Negyedik állomásához érkezett azon rovatunk, melynek keretében a jó bor módjára öregedő videójátékokat vesszük górcső alá. Ezúttal a 2008-as, 2009-es évjáratból szemezgettünk egy picit, ügyelve arra, hogy egymásból merőben eltérő palackokat emeljünk le a polcról, így aztán féktelen pusztítást kínáló FPS, lopakodásra és közelharcra kihegyezett akciójáték, valamint vérfagyasztó sci-fi horror is került a kalapba – kellemes nosztalgiázást kívánunk!

Crysis Warhead

Máig 2007 tekinthető a videójátékok egyik legerősebb évének, ehhez az eredményhez pedig nagyban hozzájárult az a Crysis, amellyel a fejlesztést végző Crytek elhozta a látvány forradalmát, betekintést nyújtva ezzel a jövőbe. A trópusi környezettel és idegen lényekkel csábító lövölde grafikája alsó hangon is megelőzte a korát, nem beszélve arról, hogy a főszereplő (Nomad) lába alatt hajladozó fűszálak és levelek finoman szólva sem számítottak mindennaposnak azokban az időkben (igazából sajnos most sem azok), maga a játék azonban az ámulatba ejtő prezentáció ellenére is tartalmazott néhány üresjáratot. A nanoruha által biztosított képességek próbálgatása persze jó ideig lekötötte az embert, ám még így is voltak gondok az opusz ritmusával – nem úgy a 2016-ban bezárt Crytek Budapest műhelyében faragott Crysis Warheadben, ami a rövidebbre szabott sztorijának köszönhetően nemigen hagyott időt az ásítozásra.

A 2008-as kiegészítő története ugyebár párhuzamosan zajlott az alapjáték eseményeivel, ezúttal azonban a nagyszájú Michael „Psycho” Sykes bőrébe (pontosabban páncéljába) bújva kellett rápirítanunk az észak-koreai katonákra és a szó szerint fagyos hangulatban lévő idegenekre, méghozzá akciófilmeket megszégyenítő jelenetek során, melyek garantáltan az egekbe repítették az adrenalint. Amellett, hogy a Warheadben javult a mesterséges intelligencia (pláne az említett lények esetében), sűrűbben történtek az események, valamint néhány új járművet és fegyvert is kaptunk, még optimalizáció terén sem igazán érhette szó a ház elejét (ellenben a Crysis-szel, ugyebár), szóval nem csoda, hogy szinte mindenki imádta a vérmérséklettől függően 5-6 óra alatt teljesíthető kalandot. Pláne idehaza, ahol ízes magyar szinkront is kapott az opusz, melynek hála sokadszorra is kiderült, hogy mennyire változatos az anyanyelvünk, ha káromkodásról van szó.

Dead Space

Ma már szinte hihetetlennek tűnik, de bizony volt idő, amikor az Electronic Arts-nak még AAA fronton is volt mersze kockázatot vállalni, ebből a hozzáállásból pedig olyan remekművek születtek, mint a Mirror’s Edge és a CRPG műfajt gazdagító Dragon Age: Origins. Na és persze a 2008-ban debütált Dead Space-t sem szabad kihagynunk a szórásból, a megboldogult Visceral Games (akkor még EA Redwood Shores) sci-fi horrorjátéka ugyanis azon nyomban belopta magát a szakma és az emberek szívébe, időközben pedig akkora népszerűségre tett szert, hogy tavaly januárban még egy fantasztikus remake-et is kapott a Motive Studio jóvoltából. Isaac Clarke űrbéli pokoljárásában a Resident Evil 4-ben megalapozott váll feletti kameranézetből szemlélhettük a nem épp bizalomgerjesztő eseményeket, a szebb napokat is látott bányászhajón, az Ishimurán tett látogatás pedig örökre beleégett a játékosok retinájába, hála a kiváló rendezésnek és a még annál is jobb prezentációnak.

A hajó legénységéből lett necromorph-ok végtagjainak „amputálására” kihegyezett harcrendszer egy valódi kuriózumnak számított a fejlövésre bátorító produkciók között, ez az újítás pedig garantálta, hogy még a sokadik órában is szórakoztató és látványos legyen a csonkolás. Ez a mechanika persze még nem feltétlenül lett volna elegendő az üdvösséghez, ám a fejlesztők szerencsére a pályák felépítése terén is maradandót alkottak, így valóban izgalmas (na meg persze félelmetes) volt felfedezni a szűk, sok esetben koromsötét folyosókat. Már csak azért is, mert a fegyverek és a ruha fejlesztéseiért bizony nem gombokkal és elhullott testrészekkel kellett kifizetni, szóval nem ártott jó alaposan szétnézni az egyes területeken – túlélőhorror lévén ugyebár jelentősen megkönnyíthette a dolgunkat, ha a protagonista jobban bírja a strapát és effektívebb a kezében szorongatott gyilokszerszám. Az imént említett remake miatt persze már senkinek sem kell visszatérnie az eredeti Dead Space-hez, ám ettől eltekintve a Visceral Games programja is kiállta az idő próbáját, hiszen a fizika még most is parádés, a parafaktor a helyén van, nem mellesleg a látvány sem nevezhető csúnyának. Őszintén reméljük, hogy egyszer még folytatódik (pontosabban befejeződik) a sokat látott mérnök története, de a franchise újbóli jegelése miatt erre sajnos egyre kevesebb az esély.

Batman: Arkham Asylum

Sokat elmond egy játék minőségéről, ha még a Guinness Rekordok Könyvébe is sikerül bekerülnie, márpedig a 2009-ben debütált Batman: Arkham Asylumnak összejött ez a bravúr. A Suicide Squad: Kill the Justice League miatt most épp kevésbé kedvelt Rocksteady Studios ugyanis egy olyan szuperhősős játékot rakott le az asztalra 15 évvel ezelőtt, amilyet korábban még nem látott a világ, ráadásul egy olyan mechanikát is bevezetett, ami később óriási hatással volt az iparra. Természetesen a megfelelő időben történő kitérésre/hárításra épülő harcrendszerről beszélünk, amit az Arkham Asylum megjelenését követően olyan blockbusterekben láthattunk viszont, mint a Marvel’s Spider-Man, a Middle-earth: Shadow of Mordor, a Sleeping Dogs és a Mad Max – jótól lopni nem bűn, ugye?

A reflexekre alapozó csihi-puhi olyannyira remekül szuperált, hogy igazából a mai napig bőven megállja a helyét, méghozzá a fluid és sikerélményekben bővelkedő lopakodással egyetemben, melynek során a sötét lovag high-tech kütyüinek egész armadája áll a rendelkezésünkre. Ha mindehhez hozzávesszük a pazar atmoszférát, a kiváló karaktereket (élükön ugyebár az antagonista köpenyét magára öltő Jokerrel), a jó ütemben adagolt sztorit, és a gyönyörű grafikát, akkor az alkotást esetleg nem ismerők számára is könnyedén érthetővé válhat, miért emelték annyira piedesztálra az Arkham Asylumot, és miért tudjuk nyugodt szívvel ajánlani azoknak, akiknek valamilyen oknál fogva eddig kimaradt.

A köpenyes igazságosztó históriájával pedig a végére is értünk az aktuális múltidézőnknek, de talán mondanunk sem kell, hogy bőven akad még felbontásra váró palack a pincében, szóval tartsatok velünk a jövő héten is!

A rovat korábbi cikkeit INNEN tudjátok elérni!

A borítóképek forrása: GOG.com, Altar of Gaming