Meglepetésekre is számíthatunk a Ubisoft Forward során
A kiadó nemrég megosztott egy rövidke előzetest a június 12-én megrendezésre kerülő prezentációval kapcsolatban, ami alapján nem csak biztos érkezők lesznek.
A kiadó nemrég megosztott egy rövidke előzetest a június 12-én megrendezésre kerülő prezentációval kapcsolatban, ami alapján nem csak biztos érkezők lesznek.
A színész már számos alkalommal magára ölthette a jól ismert maskarát, ám az abszolút favoritja mégsem a saját filmjeiből került ki.
Wes Anderson nem változik, új filmje pontosan olyan, mint amit vártunk. Csak újfajta szemlélet segíthetne neki kitörni a sekélyesség börtönéből.
Egy igazi történelmi mérföldkő születésnapja van ma: 35 éves lett a Pool of Radiance, vagyis a legelső hivatalos Dungeons & Dragons videójáték.
Egyre több streaming-szolgáltatás érhető el nálunk is, de vajon eljön-e az az időszak, amikor már senki nem fog letölteni?
Igaz, hogy csak korai hozzáférésben, de legalább elrajtol a játék, amire 2009 óta várunk.
Az Eufória sztárja végre elárulta, hogy melyik karaktert fogja alakítani.
Azt akarták elhitetni, hogy SHODAN valóban feltörte a rendszerüket.
Nem mindenki volt biztos a sikerben a fejlesztőcsapat berkein belül.
Rekordot döntött a Capcom kiválóan sikeredett verekedős játéka, ugyanis többen játszanak vele Steamen, mint bármely korábbi epizóddal – de emellett a konkurenciát is túlszárnyalta.
Leslie Bibb is csatlakozott a Warner Bros. gondozásában készülő dráma impozáns színészi gárdájához.
Az Aspyr Media nemrég bejelentette, hogy a hosszú ideje ígért Restored Content DLC végül mégsem fog megérkezni a hordozható konzolra – kompenzáció viszont akad.
Hivatalosan is búcsút inthetünk a Winchesteréknek, a Warner Bros. Television ugyanis nem járt sikerrel az átköltöztetéssel.
A Green Hell VR, a Layers of Fear VR és a Blair Witch VR fejlesztőcsapata egy újabb izgalmas játékkal tér vissza.
Peter és Miles között a küldetéseken kívül is szabadon lehet váltani.
Újabb mesterséges intelligencia által kreált előzetes született, csak most épp az egyik leghíresebb magyar sorozatból.
Kicsit rázósan indult az új Diablo korai hozzáférésű megjelenése, legalábbis ami a Sony konzoljainak felhasználóit illeti.
A jövő héten már érkezik a The Bunker, amely a földalatti szörnyűségeket szabadítja ránk.
Elmebeteg orkok a volán mögött, állig felfegyverzett, irgalmatlan gyors járgányokban, ugyan mi baj sülhet ki ebből?
Szinte hihetetlen, de a Need for Speed sorozat már 1994 óta velünk van.
Nem biztos, hogy a legutóbbi filmadaptáció és a netflixes sorozat után érdemes lenne erőltetni az élőszereplős Resi-filmeket.
Szerintetek ki húzhatja be a 2 millió forintos nyereményalap oroszlánrészét a TippmixPro CS:GO Masters tavaszi szezonjában?
Állítólag a második részben begyűjtött masináinkkal is belevághatunk Oahu szigetének felfedezésébe, a Ubisoft Forwardon pedig további információkat kapunk.
Alaposan felrázta a közösséget, mikor kiderült, hogy A Gyűrűk Ura világának egyik legismertebb szereplője színes bőrűként lesz ábrázolva az új Magic: The Gathering kártyán.