RX 9070 XT vs RTX 5080 – Százezrekkel olcsóbb, mégis köröket ver az AMD az Nvidiára
Egyre inkább úgy tűnik, hogy ezt a VGA-generációt simán nyeri az AMD, ezernyi sebből vérzik az Nvidia és nem úgy tűnik, mintha lennének megoldásaik a problémákra.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy ezt a VGA-generációt simán nyeri az AMD, ezernyi sebből vérzik az Nvidia és nem úgy tűnik, mintha lennének megoldásaik a problémákra.
Akár azt is hihetnénk, hogy nincs már hova fejlődnie a monitoroknak, nincs már semmi új, amit előhúzhatnának a kalapból, erre berúgta az ajtót az ASUS.
A laprugók fontos szerepet töltenek be a nagyobb járművek felfüggesztésében. Ezzel érhető el a biztonságos közlekedés, és a terhelhetőséget is növeli. A haszongépjárművek, pick-upok és más teherszállításra alkalmas gépek esetében, de még lakóautóknál is kiemelten figyelni kell a laprugók állapotára.
Semmiképpen se utánozzátok a videóban látottakat!
A mezőgazdasági szektorban akadnak olyan eszközök, amelyek évtizedek, sőt évszázadok óta szolgálják az embert – ezek közé tartozik a kasza is. Ahogy változott a kor, úgy alakult át a kaszálás technikája is. A hagyományos kézi szerszámoktól a korszerű gépekig hosszú út vezetett.
A Burlaka Kyrylo looter shooter elemekkel átitatott FPS-roguelike hibridje pontosan olyan, mintha a címben szereplő két klasszikus szerelemgyereke lenne.
Bármennyire is élünk modern világot, bármekkora népszerűségnek is örvend a home office vagy esetleg a teljes távmunka, azért bizony szép számmal akadnak olyan vállalkozások, ahol az irodai jelenlétre feltétlenül szükség van.
Március végén tökéletes alkalma nyílna a Santa Monica Studiónak arra, hogy akár több új God of War-játékot is bejelentsen, a fejlesztők azonban hamar lehűtötték a kedélyeket, így semmi jóra nem számíthatunk.
Gameplay-előzetest kapott a Baptiste, ami egy izgalmas horrorjáték lesz PC-re és konzolokra.
Tele vannak a boltok polcai olyan italokkal, amelyek rengeteg aromát, mesterséges összetevőt tartalmaznak, és valljuk be, nem is igazán finomak. Ám szerencsére van köztük olyan is, amelyik magas gyümölcstartalommal rendelkezik, és kiváló az ár-érték aránya.
2022-ben jelentették be, hogy Babak Anvari megcsinálja a folytatást, azonban azóta semmit nem hallottunk a filmről – mostanáig.
Hugo Martin szerint nincs kizárva, hogy valaki egyetlen lövés nélkül tegyen pontot az előzmény történetére, ugyanakkor aláhúzta, hogy elég nehéz dolga lesz annak, aki erre készül.
A Close to the Sun mögött álló fejlesztőcsapat most egy lopakodós akciójátékkal rukkol elő.
Minden idők egyik legrealisztikusabb FPS-e a Gray Zone Warfare, ami a megjelenésekor nagyot robbant, ám azóta erősen kezd eltűnni. De nyugi, érzik ezt a fejlesztők is, és most igazán rákapcsolnak!
Érdekes koncepciót villantott egy hongkongi ezermester!
Végre megmutatta magát az alaposan megfogyatkozott ZA/UM következő alkotása, amihez John le Carré munkásságából merítettek ihletet a készítők.
Egy leleményes játékos remek, bár kissé bizarr megoldást talált arra, hogy az összes létező lootot felmarkolja a túlterheltség veszélye nélkül.
Kiderült, hogy egy vadonatúj élőszereplős Csillagközi invázió-film készül, méghozzá a District 9 rendezőjétől.
825 Forest Road címmel vadonatúj horrorfilm közeleg, amely mögött a Hell House LLC író-rendezője áll.
A Hulu-nál formálódó vadonatúj sorozat három új szereplővel bővült – a premier már nem lehet messze.
Copilot for Gaming névvel vadonatúj technológia jöhet a Microsofttól, ami besegíthet, ha elakadsz egy játékban.
Az Nvidia most kiadott egy vadonatúj videót, amely azt mutatja be, hogy mire képes a PC-s Stellar Blade, ha egy RTX 5090-en fut.
Dual Front néven érkezik a Rainbow Six Siege X új játékmódja, amit szerencsésebbek már ki is próbálhattak.
Van miért pezsgőt bontania Josef Faresnek és csapatának, a Hazelight Studios legújabb kooperatív csodája ugyanis nemcsak értékelések, de eladások terén is tündököl.