Hogwarts Legacy – Természetesen megérkezett Thomas, a gőzmozdony
Ugyan nem a leendő tanulókat szállítja Roxfortba, de már az Avalanche Software játékában is feltűnt a mindig mosolygós mozdony, hiszen nélküle nem is lenne az igazi.
Ugyan nem a leendő tanulókat szállítja Roxfortba, de már az Avalanche Software játékában is feltűnt a mindig mosolygós mozdony, hiszen nélküle nem is lenne az igazi.
Napokon belül megérkezik a Ryu Ga Gotoku eredetileg 2014-ben megjelent játéka, amelyről nemrég kiderült, hogy a Valve masináján is gond nélkül fog menni.
A Valve lassan 11 esztendős játéka továbbra is az egyik legkedveltebb online lövölde a piacon – olyannyira, hogy pár órája még rekordot is döntött.
A játékparban otthonosan mozgó Jeff Grubb szerint a közeljövőben két State of Play-re is számíthatunk – a második ráadásul a nagyobb címekre fog koncentrálni.
A Twisted Voxel jelentése szerint a WB Games Montréal következő alkotásában ismét egyedül kalandozhatunk majd, ráadásul a grafikus motorra is fény derült.
Kiderült, hogy a Capcom márciusban érkező felújításának prémium kiadása olyan játékon belüli extrákat is tartalmaz, amelyek nem lesznek elérhetőek a standard verzióban.
Az egyébként remekül sikerült játék számos, teljesítményből fakadó problémával küzd PC-n, egy játékos viszont megosztott pár tippet, amivel talán javul a képkockaszám.
A szakma többnyire odáig van az Avalanche Software varázslatos játékáért, akad viszont egy újságíró, aki nem tudta félretenni a személyes nézeteit.
A vártnál is részletesebben sikeredett a CD Projekt RED játékának frissítése, néhány dolog azonban nem volt szándékos, így a fejlesztők már dolgoznak a javításon.
A Remedy vezérigazgatója a legutóbbi pénzügyi beszámoló során elmondta, hogy remekül halad a fejlesztés, a jövőben pedig gyorsabban érkeznek majd a játékaik.
Negyed évszázados lett az a japán szerepjáték, amihez foghatót keveset találni, és amely ennyi év távlatából is műfajának egyik legmeghatározóbb, legfontosabb darabja.
A Koei Tecmo egy új videóban mutatja be a 2008-as játék remasterének különféle előrendelési bónuszait.
A játék egyik rendezője bevallotta, hogy eleinte egyáltalán nem akarták elkészíteni a remake-et.
Miután a PUBG 2-t elvetették, a Krafton egy Escape from Tarkov-szerű shooter megalkotására készül.
A Ubisoft ismét kiadott egy közleményt, amiben elnézést kérnek mindenkitől, mivel a játék következő szezonja tovább késik.
A Road-lite sci-fi autós játék, a Pacific Drive új előzetest kapott, amely bemutatja az autófejlesztés és a felfedezés játékmenetét.
Jozef Pavelka érdekesnek ígérkező alkotása a 15. századi Magyarországra repíti el a játékosokat.
A varázslatosnak ígérkező alkotás megjelenésére ráadásul már nem is kell olyan sokat várnunk.
A spanyol diktatúra éveit kelti életre a magyarul is megjelent társas, mely kártyavezérelt stratégiaként adja a játékosok kezébe a partizánok irányítását.
Kodzsima Hideo megosztó játékának folytatása legalább olyan rejtélyesnek ígérkezik, mint elődje.
A Harry Potter-rajongók egy része elég furcsa indokkal kötött bele az Avalance Software játékába.
A sci-fi akció-kaland shooter a Returnal hangulatát idézi a legújabb játékmenet-videóban.
A mai napon elérhetővé vált ingyenes játék azoknak kedvez, akik egy komplett éttermet akarnak menedzselni.
Befutott az első komolyabb DLC a tavalyi év egyik legjobb játékához, lássuk hát, hogy a szájhős Deadpool karakterének hála mennyivel lett több a Midnight Suns csapata!