Mesterséges intelligenciával generáltatta egy meggyilkolt nő hangját a Netflix
Egy újabb mesterséges intelligenciával kapcsolatos botrány kezd egyre nagyobb méreteket ölteni az Egyesült Államokban.
Egy újabb mesterséges intelligenciával kapcsolatos botrány kezd egyre nagyobb méreteket ölteni az Egyesült Államokban.
Épp a mai napon lett 10 éves a Ready at Dawn PS4 exkluzív TPS-e, ami ugyan szemkápráztató látványt kínált, de ezen túlmenően nem sokat tudott felmutatni.
A Pocketpair egy hangulatos kép kíséretében osztotta meg a rajongókkal, mekkora sikert aratott a lénygyűjtésre alapozó túlélőjáték az első év során.
Az extravagáns szuperhőst alakító Will Smith xQc élő közvetítése során mondott néhány szót a folytatással kapcsolatban, amelyhez egy Emmy-díjas színésznő is csatlakozhat.
A SIE korábbi vezetője elárulta, hogy a csapat nagyon szerette volna elkészíteni a programot, a Destiny fejlesztői azonban felvilágosították a fejlesztőket, milyen ára van a live service-nek.
Holnap jelenik meg az ingyenes lövölde A Sólyom végveszélyben és a 2003-as Black Hawk Down előtt tisztelgő sztorimódja, amiről most kiderült, hogy ugyancsak ingyenes.
Kereken 10 éve annak, hogy napvilágot látott a PlayStation 4 exkluzív The Order: 1886, ami ugyan joggal kapta meg a világ legszebb játéka titulust, ám ezen túlmenően sajnos nem sok értékkel rendelkezett.
Az esetek jelentős részében egyáltalán nem zökkenőmentes a babák fogzása. Ilyenkor nyugtalanok, sírósak, emellett étvágytalanság és székletprobléma, sőt, még láz is jelentkezhet.
Brian Tyree Henry és Wagner Moura főszereplésével érkezik az Apple TV új thriller-sorozata, amibe még Ridley Scott is belenyúlt.
Befutott a Freaky Tales első előzetese, ami négy különálló történetet kapcsol össze, méghozzá igencsak szórakoztató módon.
Előbb vagy utóbb minden ingatlan esetében eljön az az idő, amikor az elöregedett nyílászárókat ki kell cserélni, sőt, történhetnek olyan balesetek is, amelyek után automatikusan ki kell cserélni az ablakokat. Ez természetesen nem egy kifejezetten olcsó mulatság, mégis azt mondjuk, ha valamin nem szabad spórolni, akkor ez lesz az!
Egy iparági bennfentes szerint a harmadik és negyedik rész felújított változata is úton van, ezeket pedig meglepetésszerűen akarják kiadni.
Az EztVeddMeg! után debütált az LV, azaz a Legjobb Választás – megannyi remek játékot szerezhettünk be általuk!
Bring Her Back címmel érkezik Danny és Michael Philippou következő horrorja – most megjött hozzá az első előzetes.
Egyre biztosabb, hogy a Rocksteady visszatér a Sötét Lovaghoz – ráadásul rögtön egy komplett trilógia formájában.
Az élelmiszer-pazarlás korunk egyik legégetőbb problémája. A jövőnket veszélyezteti, ha az erőforrásainkat pazarló módon használjuk fel – ezt már sokan belátják. De vajon hogyan vehetjük fel a harcot ellene? A dinamikusan változó világban számtalan kis lépés is segíthet ebben. Most egy inspiráló történetet osztunk meg veletek.
Nagyon úgy tűnik, hogy a Peaky Blinders egy olyan világot teremtett a Netflixre, ami még évekig, akár évtizedekig is velünk maradhat, persze nem feltétlen a Shelby családdal.
Összeraksz egy játékot, ami megbukik, elveszíted az állásod. Összeraksz egy olyat, ami az egyik legnagyobb siker lesz, akkor is elveszíted az állásod. Ennyire túl lenne fújva a modern gaming-lufi?
A BioWare egykori veteránja a fejlesztőket célzó támadásokról beszélt a legújabb videójában, és bár nem nevezte meg a The Veilguardot, elég egyértelmű, hogy miről is van szó.
Február 25-én válik elérhetővé a Peacock alkotása, amely igyekszik feltárni a függőséggel küzdő színész halálának okait és körülményeit.
Nemcsak a mindennapi életben vehetjük hasznát a technológia vívmányainak, hanem számos iparágban is, így a vendéglátóiparban is több példa szolgálhat erre. Vegyük alapul azt a helyzetet, amikor a fenntarthatóság szempontjait helyezzük előtérbe.
Miután a Microsoft bejelentette február második felének az érkezőit, az is kiderült, mely címeknek kell búcsút intenünk – Yakuza és Warhammer is akad a távozók között.
Tovább folytatódik az EA játéktörlési hulláma, ám ezúttal számítani lehetett a nyugdíjazott kilétére.
Bruce Wayne születésnapi leárazást tart a Steam, most érdemes bővíteni a gyűjteményt!