A Mandalóri-rajongók álma ez az Xbox Series páros
A Microsoft két igazán különleges konzollal állt elő a közkedvelt sorozat harmadik évadjának rajtjára.
A Microsoft két igazán különleges konzollal állt elő a közkedvelt sorozat harmadik évadjának rajtjára.
Nagyon úgy tűnik, hogy egyelőre a jelenlegi konzolgenerációban is a Sony áll nyerésre, nem is kis előnnyel.
2008-ban még sehol nem volt Atreus, vagy az északi mitológia – helyettük Kratos azon munkálkodott, hogy visszaállítsa a Napot az égboltra.
Scott Cawthon népszerű alkotásának borzalmaiba hamarosan szó szerint belekóstolhatunk.
A színész legismertebb filmjei a Ryan közlegény megmentése és a Sólyom végveszélyben voltak.
A megvásárolt - nem tartós - élelmiszerek a hűtőben vagy az éléskamrában tárolva hamar elvesztik a frissességüket.
Az EA újraalkotta a Dead Space méltán népszerű Lullaby-előzetesét, és a hideg ezúttal is kirázott minket.
Szépen bővül Fede Alvarez új Alien-filmjének stábja, és most egy újabb tehetség csatlakozott.
A Death Stranding 2 soundtrackje rendkívül jó úton halad, és úgy néz ki, a neves francia zenész is csatlakozott a közreműködőkhöz.
Kikerült a netre egy koncepcióvideó a DOOM 4 2012-es verziójából, ami szerint a horror nagyobb szerepet kapott volna.
Melyik a kedvenc horrorfilmed? Ha akad néhány, akkor mindenképp érdemes velünk játszanod!
Kifejezetten pihentető és nyugalmas érzés pecázni a játékban, azonban néha szörnyűbb dolgokat is ki lehet fogni, mint pár mérgezett halat.
Rengeteg negatív kritika záporozik rá Steamen, vannak olyanok, akiknek elindulni sem hajlandó a játék.
A tavasz hajnalára öt klasszikus, sci-fi témájú akciójátékot ajánlunk a figyelmetekbe a PS Plus Premium kínálatából.
Érdemes felugrani a Steamre, hiszen most konkrétan nulla forintért lehet hozzájutni egy nagyszerű kalandjátékhoz.
Mindössze pár nappal ezelőtt jelent meg a Lightfall, de a steames értékelés már most rendkívül negatív, és nem úgy néz ki, hogy egy szimpla review bombingról lenne szó.
Szinkronos előzetest kapott James Gunn május 4-én érkező blockbustere, a képsorok pedig ismét kihangsúlyozzák, hogy ez bizony a búcsú ideje.
Tettünk egy próbát az UltraGear-vonal egyik dinamikusan mozgatható gamer monitorával.
Donnie Yen szerint már a névválasztással be akarták skatulyázni a készítők, de elébe ment a dolgoknak – ráadásul nem ez volt az első ilyen eset.
Marc Laidlaw a Rock Paper Shotgunnak adott interjúban beszélt arról, hogy már a publikálás pillanatában megbánta a döntést.
A neves rendező azt szeretné, ha a franchise későbbi felvonásai még jobban sikerülnének, ehhez pedig a nézőktől kért segítséget egy kérdezz-felelek során.
A Paramount+ bejelentette, hogy a 2024-ben érkező 5. évad lesz az utolsó, de előtte még számos rendezvényre számíthatunk a szériával kapcsolatban.
Ugyan még csak pár napja jelent meg az Endnight Games túlélőjátéka, vannak olyanok, akik már most rekordidő alatt jutottak el a stáblistáig.
Sokkal szórakoztatóbb és persze biztonságosabb, ha otthon, virtuálisan harcolunk, de ebben a játékban más teendők várnak ránk.