A 21. és 22. hét legizgalmasabb megjelenései a radar alól
Filmforgatáson rettegtünk, szüleinket kerestük és elmerültünk az orosz szürrealizmusban az elmúlt két hét legizgalmasabb indie címeivel.
Filmforgatáson rettegtünk, szüleinket kerestük és elmerültünk az orosz szürrealizmusban az elmúlt két hét legizgalmasabb indie címeivel.
A Kerbal Space Program egy egész halom kütyüvel és az égitestek felszínének változatosabbá tételével csábít újra az űr felfedezésére.
A Destiny 2 2017 októberében jelent meg, a Bungie pedig azóta is törődik a játékával. Jövő héten újabb tartalmakra derül fény.
A Sony bejelentette, hogy megemeli a PS Plus előfizetések árát. Erre utoljára két évvel ezelőtt került sor.
A Mortal Kombat 11 első Kombat Packjáról szinte egészében lehullt a lepel, a két másik vendégszereplőt pedig simán kitalálhatjuk.
Ha könnyen fogyasztható, mégsem sablonos, parodisztikus, ugyanakkor mély felnövéstörténetre vágytok, mindenképpen nézzétek meg Olivia Wilde első rendezését.
A 2010-es években a játékiparban egyik legmeghatározóbb trendje a választásra alapuló játékmenet lett. De miért fontos annyira számunkra, hogy dönthessünk a történet irányáról?
Előzménysorozatot kap Jim Henson 1982-es kultikus fantasy-je, A sötét kristály. Az eredeti műhöz méltó képi világ várja a nézőket.
Az elképesztő népszerűségnek örvendő The Witcher játéksorozatból a Netflix készített sorozatot, aminek a forgatása most befejeződött.
Az elmúlt héten is rengeteg izgalmas és érdekes játék került a PlayStation Store kínálatába. Ezek között segítünk most eligazodni.
Cirka másfél hónap múlva érkezik a Godhood a Steam és a GOG áruházaiba, hogy korai hozzáférésben alapíthassuk meg saját vallásunkat.
A Vermintide 2 első komolyabb kiegészítője, a Winds of Magic új ellenséges fajjal és igazi endgame tartalommal érkezik augusztusban.
Mindenki ízlésébe sajnos lehetetlen beletrafálni, ugyanakkor a magazin mellé járó ingyen játékokkal próbáljuk a lehető legtöbb műfajt lefedni, hogy mindenki találjon valami nekivalót az ajándékok között. A múlt havi motorozás és puzzle-kaland után most egy magyar feliratos, darkos FPS-t hoztunk el nektek.
Emilia Clarke videóban köszönte meg az r/freefolk táborának, amiért tömegesen adakoztak az általa indított jótékonysági kampánynak.
A Sniper Elite játékok mögött álló Rebellion jelezte, hogy az E3 keretein belül leleplezik egy nagyszabású, be nem jelentett címüket.
A Call of Duty: Modern Warfare zombi mód nélkül érkezik, mert az élőholtak jelenléte szembemenne a játék realisztikus hangvételével.
Tegnap mutatkozott be a Call of Duty: Modern Warfare, a játékosok első reakciói pedig kifejezetten bizakodóak a trailer kapcsán.
Noha a jövő márciusi premier még kicsit odébb van, máris megkapta első előzetesét a Pixar kivételesen kreatívnak tűnő animációs mozija.
A remény hal meg utoljára, ahogy mondani szokás, de nagyon úgy fest hogy a Cyberpunk 2077-tel idén nem fogunk játszani.
Könnyen lehet, hogy nem véletlenül maradt le az "Only on PlayStation" felirat a játék dobozáról...
Idő előtt fény derült az első infómorzsákra a Square Enix gondozásában készülő Marvel's Avengers kapcsán.
Eljött május vége, mi pedig összeszedtük, mely játékok voltak a legjobbak és a legérdekesebbek a PlayStation konzolon.
Az Obsidian új RPG-je, a The Outer Worlds is kint lesz az E3 2019-en, ahol valami újat is megtudhatunk. Talán a megjelenési dátumot?
Izgalmas sorozatokkal készül júniusra az HBO: jön a Krypton és a Hatalmas kis hazugságok második évadja, ill. debütál a Doom Patrol.