A Starfield egyike azon videójátékoknak, melyek esetében teljesen másképp vélekednek az újságírók és a rajongók, hiszen míg a szakmabeliek két kézzel szórták a programra a 8-9 (esetenként 10) pontokat, addig Steamen a „Vegyes” plecsni látható a játék adatlapján. A Bethesda sok évig dédelgetett sci-fi RPG-je sajnos egyáltalán nem nyűgözte le a közösséget (persze azért akadnak kivételek), így Todd Howard terveivel ellentétben nem ez lett az új Skyrim, és bár a stúdió rengeteget tett azért, hogy az emberek megkedveljék az opuszt, mostanra a modderek is hátat fordítottak a szerepjátéknak.
Az új update-ek (nemrég szóba került, hogy a jövőben talán töltőképernyők nélkül is felfedezhetjük a világűrt) és a jó ideje beígért második expanzió, a Starborn mellett leginkább azzal lehetne a jó irányba kormányozni a hajót, hogy a Microsoft – sok más házon belüli exkluzívhoz hasonlóan – új platformokra is kiadja az opuszt, ami értelemszerűen eléggé kiszélesítené a potenciális vásárlók körét – Game Pass ugyebár csak PC-n és Xboxon van. Az általában elég jól értesült bennfentes, Nate the Hate már májusban arról értekezett, hogy még idén bemutatkozhat a Starfield PlayStation 5-ös portja, tegnap pedig ismét ezzel kapcsolatban tweetelt az informátor, belengetve egy másik, némiképp gyengébb masinát.
Indiana Jones & the Great Circle won't be the only Bethesda game coming to Nintendo Switch 2 in 2026.
— NateTheHate2 (@NateTheHate2) August 19, 2025
See that planet? You can go there.
Aside from landing on PS5... Starfield is planned for release on Nintendo Switch 2 in 2026. pic.twitter.com/DmcgEpbPuN
„Nem az Indiana Jones and the Great Circle az egyetlen Bethesda cím, ami 2026-ban Nintendo Switch 2-re költözik. Látod azt a bolygót? Akár oda is elmehetsz. A Starfield Nintendo Switch 2-re is megjelenik a PS5 mellett, méghozzá 2026-ban” – olvasható Nate the Hate tegnap született bejegyzésében (via Insider Gaming). Bizony, a bennfentes szerint arra a hibrid konzolra is megjelenhet a sci-fi, ami bevallottan küszködik a szeptember 12-én debütáló Borderlands 4-gyel, és más AAA játékok esetén sem mondható túl stabilnak a teljesítmény, lásd Star Wars Outlaws. Talán mondanunk sem kell, hogy hivatalos bejelentésig senki ne vegye készpénznek az imént „elhangzottakat”, ám ha igaznak bizonyul a pletyka, felettébb kíváncsiak vagyunk a várható képkockaszámra.
A borítóképek forrása: British GQ, Xbox Wire