Microsoft Flight Simulator – Jön az F-15 Eagle
A Microsoft Flight Simulatorban január közepétől már a híres-hírhedt F-15 Eagle vadászgéppel is repülhetünk.
A Microsoft Flight Simulatorban január közepétől már a híres-hírhedt F-15 Eagle vadászgéppel is repülhetünk.
A Steam új frissítésének hála új funkciók váltak elérhetővé mind a PS5 DualSense, mind az Xbox kontrollerek esetében.
A League of Legends: Wild Rift a LoL mobilos verziója, mely az idei évben nem egy izgalmas újdonságot fog kapni a Riot szerint.
Természetesen 2021-ben sem maradunk League of Legends nélkül, a Riot most pedig elárulta, mire számíthatunk az új szezontól.
Mostanában egyre több olyan vád éri a loot boxokat, hogy azok lényegében szerencsejátékok, Peter Moore szerint ez azonban nem igaz.
Dream feladta a harcot és elfogadta a döntést.
Az oldal így szeretné megvédeni a felhasználóit.
A koronavírus miatt a Netflix mutatja be az első nagy költségvetésű dél-koreai űrfilmet. Angol feliratos előzetest kapott Az űrsepregetők.
Kevei Kristóf alkotása februárban debütál a Steamen.
Módosított karakterekről készült felvételeket árultak Japánban.
Az Xbox korai éveiben néhány igazi nagyágyúnál is kopogtattak.
Nemrég szárnyra kapott a pletyka, hogy a Cyberpunk 2077 fejlesztése elég rögös volt, a stúdió pedig reagált erre röviden és tömören.
A Back 4 Blood kapcsán a fejlesztők nem csinálnak titkot abból, hogy egy szolgáltatásként kezelt játék megalkotása a céljuk.
Az Arkane Studios következő játéka az idén érkező Deathloop lesz, de a háttérben természetesen már más projekteken is dolgoznak.
A Nintendo eltávolította a Netflix alkalmazását a Wii U és a 3DS eShopból, de akik letöltötték, azok egy darabig még használhatják.
Megérkezett az idén megjelenő játék első trailere.
A Rockfish Games bejelentette, hogy indul a korai hozzáférés.
A CD Projekt RED játéka elvesztette a játékosbázis négyötödét a Steamen, méghozzá jóval gyorsabban, mint anno a The Witcher 3.
A fejlesztők nemrég egy blogposztban jelezték, hogy még pár hónap, és kénytelenek lesznek leállni a Minecraft Earth támogatásával.
A Sea of Thieves egy ideje már megjelent Steamen is, a játék pedig a debütálása óta igen sok rajongót gyűjtött a jelek szerint.
Januárban három játékos is kapnak a PS Plus előfizetők, amelyek közül az egyik a cápás Maneater PS5-ös változata.
Lassan, de biztosan közeleg a The Medium megjelenése, ennek örömére pedig nemrég kaptunk egy 14 perces játékmenet bemutatót.
A Gearbox még januárban lelövi a Battleborn szervereit, ezzel pedig az egyjátékos komponens is elérhetetlenné válik mindenkinek.
Az Atomic Heart egy nagyon szürreális FPS-nek ígérkezik, a gépigény azonban egyáltalán nem olyan elszállt, mint a játék világa.