Mivel mostanra a Gears of War- és a Forza Horizon-sorozat is tiszteletét tette PlayStation 5-ön, a világon semmi akadálya annak, hogy a Starfield is ellátogasson a Sony konzoljára – pláne annak fényében, hogy a Bethesda RPG-je nem aratott osztatlan sikert, éppen ezért jól jönne az extra játékosbázis. A jól ismert informátor, NateTheHate arról értekezett májusban, hogy akár már idén megtörténhet a várva várt (?) port leleplezése, nemrég azonban szintén ő írta azt, hogy ez valószínűleg nem fog megvalósulni. 

„Úgy tudom, csak 2026-ban fog sor kerülni a leleplezésre, már amennyiben nem változtatnak a terveken” – válaszolta a bennfentes arra a kérdésre, hogy mit tud a Starfield PS5-ös verziójáról. Ahogy arra az Insider Gaming is felhívta a figyelmet, benne van a pakliban, hogy a sci-fi a soron következő, egyelőre be nem jelentett expanzióval (ami remélhetőleg jobban sikerül, mint a siralmas Shattered Space) karöltve fog befutni a rivális konzolra, ám ez egyelőre csak spekuláció, szóval senki se vegye készpénznek.

Ahogy magát a PlayStation 5-ös változat létezését sem, hiszen a Bethesda egyelőre nem erősítette meg, hogy újabb masinákra (ne feledjük, hogy a Nintendo Switch 2 is szóba került a téma kapcsán) érkezne az alaposan kikalapált, ám még így is sok sebből vérző produkció. Mindenesetre felettébb meglepődnénk, ha végül Microsoft exkluzív maradna a Starfield, hiszen mostanra a modderek is lemondtak az opuszról, holott Todd Howard szentül hitt abban, hogy hírünk alanya lesz az új Skyrim.

A borítóképek forrása: Bethesda