• Már végigjátszható az Alan Wake 2
  • A jó hírt maga a Remedy CEO-ja, Tero Virtala mondta el
  • A jövőben évente szeretnének kiadni új játékot

A finn székhelyű Remedy Entertainment már 1995 óta szállítja nekünk a jobbnál jobb alkotásokat, éppen ezért fura, hogy megalakulásuk óta mindösszesen hét (teljes értékű) játékot tettek csak le az asztalra. A valamikor idén érkező Alan Wake 2 lesz tehát a nyolcadik a sorban, ami nem csupán a stúdió eddigi legambiciózusabb projektje, de egy új kezdet is egyben. Minderről maga a Remedy vezérigazgatója, Tero Virtala beszélt a nemrég tartott pénzügyi beszámoló során, ahol többek között azt is kifejtette, hogy a csapat kétszer annyi új alkalmazottat vett fel 2022-ben, mint az azt megelőző évben. Minderre azért volt szükség, mert mostanra több vasat is tartanak a tűzben (az Alan Wake 2 mellett készül a Codename Condor névre hallgató Control spinoff, a szintén a Controlhoz köthető Codename Heron, valamint a Tencent segítségével formálódó, kooperatív élményre kihegyezett Vanguard is), éppen ezért elengedhetetlen volt a bővítés. Persze nem csak a mennyiség, de a gyorsaság is szerepelt a főbb szempontok között, Virtala ugyanis elárulta, hogy Az Alan Wake 2-től kezdődően szeretnének átállni a "minden évben új játék" modellre, ami drasztikus változás a cég eddigi ütemtervéhez képest, hiszen korábban 3-4 év telt el két alkotásuk között.

Ha pedig már szóba került az Alan Wake 2: CEO szerint a program mostanra teljesen végigjátszható állapotban van, így a fejlesztés azon szakaszába léptek, amikor már "csak" helyére teszik a dolgokat, és elkezdik polírozni az élményt, valamint kigyomlálni a hibákat. A 2021 októberében debütált Alan Wake Remastered ugyanakkor továbbra sem termelt profitot (már korábban is volt róla szó, hogy a vártnál rosszabbul teljesít a felújítás), ám Virtala ezen a téren is bizakodó: szerinte a folytatás közeledtével sokan kedvet kapnak majd ahhoz, hogy modern gépeken is átéljék az író első kalandját. A Remedy tehát több fokozattal feljebb kapcsolt, csak remélni tudjuk, hogy az évenkénti megjelenés nem megy majd a minőség rovására.