Egyetlen fal sincs biztonságban a Tekken 8 utolsó harcosától
A Bandai Namco bemutatta Heihachi Mishima törvénytelen gyermekét, Reinát, aki pillanatok alatt képes felvillanyozni az ellenfeleit – méghozzá szó szerint.
A Bandai Namco bemutatta Heihachi Mishima törvénytelen gyermekét, Reinát, aki pillanatok alatt képes felvillanyozni az ellenfeleit – méghozzá szó szerint.
David Harbour árulta el, hogy szó szerint percekkel a sztrájk befejezése után már jött is a telefon a forgatással kapcsolatban.
A Larian Studios alapítója azt szeretné, ha jövőben több stúdió is szerencsét próbálna ebben a műfajban.
A Sledgehammer Games vezetője lényegében mindent tagad, ami elhangzott a Bloomberg néhány nappal ezelőtti riportjában.
A szóbeszédek alapján Luciának lesz egy gyermeke, aki csak az átvezetők során fog megjelenni, viszont a történetből is kiveszi a részét.
Már jó ideje tudható, hogy a The Boys ikonikus rosszfiúja is beugrik a NetherRealm Studios verekedős játékába, a széria rajongói azonban most kissé csalódottak lehetnek.
Az MCU legrosszabb nyitányát produkálta a Brie Larson nevével fémjelzett szuperhősfilm, ami nem csupán a tengerentúlon, de nemzetközi viszonylatban is nagyon rosszul kezdett.
Egy több mint 3 perces trailer érkezett Zack Snyder Star Wars-filmnek indult sci-fijéhez, amelyben Sofia Boutella toboroz csapatot az elnyomó hatalom ellen.
Folytatódik a Netflix dél-koreai sikersorozata – megérkezett a hivatalos trailer a folytatáshoz.
Érkezik a folytatás, a producerek pedig még jobban el akarnak merülni az MI lehetséges veszélyeiben.
James McAvoy főszereplésével jön A látogatás amerikai feldolgozása, ami kellőképpen nagy gyomrost adhat a nézőknek.
Februárban érkezik a Lisa Frankenstein című horrorvígjáték, amiben az életre kelt holtak inkább randizni indulnak.
Nemcsak a videojátékokra található benne rengeteg utalás, hanem az 1996-ban megjelent horror-klasszikusra is.
Már elérhető néhány teszt a Sledgehammer Games lövöldéjéhez, az újságírók pedig rendre rossz vagy közepes értékeléseket adtak a produkciókra, a játékosok pedig egyenesen utálják.
Dacára annak, hogy a közelmúltban az írók és a színészek is letették a lantot, James Gunn szuperhősfilmjét nem kellett új helyre pakolni a naptárban.
A NetherRealm Studios verekedős játékát választották a legjobb multiplayer címnek a Golden Joystick Awards-on, a döntéssel pedig még a legnagyobb fanok sem értenek egyet.
A DC legújabb szuperhősfilmje ugyan elég nagyot bukott a mozikban, ám a streamingnek köszönhetően talán megváltást nyerhet.
A Stranger Things és az Enola Holmes sztárja ezúttal egy tűzokádó sárkánnyal kerül szembe, ám a képsorok alapján nem nagyon kell őt féltenünk.
Megkapta az első rövid kedvcsinálóját a 2021-ben bejelentett anime sorozat, ami ugyan nem tartalmaz tényleges képkockát a produkcióból, de legalább a sztoriról lerántották a leplet.
Vadonatúj trailert kapott az Alone in the Dark reboot, amiben ismét láthatunk több percnyi gameplay-felvételt.
Greta Gerwig produkciója előbb jöhet, mint azt vártuk volna – a Netflix nagyon pozitív információkat közölt.
A hamarosan megjelenő túlélőjáték már most lenyűgözte a játékosokat elképesztően részletgazdag környezetével.
Hivatalosan is bejelentették a harmadik szezont, Jeremy Allen White rendkívül sikeres sorozata tehát biztosan visszatér.
Továbbra is nehéz elhinni, hogy lesz ebből bármi érdemleges, de a The Day Before megjelenése bizony egyre közelebb kerül.