Ez lehet a következő Sonic-játék címe
A SEGA úgy tűnik levédette, és ezzel közben le is leplezte kedvenc kék sündisznónk következő kalandjának címét.
A SEGA úgy tűnik levédette, és ezzel közben le is leplezte kedvenc kék sündisznónk következő kalandjának címét.
Idén kereken 20 éves a Project Gotham Racing, a modern arcade versenyzős játékok egyik pionírja, amely a csúcsra juttatott egy stúdiót, és komolyan megerősítette egy frissen született platform kibontakozóban levő játékkínálatát.
Nem csak az év utolsó hónapjaiban, de jövőre sem maradnak újdonságok nélkül a Turtle Rock Studios alkotásának játékosai.
A Playground Games nagy lépést tett, hogy még több játékos számára legyen elérhető legújabb játéka.
Miután az elmúlt hónapokban nagyon kevés hír érkezett a játékról, kiderült, hogy a Scorn még tovább késik.
Örömhírt közölt a The Last of Us sorozat alkotója, Neil Druckmann: véget ért az HBO nagyszabású játékadaptációjának forgatása.
Egy streamből lett kivágva a kép, amit egy sasszemű rajongó szúrt ki, és végre láthatjuk rajta Pókembert – legalábbis részben.
A BANDAI NAMCO Entertainment megosztott pár technikai információt a játék különböző verzióiról.
A Playground Games sorozatának legújabb része már korai szakaszában is rengeteg játékos vonzott be.
Érdekes kollaboráció nyomaira bukkantak az Activision új játékának fájljaiban áskálódó adatbányászok.
A PlatinumGames vezetője és az eredeti játék alkotója továbbra is vágyakozik Amaterasu kalandjának folytatása után.
Nádai Endre Levente több éve foglalkozik már a mesterséges intelligencia témakörével, többedmagával pedig a jövő potenciális e-sport edzőjét fejleszti!
Amy Hennig és csapata egy önálló Marvel-játékon dolgozik, ám eddig nem tudtuk, hogy mely szuperhősre vagy szuperhősökre fog fókuszálni.
Az Epic Game Store szinte a létrejötte óta minden héten adott legalább egy ingyenes játékot, ám ez a szokás a jövő héten megszakad.
A Halo Infinite ingyenes többjátékos módja mellé szezonbérletek, azaz Battle Passok is járnak, amelyekről most kiderült egy s más.
Szerzőinknél a hétvége sem telhet játék nélkül, és páran most meg is osztják veletek, hogy mivel töltik a hétfő előtti csendet.
A Londoni Szimfonikus Zenekar segítségével még nagyobb élmény lesz hallgatni a játék zenéit.
Egy játékos szúrt ki nemrég egy részletet, ami arra utal, hogy John Marston nyelvileg lényegesen tehetségesebb, mint azt sokan feltételeznék.
Ezúttal ingyen játszhatjuk Xboxon a Ubisoft egyik csapat-alapú, taktikai lövöldözős játékát.
Az L.A. Noire: The VR Case Files mögött álló stúdiónál remélhetőleg jó kezekben van a játék.
A First Class Trouble egy asszimetrikus online játék, melyben egy rosszalkodó MI-t kell lekapcsolni.
A Skydance New Media a Marvellel együttműködve egy cím nélküli játékon ügyködik, és már két lehetséges tematika is megjelent.
Többen is jelezték, hogy a megjelenés előtt már előtölthetőek a játékok Xbox konzolokra.
Nem csak a rajongók és a játékosok, de maga a Square Enix sem kifejezetten elégedett a szuperhősös alkotással.