A Resident Evil 3 még soulslike játékként is megállná a helyét
Egy tehetséges videós elképzelte, miként nézne ki a Nemesis-szel való összecsapás, ha a FromSoftware felelt volna a fejlesztésért.
Egy tehetséges videós elképzelte, miként nézne ki a Nemesis-szel való összecsapás, ha a FromSoftware felelt volna a fejlesztésért.
Érkezik Catbat, de már előre tartunk tőle, hogy mit fog kapni Twitteren.
A lassan 40 éves színész kollégája balesete után döbbent rá, hogy bármikor és bárkivel megtörténhet a baj.
A Remedy eddigi legnagyobb játékában végre nem fog néhány méter után kifulladni a főszereplő, ami sokat könnyít a felfedezésen.
Ahogy az egy részletes karakterkészítővel megáldott játék esetében lenni szokott, már a Blizzard alkotásában is megszülettek az első ismert szereplők.
A Jimmy Pesto hangját adó Jay Johnstont a Capitoliumnál történt 2021-es zavargások miatt vették őrizetbe.
Az IGN-nek köszönhetően egy közel 20 perces gameplay-videó érkezett a Square Enix szerepjátékához, amelyben a dungeonök felépítésébe nyerhetünk bepillantást.
A Mundfish kiadott egy rövidke előzetest a nyáron érkező csomaghoz, amelyben egy felettébb furcsa robotot vehetünk szemügyre.
A színészt annyira megviselte a The Crowded Room forgatása, hogy úgy érzi, ideje egy hosszabb szünetet tartania a színészkedésben.
A Paradox adott némi helyzetjelentést a problémás fejlesztési körülmények között készülő projektről – többek között visszatérítést is adnak az előrendelőknek.
Végre az is kiderült, hogy mikor jelenik meg Blu-Ray-en és digitálisan a film.
Négyfős kooperatív játékra készül, amely a legújabb Jumanji-filmeken alapul.
A mai napon végre kijött az első előzetes a filmhez, amelyben ismét rengeteg látványos akciójelenet kap helyet.
A Croc HD már fejlesztés alatt áll, és ezt maga Jez San árulta el.
Viszont kapott egy új előzetest, amely alapján ez inkább lesz egy Need For Speed, mintsem túlélőjáték.
Újabb zseniális crossover született, amelyben a Dilibogyók a Cyberpunk 2077 világába látogatnak.
Bizony, a jól ismert meseszereplő nemsokára testhorrorban tér vissza.
A Blizzard legújabb promóciójának keretén belül a játékosok elhalálozásáról készült videókat várják.
A Disney legújabb élőszereplős adaptációja ugyan tarol a tengerentúlon, a keleti országokban viszont már egészen más a helyzet.
A hátasok csinosítgatása ugyan nem kerül sokba a többi kozmetikai kiegészítőhöz képest, de még így is drágább annál, mint ami elfogadható lenne.
Ha szereted a rendező munkásságát, akkor semmiképp se hagyd ki ezt a lehetőséget, hiszen most megnézheted a legutóbbi alkotását, amely Christopher Nolan filmjeit idézi.
Természetesen Zack Snyder új filmjéből is készül egy bővített verzió, amelyben jobban megismerhetjük annak világát.
A JustWatch-nak köszönhetően kiderült, hogy melyik a legnépszerűbb Transformers epizód a nézők körében – nem meglepő módon Michael Bay 2007-es mozija lett a befutó.
Értesülések szerint a jövőben már nem a BioWare fog felelni a hosszú ideje futó MMORPG-ért, így a csapat teljes erejével az új Dragon Age-re és Mass Effectre koncentrálhat.