Pontos dátumot kapott a Steam Deck
Már is nem kell olyan sokat várnunk a Valve hordozható masinájának megérkeztére.
Már is nem kell olyan sokat várnunk a Valve hordozható masinájának megérkeztére.
Négy vadonatúj készülékkel, amelyek ismét megújítják az iparági standardokat és prémium kategóriás tulajdonságokat tesznek újból széles vásárlói kör számára elérhetővé.
Több játékos is beszámolt egy korai hirdetésről a PS Store-ban, amelyből kiderül, hogy a játék a szolgáltatásba jöhet.
Most nem egy szivárgás leplezte le a következő havi kínálatot, hanem a hivatalos bejelentés erősítette meg.
Megújult kamerarendszerrel, strapabíró belsővel és kompakt kialakítással debütál a P-széria.
Egészen meglepő módon a Sifu egyáltalán nem fog sok helyet követelni magának a konzolon.
Mindez kristálytisztán bizonyítja, hogy az ingyenes modellre való átállás bizony kifejezetten sikeres döntés volt.
A Crytek egy rövid kedvcsinálóval indította a napot, egy 47 másodperces klippel, amely megerősíti, hogy a régóta várt Crysis 4 fejlesztés alatt áll.
A nyomornegyedek bűze, ahol a háromévesek fáznak. Itt is ez megy, csak inkább rajzokban, ahogy benne vagy az oldalakban, mert ez az Alvilág.
A korábbi részek felújításai után úgy tűnik végre új résszel folytatódhat a Crytek sorozata.
A tehergépjárműveken igénybe venni kívánt csörlők elhelyezéséhez tartókonzolt is biztosítani kell. Ezek teszik lehetővé a megfelelő rögzítést, és biztonságos használatát ezen berendezéseknek. Mai cikkünkben ezek működését mutatjuk be Önöknek.
Már megkezdődött a toborzás a többek között a Diablo és a World of Warcraft alkotóinak új projektjére.
Az Activision Blizzard felvásárlása kapcsán még mindig rengeteg a kérdés, de úgy tűnik a PlayStation-játékosok egyelőre megnyugodhatnak.
A Gyűrűk Ura, asztali szerepjáték formában. A kombináció elméletben tökéletesen hangzik, de lássuk, milyen a megvalósítása.
A Game Science egy közel tizenhárom perces új videót tett közzé Unreal Engine 5-tel készülő játékáról.
A Rebellion emellett egy az új módhoz kapcsolódó vadonatúj előzetest is kiadott a sorozat legújabb felvonásáról.
A Mediatonic összefogott a Hasbro-val, hogy a két játékot összegyúrják, így immár a népszerű cím is megkapta a maga Monopoly-változatát.
A hentelés mellett a hátborzongató atmoszférának is nagy szerep jut benne, ami egyenesen Ridley Scott klasszikusát idézi.
Nem kevés kaszkadőrmutatvány kapott helyett a nemsokára érkező filmben, a színész pedig elárulta, hogy számára melyik volt a legfélelmetesebb.
Ezúttal az Xbox-tulajok jártak jól, hiszen potom összegért bezsákolhatják a két klasszikus extrákkal megtámogatott változatát.
Egy ügyes videószerkesztésnek köszönhetően kaptunk egy Mass Effect-paródiavideót, amelyben Austin Powers szerepel Shepard parancsnok helyett.
A Valve felhő alapú funkcióval teszi roppant könnyűvé, hogy bármikor onnan folytathasd a játékot, ahol félbehagytad.
Nem kell aggódni, a FromSoftware nem rakott Easy módot a játékba, de azért igyekezett jóval elérhetőbbé tenni.
A klasszikus ismét visszatér a Behaviour Interactive aszimmetrikus multis alkotásának világába.