Gears of War 3 Tesztek
Gears of War 3 teszt
A Gears-csapat nem kispályázik: két ellenséges faj seggét is szétrúgják a harmadik bevetésen. Megtudhatjuk továbbá, hogy az élet négyesben igazán szép, és azt is, hogy ebben a szakmában még mindig az Epic Games csapata a legjobb.
Gears of War 3 hírek, újdonságok
Gears of War 3 – Készült belőle egy PS3-as port is, amit már mi is megcsodálhatunk
Noha a Gears of War 3 hivatalosan csak Xbox-ra jelent meg, egy nemrég napvilágot látott videó alapján készült belőle PS3-as port is.
Játék miatt támadt egy 13 éves fiú?
A skót rendőrség szerint igen: egy Gears of War 3 mérkőzés sült el balul, az eredmény majdnem gyilkosság lett.
Megjelent a negyedik Gears of War 3 DLC
Megjelent a Gears of War 3 negyedik és egyben utolsó letölthető tartalma, a Forces of Nature, benne öt új pályával és pár extrával.
GoW3: Fenix Rising DLC januárban
Jövő hónapban fog megjelenni a Gears of War 3 harmadik letölthető tartalma, a Fenix Rising, benne új pályákkal és kibővített fejlődési rendszerrel.
OXM: a People Can Fly készítheti a GoW előzményt
A Gears of War 3 megjelenésével véget ért a Marcus Fenix által fémjelezett történetszál, ám ez nem jelenti azt, hogy magának a sorozatnak is vége volna, hiszen az Epic jelenleg egy nagyobb szabású, General RAAM-et a főszerepbe helyező DLC-n dolgozik, s egy elmélet szerint egy előzmény trilógia is várható.
Videotesztek a 3-as jegyében
Ismét videotesztekkel jelentkezünk, méghozzá a 3-as szám jegyében, hiszen a két konzolos nagyágyú, a Gears of War és a Resistance harmadik részét vettük górcső alá.
Gears of War 3 DLC közeleg
Kampányt kiegészítő DLC-vel gazdagodik a Gears of War 3, mely a sorozat előzményeit meséli el, méghozzá egy különleges karakter, az eszelős Raam tábornok szemszögéből.
Így legóznak a Gears of War rajongók
A Gears of War és a LEGO, mint olyan, nem igazán állnak közel egymáshoz. Vagy mégis? Nos, az alábbi videót alkotó brigád bizonyára nem értett egyet a fenti megállapítással...
3 milliónál jár a Gears of War 3
Remekül szerepel a Gears of War 3: a játék alig egy hete kapható, mégis 3 millió eladott példánnyal büszkélkedhet. A Microsoft roppant elégedett, ezzel ugyanis még a Halót is sikerült túlszárnyalniuk.
Kiábrándító a Gears of War 3 sztorija?
Az Epic már most készül a szitkozódó játékosok rohamára, ugyanis a Gears of War 3 mégsem teljesen zárja le a sztorit. Hát igen, Mass Effect-hatás...
A szólista módot kiegészítő GoW 3 DLC is lesz
Ma jelent meg világszerte a Gears of War 3, ám miközben sokan még csak most kezdték el a kampányt, már a DLC-kről hírezünk.
Gears of War összefoglaló
Öt nap múlva megjelenik a Gears of War-sorozat harmadik része, mely lezárja azt a történetet, amit 2006-ban kezdett meg az Epic.
Új Gears of War 3 videó érkezett
Szeptember 20-án a végéhez ér a Gears of War-trilógia, de még előtte az Epic sebességbe kapcsolta a marketinggépezetet egy pofás videóval.
Gears of War 3: jön a Season Pass DLC
A harminc dollárt kóstáló Season Pass-szal olcsóbban szerezhetjük meg a Gears of War 3 első négy letölthető tartalmát.
Gears of War 3: Hordamód 2.0
A Gears of War-széria harmadik felvonásában visszatér a nagyszerű hordamód, mégpedig kibővített és sokkal izgalmasabb formában.
Hatmillió kel majd el a Gears of War 3-ból
CliffyB szerint tény, hogy hatmillió példányt eladnak majd a Gears of War 3-ból. Szerinte nem is ez a nagy dolog, az igazi győzelem a tízmillió lenne. Valaki nagyon biztos a dolgában...
Ütős trailer a Gears of War 3-nak
Közeledik az E3, így minden nagyobb játékhoz jön egy-egy kedvcsináló trailer, nehogy megfeledkezzünk róluk addig a rövidke egy hétig. A GeoW 3-é kifejezetten jó, bár talán kicsit spoileres lehet a sztorival és a bossokkal kapcsolatban.
Ingyen van a Gears of War 3 - Friss!
Legalábbis akkor, ha most vásárolsz 250 GB-os Xbox 360-at, illetve Kinectet az 576-ban. Az akció keretében az új géphez jár egy kupon, amit a játék megjelenésekor be lehet váltani annak alapkiadására.
Gears of War 3 multiplayer béta
Marcus Fenix és szedett-vetett bandájának locustok ellen vívott elkeseredett küzdelme ősszel a végéhez ér, s habár a finálé minden bizonnyal egy izgalmas hullámvasút lesz Sera még járható területein, a legtöbb játékost istenigazából a multiplayer mód érdekli. Az a multiplayer mód, ami az első részben még nem volt igazán kiemelkedőnek mondható, főleg egy olyan cégtől, amely a többjátékos hentre kihegyezett játékaival szerzett magának hírnevet. De aztán 2008-ban megérkezett a második rész, ami pár frusztráló hiányosságtól és hibától eltekintve a multi terén is csúcsra járatta szériát. A harmadik rész megérkeztével pedig a három éve megismert finomságok tovább csiszolt és kiegészített változatát kapjuk.
Pontos Gears of War 3 megjelenési dátum
Az Epic Games közölte, hogy szeptemberben fog megjelenni a Gears of War 3.
Jutalmak az Epic Games-rajongóknak
A hűséges Epic Games rajongók különböző extra fegyvereket kapnak majd a Gears of War 3-ban.
Nem lesz kinectes a Gears of War 3
A Gears of War 3 megjelenése még messze van (jövő ilyenkorra csúsztatták a tervezett március helyett), a fejlesztők viszont már most biztosra veszik, hogy nem lesz köze a Kinecthez.
Gears of War 3: tavasszal bétateszt!
Tartalmasan fog telni a jövő év tavasza a Gears-rajongóknak, érkezik ugyanis a harmadik rész nyílt multiplayer bétatesztje.
Késik a Gears of War 3
Üzleti okokra hivatkozva a Gears of War-saga lezáró része mégsem fog jövő áprilisban megjelenni, hanem csak jóval később, az év végén.