A Microsoft továbbra is PlayStationre hozná a Game Pass-t
Az Xbox pénzügyi igazgatója nemrégiben arról beszélt, hogy nem változott a célkitűzés, tehát továbbra is azt szeretnék, ha a szolgáltatás minden lehetséges eszközön elérhető lenne.
Az Xbox pénzügyi igazgatója nemrégiben arról beszélt, hogy nem változott a célkitűzés, tehát továbbra is azt szeretnék, ha a szolgáltatás minden lehetséges eszközön elérhető lenne.
A Remnant első és második része is debütált a Microsoft előfizetéses szolgáltatásának felhozatalában, méghozzá előzetes bejelentés nélkül.
Kiderült, hogy mely címek kerülnek be a szolgáltatásba a hónap második felében, a változatosságra pedig ezúttal sem lehet panasz.
A Free Play Days keretében most ingyenesen kipróbálhatjuk a Blizzard nagysikerű akció-RPG-jét, amihez ráadásul Game Pass előfizetésre sincs szükség.
Game Pass ide vagy oda, a Bethesda sci-fi szerepjátéka gond nélkül behúzta az első helyet az eladások terén – legalábbis Amerikában.
Most, hogy a végéhez közelít minden idők legnagyobb léptékű videójátékos üzlete, az Activision Blizzard is elkezdte csöpögtetni az információkat a távlati tervekkel kapcsolatban.
Első körben négy játékkal fog bővülni a Microsoft előfizetéses szolgáltatása, melyek között akad új megjelenés és a Warhammer 40,000 világában játszódó kooperatív lövölde is.
A Microsoft nemrég bejelentette, hogy további hat játék fog kikerülni az előfizetéses szolgáltatás könyvtárából, köztük a Flying Wild Hog szamurájos programja.
A Microsoft előfizetéses szolgáltatása már eddig is tobzódott a Yakuza-szériában, az eddigi felvonásokhoz azonban további címek is csatlakozni fognak – az egyik ráadásul vadiúj megjelenés.
A nemrég történt szivárgás-cunaminak köszönhetően kiderülhetett, hogy mennyit lenne hajlandó áldozni a Microsoft egy-egy program megszerzéséért.
Az Xbox leleplezte a Game Pass legújabb érkezőit, és bizony nem a Payday 3 az egyetlen nagyobb cím a kalapban.
Kiderült, hogy mely címek érkeznek a szolgáltatásba a nyár utolsó hónapjának második felében, de a legnagyobb izgalmakat természetesen szeptember eleje rejti.
Nagyon úgy fest, hogy az Xbox szép csendben megfelezte az eddigi egy hónapot, így hiába tért vissza júliusban ez a remek ajánlat, most már csak két héten át élvezhetjük az előnyeit.
A Microsoft felfedte, hogy milyen új játékokkal bővül augusztusban a szolgáltatás felhozatala, ám sajnos ezúttal is lesznek távozók.
A cég reméli, hogy a közelgő felvásárlásnak köszönhetően ismét elérhetővé válnak az Activision által kiadott programok, melyek ma már nem szerezhetők be digitálisan.
Felettébb meglepte a közönséget a Squanch Games csapata, bejelentették ugyanis, hogy immáron PlayStationre is elérhető a Game Pass egyik legnagyobb sikere.
Az Xbox alelnökének posztjából ugyan nem derül ki egyértelműen, hogy a FromSoftware díjnyertes alkotásával gyarapodik a szolgáltatás, de egyáltalán nem zárható ki ez a lehetőség.
Érthető, hogy a Blizzard nem tervezi a Game Pass könyvtárába száműzni a programot, hiszen a franchise legújabb felvonása lett az előző hónap abszolút nyertese.
Egy brazil hirdetés miatt sokan úgy gondolták, hogy a pokoli akció-RPG is részese lesz a könyvtárnak, a cég elnöke azonban hamar letörte a lelkesedést.
A PlayStation vezetője azt állítja a vallomásában, hogy minden kiadóval beszélt, és kivétel nélkül értékrombolónak tartják a Microsoft szolgáltatását.
A Sony után a másik tábor is úgy döntött, hogy alkalmazkodik a piaci körülményekhez, így már nyáron megemeli mind a konzol, mind pedig az előfizetéses szolgáltatás árát.
Leleplezte a Microsoft, hogy mely alkotásokkal bővül a könyvtár az elkövetkezendő napokban, és bizony a címben említett nagyágyún túlmenően is akad néhány érdekes darab.
A cég ismét megerősítette, hogy senki ne számítson az első nap a katalógusba kerülő belsős fejlesztésű címekre, mivel remekül működik a mostani üzleti modell.
Hiába debütált Game Pass-ben az Arkane csalódást keltő alkotása, a játékosok így is hamar otthagyták a vámpíros lövöldét.