Ősszel már a PC-sek is ellátogathatnak a God of War Ragnarök fagyos tájaira
Bejöttek a néhány nappal ezelőtti szivárgások: a legutóbbi State of Play során valóban bejelentésre került a Santa Monica Studio díjnyertes játékának PC-s változata.
Bejöttek a néhány nappal ezelőtti szivárgások: a legutóbbi State of Play során valóban bejelentésre került a Santa Monica Studio díjnyertes játékának PC-s változata.
A meglehetősen érdekes akció-RPG június elején érkezik korai hozzáférésbe a Steamre - a soulslike-fanoknak pedig érdemes lesz ránézniük!
Az élőszereplős mozifilm mellett jön egy sorozat is, amely a Netflixre érkezik - most megjött hozzá a beharangozó mini-teaser.
Nem is az Activision lenne, ha a soron következő Call of Dutyhoz nem készülne minden jóval megpakolt, borsos árú verzió.
A PlayStation leendő vezérigazgatója, Hermen Hulst szerint az a céljuk az exkluzív címek PC-s portjaival, hogy a folytatást már inkább konzolon játsszák az emberek.
A The Hollywood Reporter jelentése szerint Ángel Manuel Soto felel majd a Universal Pictures és a Square Enix adaptációjáért, amely már hosszú évek óta kering a levegőben.
Rendkívül jó hírekkel szolgált a Capcom az akció-RPG eladásainak kapcsán, ráadásul a teljes franchise is rendkívül népszerűnek mondható.
A már számos nem hivatalos információt közölt Dusk Golem szerint nem igaz a pletyka, miszerint már jövő januárban megjelenhet a program, így sajnos a hivatalos bemutató is odébb van.
A CD Projekt RED legújabb pénzügyi jelentéséből kiderült, hogy már senki sem dolgozik a 2020-ban megjelent akció-RPG-n – annál többen munkálkodnak viszont az új The Witcher-játékon.
A Valve álláspontja szerint sem a Steam-fiókod, sem a játékaid nem lehet átruházni valaki másra.
Ismét remek akciók várják az érdeklődőket a Valve digitális áruházában – többek között a Days Gone, a Rust és a Sons of the Forest is nyomott áron kerülhet most a kosárba.
A Sheldon Coopert alakító Jim Parsons elárulta, mi kellene ahhoz, hogy ismét visszatérjen a milliók által imádott karakterhez.
A tűz és jég dala kötetek szerzője úgy véli, a legtöbb író és producer valamiért a sajátjává akarja tenni a kiszemelt művet, az esetek többségében viszont csak rontanak rajta.
A Konami bejelentette, hogy május végén kerül sor a második Silent Hill Transmissionre, melynek keretében a készülő játékokra és az új filmre is vethetünk egy pillantást.
Az iPhone-felhasználók AI-generált emojikat és minden eddiginél sokrétűbb alkalmazás-testreszabást kaphatnak.
Daniel Richtman szerint új írót keresnek a Marvel Studios 2025-ben érkező filmjéhez, ám ez állítólag nem befolyásolja majd a forgatás menetét.
Az Xbox áruházában most épp kedvezményes áron tudjuk beszerezni az Activision Blizzard játékait, egyesek pedig úgy vélik, hogy ez már a Game Pass bővülésének előszele.
A Steam akciójának köszönhetően most óriási kedvezménnyel kerülhet a kosárba minden idők egyik legnépszerűbb szerepjátékának felújított változata.
A Digital Dragons konferenciát követő kérdezz-felelek során a Larian Studios CEO-ja, Swen Vincke elárulta, hogy néha bizony náluk is elhúzódott a munka.
Egy megbízható informátor szerint továbbra is tervben van ugyan a májusi prezentáció, ám csak egy szimpla State of Play-jel készül a Sony.
Nem indult túl jól a legújabb Mad Max-film pénzügyi pályafutása, pláne annak fényében, hogy mekkora költségvetéssel készült.
Már az indulás óta vártak a játékosok arra, hogy ne legyen kötelező az online kapcsolat, az Inflexion Games pedig teljesítette is az ígéretét.
A megbízható informátor, billbil-kun szerint heteken belül leleplezhetik a Team Asobi következő projektjét, amely a stúdió eddigi legambiciózusabb címének ígérkezik.
Az Uvalde-i tragédia második évfordulóján két perre is fény derült, melyek közül az egyiket a fegyvergyártó, a másikat pedig az Activision Blizzard ellen nyújtották be.