Mozikban a Dűne – mai premierek
Megérkezett a mozikba a Dűne, a Halloween sorozat friss epizódja és egy mesterséges intelligenciáról szóló animációs film.
Megérkezett a mozikba a Dűne, a Halloween sorozat friss epizódja és egy mesterséges intelligenciáról szóló animációs film.
Megérkezett a mozikba a Dűne, aminek kapcsán összeszedtük Frank Herbert művének minden játékadaptációját.
Közel negyven évet kellett várni az új Dűne filmadaptációra. Egy biztos, Denis Villeneuve rendező egyedi felfogásban dolgozta fel a klasszikust.
Ugyan mindez csak a szerencsés véletlen műve, de a Dűne című film premierjével egyidőben a No Man’s Sky-ban is megjelentek az óriási férgek.
Egy szivárgás alapján már most megtekinthetjük a skineket és cuccokat, amiket a héten mozikba kerülő film ihletett.
Heteken belül Magyarországon is nagyvászonra kerül a sci-fi klasszikus grandiózus filmadaptációja. Itt az utolsó trailer.
Eddig nem látott képek is feltűnnek a kevesebb mint egy hónap múlva debütáló új Dűne-adaptáció kínai előzetesében.
Grandiózus sci-fi élményt ígér a bő egy hónap múlva debütáló Dűne. Még a velencei kritikusok is el voltak ragadtatva a film közegábrázolásától.
Előzetese után jó hosszú betekintő videó érkezett a Velencében meglehetősen felemás fogadtatásban részesült Dűnéhez.
A Frank Herbert ikonikus sci-fi regényét adaptáló film megosztotta a közönséget, Anya Taylor-Joy pszichothrillerét viszont ünnepelték Velencében.
Októberig kell még várni az új Dűne moziadaptációra. Immár magyarul is élvezhetjük a film három és fél perces előzetesét.
Új előzetese után a film főhőseit felvonultató plakátot is közzétett a Legendary Entertainment. Közeledik a Dűne premierje.
Az év leggrandiózusabb filmjének ígérkezik az új Dűne adaptáció. Néhány karakterposzter után egy hosszú előzetes is érkezett.
Több mint fél tucat karakterposzter érkezett az őszi bemutatóidőpontját remélhetően most már megőrző Dűne remake-hez.
A kifejezetten a képregényekre szakosodott kiadók bő kínálata mellett hajlamosak vagyunk elsiklani mások megjelenései felett. Nos, a Dűne nem ilyen.
Két új frakció száll be az Arrakisért folyó harcba: megérkezett a legendás Dune újrakiadásának első bővítménye, amely további változatosságot biztosít a már alapjáraton is masszív wargame-nek.
A költségvetés háromnegyedét biztosító Legendary Entertainment kiharcolhatja a Warnernél a mozis exkluzivitást.
Denis Villeneuve szerint a Dűnéhez hasonló filmek jövőjét veszélyezteti a Warner és az AT&T döntése.
Többek között a Mátrix 4 és a Dűne is felkerül az HBO Max kínálatába.
A Dűne és a The Batman után újabb komoly filmes csúszást jelentettek be, ezúttal a Jurassic World: Világuralom kapcsán.
Mivel Denis Villeneuve filmje az új Batman helyét foglalta el, ezért várható volt, hogy csúszni fog a bemutató.
Nem kerül a mozikba idén Denis Villeneuve filmje, ezzel újabb komoly mozis bemutató került át 2021-re.
Immár magyarul is látható az új Dűne hivatalos előzetese. A tervek szerint karácsony előtt debütál Denis Villeneuve rendezése a mozikban.
Megérkezett az új Dűne első előzetese! Denis Villeneuve rendezése a tervek szerint decemberben debütál majd a mozikban.