Az Epic kihasználva a stratégiai halasztás adta lehetőségeket úgy döntött, hogy bétatesztelésnek veti alá a finálé többjátékos módját, mégpedig azért, hogy annak lehető legtöbb pontját tökéletesre csiszolják, mindent azonban nem voltak hajlandóak megmutatni. A zárt tesztelésbe bejutottak például nem kaptak ízelítőt a várva várt új hordamódból, s csupán négy arénát próbálhattak ki, három sztenderd játékmódban (Team Deathmatch, Capture the Leader, King of the Hill) -- a behatárolt lehetőségek viszont nem jártak együtt azzal, hogy ne lett volna mit látni.

Újra a harctéren

A veterán rajongóknak jó hír, hogy az alap játékmenet lényegében semmit sem változott, tehát a fedezékek, a tigrisbukfencek, a Lancer és a sörétes puska továbbra is a legjobb barátunk lesz, s ahogy eddig, most is bármelyik sarkon várhat minket egy hirtelen halál. A játékmenetbe a legnagyobb változást így a felpörgetett, most már csak nagyon kevés szusszanást engedélyező meccsek, no meg persze az új fegyverek hozták.

A már jól ismert felszerelésünk öt új fegyverrel, név szerint a Digger Launcherrel, a Retro Lancerrel, a lefűrészelt csövű sörétes puskával, a Molotov-koktéllal és a szupererős One Shot mordállyal bővült. Az új játékszerek homlokegyenest eltérnek egymástól: a Retro Lancer kis sorozatokban, közepes távolságokra tökéletes, a sörétes puskával csak közvetlen közelről érdemes próbálkozni, a One Shot távolról nagyon halálos, a Digger Launcher lövedéke a fedezékek mögé is bemegy, viszont könnyű kikerülni, a Molotov-koktél használatát pedig azt hiszem, nem kell magyarázni.

Gears of War 3 JátékképekGears of War 3 JátékképekGears of War 3 Játékképek

Szerencsére az új eszközök nem borították fel az erőviszonyokat, s tökéletesen beleillenek az arzenálunk eddigi tagjai közé, a másik jó hír pedig az, hogy nincsenek behatárolva egyik pályára sem -- bár ez nem a fegyverek érdeme, hiszen az arénák felépítése többé-kevésbé ugyanolyanra sikeredett. Nagy nyitott terekre senki se számítson, ahogy arra se, hogy bárkit le tudna lőni a pálya másik végéből (a One Shottal persze sikerülhet), szűk folyosókra, rengeteg kerülőútra és még több fedezékre azonban fel kell készülni, ahogy arra is, hogy áll-leejtős látványban lesz részünk.

Nem hiába, még mindig az Epic tudja a legtöbbet kisajtolni az Unreal 3-as motorból, ami a kis túlzással egy kaptafára épült pályákat személyiséggel töltötte meg. Teljesen más élmény a homokviharok által néha-néha felkavart kőbányában (Trenches) harcolni, mint az egykor élettel teli bevásárlóközpont (Checkout) felborított polcai közt aprítani, és ugyanígy más élményt nyújt az idillikus tengerparti falucska (Old Town) tyúkokkal benépesített utcáin lövöldözni, mint egy düledező thrashball-aréna (Thrashball) gyepszőnyegén és lelátóin kiontani egymás vérét.

Jöhet a teljes játék

Az Epic érezhetően nem akart nagy kockázatokat vállalni a harmadik részben, éppen ezért „csupán” annyit tettek, hogy a meglévő elemeket kiegészítették, ezt-azt elvettek, másokat pedig átalakítottak, így alakult ki a széria eddigi legjobb többjátékos szekciója. És noha ez a kijelentés kicsit elhamarkodottnak tűnhet, teljesen megalapozott, hiszen a bétával töltött órák során egyszer sem tapasztaltam olyan hibát, ami rontott volna az élményen, nem volt semmilyen lag (még a dedikált szerverek nélkül sem), és ami a legfontosabb, egy jól kiegyensúlyozott, izgalmas és nem utolsósorban -- a feloldható extra ruhák és festések miatt -- addiktív játékkal játszottam, ami a teljes verzió megjelenésekor minden bizonnyal még jobb lesz.



A béta ma nyitja meg a kapuit azoknak, akik megvették a Bulletstorm Epic kiszerelését, április 25-től pedig azok is csatlakozhatnak a mókához, akik csupán előrendelték a Gears of War 3-at, sőt most a GoW3 kapcsán egy igen egyedi AKCIÓ is napvilágot látott.