Ekkor érkezik a Dűne: Második rész a Max kínálatába
Végre kiderült, hogy mikor landol Denis Villeneuve remekműve a megújult streaming szolgáltatás könyvtárában – szerencsére már csak néhány napot kell várnunk.
Végre kiderült, hogy mikor landol Denis Villeneuve remekműve a megújult streaming szolgáltatás könyvtárában – szerencsére már csak néhány napot kell várnunk.
A Legendary megerősítette, hogy vászonra kerül A Dűne messiása, Denis Villeneuve pedig egy olyan könyvet is feldolgozhat, amely korunk egyik legnagyobb veszélyét boncolgatja.
Elképesztően jó rajtot produkált a MonsterVerse legújabb felvonása, de a Kung Fu Panda 4 alkotói sem panaszkodhatnak, a Dűne: Második rész pedig még jobban megerősítette a pizícióját.
A Magyar Filmadatbázis adatai alapján a magyarok kedvence 2024 első negyedévében a Dűne: Második rész volt.
A The Director’s Cut podcast új adásában Steven Spielberg és Denis Villeneuve ült le beszélgetni egymással, az eszmecsere során pedig a nemrég debütált blockbuster kapta a főszerepet.
A Frank Herbert klasszikus regényét megfilmesítő Denis Villeneuve ugyan nagyon szeretné vászonra vinni a második kötetet, ám ez csak egy esetben valósulhat meg.
Nemcsak ezt, hanem egyéb fremen tartalmakat is csak később kapunk meg.
Denis Villeneuve adaptációja még a vártnál is jobban teljesít a kasszáknál, ha így folytatja, 2024 egyik legsikeresebb alkotása válhat belőle.
Kodzsima a napokban megnézte a Madame Web-et is, viszont arról már sokkal kevésbé pozitív véleménnyel volt.
Egy jótékonysági szervezet alapítója számolt be róla nemrég, hogy sikerült teljesíteniük egy haldokló ember utolsó kívánságát, ami az volt, hogy megnézhesse Villeneuve filmjét.
A homokférgek a készülő MMO legveszélyesebb ellenfelei lesznek és szó szerint másodpercek alatt végezhetnek a játékossal.
Vírusszerűen terjed egy videó, amin az látható, hogy valaki Fremen-ruházatban és home-made homokférgen száguldozik a moziban.
Austin Butler elárulta, hogy improvizálta Denis Villeneuve filmjének azon jelenetét, melynek során közelebb került színésztársához, Stellan Skarsgardhoz.
Egy új, Survive Arrakis névre keresztelt videót kapott a játék, ami láttán még jobban várjuk azt a megjelenést!
Ahogy az várható volt, még a 2021-es előd nyitányát is sikerült felülmúlnia Denis Villeneuve nagyszabású adaptációjának.
Már a mozikba került a sokat bizonyított rendező legújabb, az értékelések alapján kiválóan sikeredett alkotása, melynek apropóján elmerültünk kicsit Arrakis perzselő homokjában.
A pankrátorból lett színész a Dűne: Második rész sajtókörútja során árulta el, hogy szívesen visszatérne a kissé kifulladóban lévő zsánerhez, lehetőleg egy gonosz szerepében.
Vajon sikerül Denis Villeneuve-nek megismételnie az első rész bravúrját? Spoilermentes kritikánkból kiderül!
Rendkívül stílusos kedvcsinálót kapott a Universal Pictures márciusban érkező animációs filmje – a képsorok alapján nem nehéz kitalálni, hogy mi ihlette a készítőket.
Legalábbis a Rotten Tomatoes oldalán, az ott látható értékelések alapján ugyanis a harmadik helyet foglalja el a második részek sorában.
Néhány szerencsés már láthatta Denis Villeneuve 2021-es adaptációjának nagyszabású folytatását, az újságírók pedig egymásra licitálva értekeztek arról, mennyire zseniális lett a film.
Denis Villeneuve elmondta, hogy bár közel négyórányi (!) kivágott anyag jött össze a filmből, ezeket nem fogják kiadni.
Tegnap végre megjelent a Warner Bros. Entertainment és az Xbox együttműködéséből született Dűne kiegészítő az Asobo Studio nagysikerű szimulátorához.
Denis Villeneuve a Total Film legújabb számában mesélt az adaptáció második részének befejezéséről, valamint az esetleges harmadik felvonásról.