10 évet adna a Microsoft a Call of Duty-sorozatnak PlayStationön
Továbbra is folynak az Activision Blizzard felvásárlásával kapcsolatos vizsgálatok, most pedig új részletek derültek ki a kiadó sorozatának sorsáról.
Továbbra is folynak az Activision Blizzard felvásárlásával kapcsolatos vizsgálatok, most pedig új részletek derültek ki a kiadó sorozatának sorsáról.
A napokban lett öt éves a film mozikba küldött verziója, a rendező posztjában a lányára emlékezett, valamint megköszönte a rajongók támogatását.
A Kinda Funny Games-szel való beszélgetés során Josh Sawyer elmondta, hogy ő nagyon szeretné elkészíteni a folytatást, és még a helyszínnel kapcsolatban is lennének ötletei.
A fejlesztők hosszas vizsgálatok után végül úgy döntöttek, hogy nem raknak New Game Plus módot a játékba, az ugyanis nem szolgálna kellő mennyiségű újdonsággal.
A koncepció papíron kellőképpen elborultnak hangzik, az új előzetes alapján pedig valóban nem a normalitás talaján mozog a játék.
A Crystal Dynamics azt mondta, hogy hallja a rajongókat, és a jövőben tájékoztatni fogják a közösséget a sorozat esetleges felélesztéséről.
A Capcom szerencsére a sorozat újoncaira is gondolt a sorozat új felvonásának fejlesztésekor.
Az Insomniac Games jó hírt közölt azzal kapcsolatban, hogy igényel-e bármilyen extra beállítást a PC-re érkező játékuk a Valve hordozható masináján.
Doug Cockle egy interjúban elmondta, hogy a CD Projekt RED egyelőre még nem vette fel vele a kapcsolatot a főhős szerepét illetően.
Az Xbox vezetője sokadszorra is megerősítette, hogy a népszerű sorozat továbbra is elérhető marad PlayStationön, sőt, készek arra is, hogy kiterjesszék a megállapodásokat.
Francis Lawrence megosztott néhány dolgot a készülő adaptációval kapcsolatban, melynek elkészítéséhez elvileg teljesen szabad kezet adott a Netflix.
a Kingston FURY ma bejelentette konzol- és PC-játékosoknak szánt második generációs PCIe 4.0 NVMe M.2 meghajtója, a Kingston FURY Renegade SSD hűtőbordával ellátott változatának bevezetését.
Érdekes változást vezetett be a Nintendo termékei szervizelésével kapcsolatban.
Az EU egyik tisztviselője, Ricardo Cardoso valószínűleg egy életre megtanulta, hogy ne poénkodjon, ha a milliók által szeretett sorozatról van szó.
A Total Mayhem Games 2017-ben indult sorozatának negyedik felvonása eddig csak PC-n volt elérhető, de ez pár hónapon belül megváltozik.
Egy koncepció videó erejéig elképzelték, hogy festett volna a sorozat sokat kritizált epizódja a Sony klasszikus konzolján – a végeredmény meglepően jó lett.
Egyéb hibajavítások és extrák mellett az NPC-k is mókás és színes esernyőket kapnak az 1.61-es frissítésben.
A Capcom közkedvelt szörnyvadászós sorozata hamarosan újabb résszel bővül, ami még a zsebünkben is elfér.
Az N7 Day részeként kiadott új koncepciós rajz sokkal több egy puszta étvágygerjesztőnél.
A következő Mass Effect új koncepciórajza elárulja azt is, hogy melyik befejezés a kánon része.
Az új Harry Potter filmek és napjaink fantasy reneszánsza kapcsán vettük elő a Disney 2005-ös, kissé elfeledett klasszikusát.
Matthew McConaughey helyett más főszereplővel fut tovább a londoni alvilág és az arisztokrácia kapcsolatát boncolgató Úriemberek története.
A legendás alkotó új podcastjéban ejtett pár szót a játéka folytatásáról keringő egyik pletykáról.
A japán kiadó legfrissebb pénzügyi jelentése alapján sikerült beváltania tavaly kitűzött célját.