhattuk, ami bizony elég sok közös vonást mutat a Blizzard hero shooterével.
A már jó előre sejthető címek mellett természetesen újdonságok is voltak a legutóbbi State of Play során, melyek közül a Tipsworks Studio akció-RPG-je tűnik az egyik legjobbnak.
Az előzetes várakozásokhoz híven bemutatkozott a Team Asobi eddigi legambiciózusabb projektje, amely több mint 80 pályával és számos utalással várja az ismert robot kedvelőit.
A 2022-es Gamescom óta először mutatta meg magát az Everstone Studios nyílt világú akció-RPG-je, amely PC-n és PS5-ön is szeretettel várja a stílus szerelmeseit.
Rövid, de velős kedvcsinálót kapott a Survios idén érkező horrorjátéka, amely sosem lehet majd tudni, honnan érkezik a xenomorph.
Hidegrázós előzetest kapott a Ballistic Moon Unreal Engine 5-tel készülő felújítása, melyben megcsodálhatjuk a korábban nem látott részleteket és animációkat.