Leépítések a Trionnál
A Trion Worlds először az End of Nationst vette el a Petroglyphtől, most pedig egy rakás embert menesztett, állítólag a Riften dolgozó brigád tagjai közül. Jó fejek, pont most, karácsony előtt.
A Trion Worlds először az End of Nationst vette el a Petroglyphtől, most pedig egy rakás embert menesztett, állítólag a Riften dolgozó brigád tagjai közül. Jó fejek, pont most, karácsony előtt.
A mechás akciójáték új videóval is jelentkezett e jeles esemény alkalmából, és bár a dubstepet nem ússzuk meg, a látvány garantáltan földbe döngöl -- főleg, hogy egy teljesen ingyenesen kipróbálható programról van szó.
A Shades of Darkness egy önmagában is futtatható expanzió lesz, és az alapjátékot követő eseményeket meséli majd el, két frakció, a sötételfek és Heresh nekromantái szemszögéből.
Az első rész után a pazarra sikeredett Broken Sword II: The Smoking Mirror -- Remastered is elérhető andoidos készülékekre. Kötelező vétel, akkor is, ha már vagy ezerszer végigjátszottuk.
A Square Enix múlt héten beindított visszaszámlálója lejárt, s kiderült, milyen titkos játékon dolgoznak: jön a Star Galaxy.
Kiderült, hogy a Silicon Knights titokban több érdekes játék fejlesztésén is dolgozott. Az egyik egy Silent Hill-szerű, nyitott világú horrorjáték lett volna.
Játékok, gyűjthető tárgyak, plüssfigurák és még ki tudja mi minden után az Angry Birdsből egy film is készülni fog.
A Crytek fontolgatta azt, hogy a Crysis 2 és a Crysis 3 multiplayer módját külön, ingyenesen játszható formában adják ki.
A Crytek vezérigazgatója szerint semmi sem tudja technikai szempontból felvenni a versenyt a Crysis 3-mal; a játék kimaxolta a jelenlegi konzolokat.
A Maxis egy új fejlesztői videóval jelentkezett a SimCityből, melyben az összekapcsolt városok együttműködését láthatjuk.
Külföldi újságíróknak megadatott a lehetőség, hogy megjelenés előtt próbálják ki a Gearbox Aliens-témájú FPS-ét. A zsurnaliszták előre megvágott anyagokat is magukkal hozhattak, s mivel lejárt az embargó, most bárki megnézheti ezeket.
Az eddigi kedvcsináló videók után végre megérkezett a legújabb játékmenet-trailer, mely döbbenetes grafikai színvonalat villant. Megjelenés jövőre, PC-re és konzolokra -- nem, Wii U-ra mégsem, mert a 4A Games szerint az lassú.
Nem csalás, nem ámítás: egyetlen kattintásnyira vagytok attól, hogy ingyen kapjatok Metro 2033 Steam-kódot. Kihagyhatatlan ajánlat, azonnal kattintsatok a lenti linkre, és irány a posztapokaliptikus Moszkva!
Egy álláshirdetés úgy sejteti, hogy a GTA V-ön is dolgozó Rockstar North új technológiát fejleszt a következő generációs konzolok eljövetelére. Mit mondhatnánk, épp ideje.
Bár valószínűbb, hogy csak free-to-play lesz a Funcom MMORPG-je, és ezt szeretnék a tudtunkra adni. Nem lenne meglepő húzás, hisz sajnos nagyot hasalt a pénztáraknál az évekig készülő program.
Habár a digitális korszakban már csökken a jelentősége, azért nem hátrány, ha az ember asztalán ott figyel egy naptár, ami nem csak a dátumokról, az ünnepnapokról és névnapokról tájékoztat, de alkalomadtán még bele is lehet firkálni ezt-azt. A PC Guru szerkesztősége 2012 végén összeállított magának egy videojátékos naptárat a 2013-as évre, és mikor elkészültünk vele, úgy döntöttünk, hogy elérhetővé tesszük a magazin olvasói és a videojátékok szerelmesei számára is.
Legalábbis akkor, ha van PlayStation 3-unk, és előfizettünk a PlayStation Plus szolgáltatásra. Multiplayer kaszabolás, isteni környezetben -- kell ennél több?
A botcsinálta szeméttelepi hős, Rufus nagy kalandja jövő ősszel ér véget a Goodbye Deponia című kalandjátékban, melyben talán eléri Elysiumut és megmenti Goalt.
Legalábbis a rajongók szerint, akik petícióba kezdtek a portért. Nem lesz könnyebb a folytatás, de jobb lesz játszani, hisz az első részben rendes oktatómód sem szerepelt.
A tavasszal érkező PS3-exkluzív akciójáték többjátékos módja nem megy majd a szóló kampány nyújtotta élmény rovására, ígéri a fejlesztő Naughty Dog.
A Blizzard irodájában már működik a Diablo III konzolos kiadása, a cég azonban még messze van attól, hogy kiadja a terméket.
Néhány új információ került elő a Microsoft és a Sony hivatalosan még nem bejelentett következő generációs konzoljáról: mindkettőbe AMD processzor kerül, és kiderültek a kódnevek is.
Az arcpirítóan jó ajánlatokat tartalmazó Humble THQ Bundle egy újabb játékkal bővült, s ez nem más, mint a Warhammer 40K: Dawn of War GotY.
Jövőre egy vadonatúj Warhammer 40K játék fog megjelenni, de ezúttal a Space Hulk táblajáték köré építve.