A rendező halála után is készül a Hatalmas kis hazugságok új évada
Reese Witherspoon megerősítette, hogy dolgoznak a harmadik évad forgatókönyvén, így a sorozat biztosan folytatódik.
Reese Witherspoon megerősítette, hogy dolgoznak a harmadik évad forgatókönyvén, így a sorozat biztosan folytatódik.
A No Return roguelike-mechanikákat csempész a jól ismert túlélőhorror játékmenetbe és az egyik fejlesztő szerint piszok nehéz lesz.
Stephen Totilo úgy tudja, a Microsoft fontolgatta annak lehetőségét, hogy a rivális konzolra is elhozza a Rare nagysikerű alkotását.
A tavalyi botrány után teljes átszervezést ígért a vállalat, a jelek szerint pedig meg is valósul a tervezet, mivel az alkalmazottak nagyjából 25%-át érinti a létszámcsökkentés.
A Sony Honda Mobility bemutatta az Afeela EV legújabb verzióját, melyet a PlayStation 5 vezérlőjével terelt a színpadra a cég elnöke.
A CES 2024 keretében végre hivatalosan is bemutatkozott a gyártó felettébb erősnek ígérkező hordozható PC-je, amely még az év első felében felkerül a boltok polcaira.
Továbbra is szállingóznak az információk az Insomniac csapatát ért hackertámadás miatt, ezúttal egy ismert képregényes figura neve merült fel a jövőben érkező tartalmak kapcsán.
A Marvel Leaks bejegyzése szerint egészen biztosan nem a harmadik évad lesz az utolsó, ugyanakkor senki se számítson arra, hogy a végtelenségig húzzák a szériát.
Összesen hét kategóriában jelölték Greta Gerwig szatíráját, ám végül csak két díjat zsebelhetett be a Margot Robbie nevével fémjelzett opusz.
Korunk egyik feltörekvő tehetsége Jacob Elordi bújhat a legendás rémalak bőrébe, Andrew Garfieldnak ugyanis túlságosan zsúfolt a naptára.
A SteamDB számolt be róla, hogy január 7-én minden eddiginél többen voltak online, a felhasználók egy része pedig valamilyen videójátékkal múlatta az időt.
Friss előzetest kapott az anti-szuperhősös játék, ami bemutatja, hogy a Sony konzoljának mely képességeit fogja kihasználni.
Az ígéretesnek indult Silent Hill-klón végül elhasalt a horrorjátékok piacán, de nem ez az egyetlen oka, hogy a mögötte álló stúdió bezár.
Michael Mann megerősítette, hogy a forgatás még idén elkezdődik, úgyhogy már nem lehet olyan messze az adaptáció premierje.
Visszatér korábbi szerepéhez a jól ismert színész, ő fogja ugyanis alakítani Pléhpofát az animációs film élőszereplős adaptációjában.
Miközben két nagyobb horrorfilm is készül az egérke legelső változatával, felkerült a YouTube-ra egy fekete-fehér rövidfilm.
Úgy néz ki, érkezik a Little Nightmares: Enhanced Edition PS5-re, Xbox Series-konzolokra és PC-re egyaránt.
Különleges helyszínen játszódik Shyamalan új filmje, a Trap – és végre megtudtuk, ki lesz a főszereplő!
A Portal: Revolution című mod készítői egy hivatalos posztban jelezték nemrég, hogy ők ugyan végeztek a munkálatokkal, ám a Valve nem tudta időben felülvizsgálni a projektet.
Seth MacFarlane jó hírekkel szolgált a népszerű sci-fi szériával kapcsolatban, szavait pedig a sorozat egyik főszereplője is megerősítette.
Véget ért a nem túl jó fogadtatásban részesült szuperhősfilm mozis pályafutása, a bevételi adatok láttán pedig még Nick Fury is sírva fakadna.
Az első kritikák alapján meglehetősen rosszul sikeredett a Bryce McGuire rövidfilmjéből készült egész estés produkció, ami egy kicsit komolyabban veszi magát a kelleténél.
A Futureverse nemrégiben jelentette be a Readyverse Studios megalakulását, ami az ígéretek szerint elhozza a regényben és a filmben bemutatott metaverzumot.
A fejlesztők egy X posztban fedték fel nemrég, hogy hány játékos ugrott fejest Dogtown sötét világába, a szám láttán pedig bátran kijelenthető, hogy zajos siker a Phantom Liberty.