Már szemüveg sincs AI nélkül a Google és a Samsung szerint
Az új AI-alapú szemüveg egyik legfontosabb funkciója a Gemini integráció lehet.
Az új AI-alapú szemüveg egyik legfontosabb funkciója a Gemini integráció lehet.
Nemcsak önálló új kiadásként, de next-gen upgrade formájában is befutott konzolokra a Darksiders Warmastered Edition. De csak a PS-es játékosoknak kell ismét a zsebükbe nyúlniuk!
Szorult némi humorérzék a Playground Games fejlesztőibe, az egyik rádióállomáson ugyanis burkoltan ugyan, de kikezdik a japán cég túlzott szigorát.
Hermen Hulst kijelentését követően természetesen azonnal megindult a diskurzus azzal kapcsolatban, mekkora érvégést jelent a „határkerítés” visszaállítása – a kommentek alapján nem fognak a kardjukba dőlni a PC-sek.
Folytatást kap az 1982-es Conan, a barbár, a Mission: Impossible-rendező Christopher McQuarrie készíti.
Karddal a Vérkirálynő ellen, a Project Rabbitben bizony minden apró hiba végzetes lesz.
Az egyik ismertebb áldozatot napokkal korábban figyelmeztették egy várható hekkelésre, mégsem tudta elkerülni ezt.
A 25 éves IGL most elmondta, hogyan élte meg az IEM Rio alatt a kirúgását.
De vajon miért menekül a Half-Life 3 elől a saját írója?
Fel van adva a lecke Asha Sharmának és a Microsoft videojátékos divíziójának. Ha eddig nem volt egyértelmű, hogy mit szeretnének az Xbox-játékosok, akkor most az lett.
Jason Schreier szerint a cég first-party címeiért felelős Hermen Hulst már értesítette az alkalmazottakat arról, hogy a belsős fejlesztésű egyjátékos alkotások nem hagyják el többé a Sony konzoljait.
Az 1962-ben született szinkronszínészt leginkább A klónok háborúja című sorozatból ismerheti a közönség, de számos videójátékban és animációs szériában is felcsendült a hangja.
A filmtrilógia alkotója szerint a Tolkien-örökösökkel és a Warnerrel is megy az egyezkedés a lehetséges, új adaptációkról.
A Sony ma bejelentette, hogy ismét megemeli a PlayStation Plus árát, azonban ez egyelőre még nem vonatkozik mindenkire.
Coolio és a FUT ezúttal nem tudta beváltani a hozzájuk fűzött reményeket, hiába tért vissza az egyik legjobb játékosuk.
Új lények, biom és egy jármű, halom újdonságról rántotta le a leplet a Subnautica 2 roadmapje.
Nagy dobásra készülhet a PlayStation, de ebben a Warner is érdekelt most.
Közel tíz év után ez lehet az első kasszasiker-produkciója a Pókember-filmek és a 128 óra sztárjának.
A rendőrség teljesen ledöbbent ezen a bizarr fogáson.
Ez a játék a következő szintre emelheti az akció-orgiát.
Csak egy perc választja el a Toy Story 5-öt az animációs filmsorozat eddigi leghosszabb darabjától.
A feltámasztó szérummal kísérletező orvostanhallgató új egész estés változatot kap.
Tíz évig porosodott a fiókban, most újra előrángatták A feláldozhatók női spin-offjának ötletét.
A Sony és a Bungie erősen befürödtek a Marathonnal, de szerencsére még nem engedik el a sci-fi extraction shooter kezét. Csak a PvP-ből vesznek vissza egy kicsit.