18 perc Hitman: Absolution
A Square Enix és az IO Interactive kiadott egy új játékmenet-videót, melyben a Contracts játékmódról tudhatunk meg mindent.
A Square Enix és az IO Interactive kiadott egy új játékmenet-videót, melyben a Contracts játékmódról tudhatunk meg mindent.
Megérkezett a Total War: Rome II második hivatalos videója, a Steamen pedig egész héten át tartó akció van a sorozat játékaira.
A Konami bemutatta, hogy mit kapnak, azok, akik a Metal Gear Rising: Revengeance vagy a Zone of the Enders HD Collection gyűjtői változatát veszik meg.
Az egy hónap múlva érkező WRC 3 karriermódját az eddiginél részletesebben ismertették a fejlesztők. Lesz hét főellenfél is, és sok-sok játékmód, sőt, Survival is! A koncepció érdekes, lehet, hogy ez lesz az első igazán jó rész?
Hosszas várakozás után végre megjelent a PS Store-ban a GTA III, a Plus-előfizetők pedig olcsóbban jutnak hozzá a Tokyo Jungle-höz. Íme a PS Store heti frissítése.
A Windows 8-at egyre több játékipari szereplő támadja. Most a Mojang alapítója, Notch is felszólalt a rendszer ellen, mely árthat a PC-s játékoknak -- legalábbis szerinte az MS új operációs rendszere a teljes számítógépes játékvilágot tönkreteheti.
JohnBart kolléga imádja a különböző szimulátorokat, és a kamionok különösen közel állnak a szívéhez. Annyira, de annyira közel, hogy az Euro Truck Simulator 2 tesztelésében is szerepet vállaló szakértő egy különleges trailert is készített a programhoz -- kamionszerelmesek előnyben!
Az Obsidian rejtélyes Kickstarter-projektje átlépte a kétmillió dolláros álomhatárt. Mindezt úgy, hogy a játékról alig tudunk valamit, azon felül persze, hogy RPG lesz. Hát igen, ennyit jelent egy igazi húzónév.
Megérkezett az Assassin's Creed III hivatalos gépigénye. Connor harca az amerikai nép szabadságáért nem is követel olyan durva konfigurációt, mint sokan gondolták.
A Homeworld 2 Complex modja igazi forradalom, de a magasabb felbontásban riogató SHODAN és lopakodó Garrett is megér egy misét. Mod- és nem hivatalos foltkörkép, Eurogamer-módra.
A Duke Nukem Forever-fiaskó után a 3D Realms visszatér, mégpedig egy korábban bejelentett játékát támasztja fel.
Ma indult el a Kickstarter új klónja, a Gambitious, ami a funkcióit tekintve pontosan ugyanazt nyújtja, mint a vetélytárs.
A Blizzard egy egyórás videóban dokumentálta a tegnapi launch partikat. Európa-szerte milliók várták a játék ma hajnali megjelenését -- mára a legtöbbjük valószínűleg ájulásig játszotta a hatalmas kiegészítőt.
Mijamotó Sigerui most először beszélt a legendás Nintendo karakter vezetéknevéről. Tényleg Mario Mariónak hívják, mint a tragikusra sikeredett filmadaptációban, vagy ennél egyszerűbb a rejtély megoldása?
A magyarok készítette Heroes VI bővített kiadása egy látványos trailerrel igyekszik elcsábítani a vásárlókat. Megjelenés holnapután, természetesen PC-re.
Ma esedékes az Angry Birds Trilogy konzolos megjelenése, az Activision pedig egy élőszereplős videóval ünnepel. A saját érdeketekben mondjuk, hogy azonnal csukjátok be az ablakot, mert kezdődik a harc!
A játékosok reakciójától függ, hogy a jövőben érkező, új történetet kezdő Assassin’s Creed-játékok főszerepében is Connor lesz-e.
Noha a szükséges pénz nem lett meg, a Revolution Software mégis el fogja készíteni a Beneath a Steel Sky folytatását.
A Klei Entertainment kellemesre sikerült kétdimenziós, lopakodós játéka, a Mark of the Ninja Xbox 360-on már bizonyított, hamarosan pedig PC-n is akcióba lendülhet.
Egy új játékmenet-videó érkezett az ősszel esedékes The War Z kezdetleges, alfa verziójából.
A Sony 2015-ig biztosan támogatni fogja a PlayStation 3-at, izgalmas, belsős fejlesztőktől származó programokkal.
A Grand Theft Auto III PlayStation 3-as megjelenésével kapcsolatos huzavona a végéhez ért; a héten már tölthető lesz a játék.
Az EA 2011-ben 650 millió dollár, illetve 100 millió dolláros részvényopció fejében felvásárolta a mobiljátékokkal jeleskedő PopCapet, melyben most komoly változtatást hajtottak végre.
Az Obisidian játékának kickstarteres gyűjtése közel jár a kétmillió amerikai dollárhoz, így a fejlesztők megosztottak velünk néhány új információt. Persze sokat így sem tudunk a közelgő szerepjátékról.